Összekapcsolni a városi létet a természettel | Pinetime x Kelemen Áron

Összekapcsolni a városi létet a természettel | Pinetime x Kelemen Áron

Egy friss, reggeli kávé illata a hajnali párában. Kalandos dzsipes túra a Káli-medencében. Végtelen ösvényeken felfedezni az erdő rejtett szépségeit, akár két keréken. Naplementés grillezés a tóparton vagy éppen egy tetőtéri sütögetés a városi fények felett. Utóbbit most Kelemen Áron séf finom és különleges aromájú fogásai mellett, valamint a Pinetime új ruhadarabjainak társaságában is élvezhetjük. Fenyő, gasztronómia és időtálló divat egy helyen. Mutatjuk!

A Pinetime alapítói, Koczka Gergő és Szalay Péter lelkes szörf és snowboard kedvelők, így közös márkájuk koncepciója a természet és a boardsportok szeretete köré épül. Termékpalettájuk a szabadidős sportok életérzését idézik meg hétköznapi viseleteken keresztül: az extrém és aktív sportruházat anyagait és technikai megoldásait viszik át a streetwear öltözködésbe. Jelenlegi újdonságaik közé tartozik nyári kollekciójuk, amelyben a korábban megszokott technikai ruházatok helyett inkább lenge és könnyen viselhető darabok kaptak helyet.

A márka alapjait még 2010-ben fektették le, azóta a Pinetime ma már újjáéledt és több újdonsággal is debütált, amelyek most sem okoznak csalódást a márka szerelmeseinek. Az új nyári puha és kényelmes viseletek mellett ugyanis a márka alapítói egyéb különlegeségekkel is készültek: Pinetime Advocate kezdeményezésük keretében most Kelemen Áron séffel karöltve egy igazi „örökzöld” menüsort is megkóstolhatunk. „Egy Pinetime Advocate szereti hordani a fenyőfa logós ruhát, mert a természet fontos neki, és úgy tölti idejét, hogy kicsit mindig alkot valamit” – mondták el az alapítók. Így esett választásuk Áronra, akinek története és mindennapjai szépen összecsengenek a Pinetime filozófiájával.

Természeti ízorgia Pinetime módra

Kelemen Áron egyébként tizenkét évig volt válogatott evezős, de végül úgy érezte, hogy kell egy kis szünet a sportban, így vendéglátással kezdett el foglalkozni.

„A konyha sokszor olyan nekem, mint a sport” – kezdte a mesélést.

„Kemény, monoton közeg, nem hagyhatsz ki egyetlen csapást sem, nem mehet ki egyetlen étel sem hiányosan a kezedből, mindennek tökéletesnek kell lennie” – folytatta. Mivel a családjának volt egy étterme Baján, így átvette a halászcsárda vezetését, majd tett egy szakmai kitérőt a svájci hegyekben, ahol végül letisztult számára, hogy valóban a konyha és a főzés az ő hivatása.

A Pinetime-mal való együttműködésük keretében adta magát, hogy az Áron által megálmodott ínyenc menüsor fogásainak központi elemét a Pinetime szellemiségét is összefoglaló szimbólum adja: a fenyő, aminek szinte minden részét igyekezett Áron belecsempészni az ételekbe. A fogások kitalálásában további vezérfonalat jelentett a szezonalitás, a friss, vitamindúsabb és ízletesebb zöldségek és gyümölcsök használata, amik nemcsak ízletesebbé, de költséghatékonyabbá is teszik az ételeket. A kollaboráció kapcsán Áron néhány kérdésünkre is válaszolt. Interjú!

Mi inspiráló számodra a Pinetime márkafilozófiájában?

A Pinetime az én olvasatomban egy olyan márka, ami összekapcsolja a városi létet a természettel. Ez azért inspiráló, mert leírja a mostani életszakaszomat. Jelenleg a belvárosban dolgozom és az összes érdekeltségem ide köt. Ennek ellenére, mivel a természet közelében nőttem fel, mindig volt egy erős kapcsolatom a folyókkal, erdőkkel és hegyekkel.

Séfként mit jelent számodra a természetközeliség?

Több mint tíz évet eveztem versenyszerűen, ez azzal járt, hogy a mindennapokban az edzéseket vagy a vízen evezéssel, vagy az erdőben futással töltöttük. Így már akkoriban is természetes volt számomra, hogy egy otthon összekészített bográcsot levittünk a Dunára és uszadékfán főztünk valami finomat. Nagyon szeretem a szabad tüzes ételkészítést: a bográcsozás mellett lehet ez grillezés vagy BBQ is. Otthon, Budapest belvárosában, a hetedik emeleten is alapvetés, ha húst sütök, akkor azt a saját GreenEgg kerámia grillsütőmben, faszénen teszem. Ha pedig utazok valahova, akkor egy bogrács és egy kis BBQ-sütő mindig befér a csomagtartóba.

Mennyire megszokott alapanyag a fenyő a gasztronómiában?

Rendkívül különleges ízvilággal rendelkezik több eleme is a fenyőnek, de egyáltalán nem egy megszokott hozzávaló. Amit a legtöbben ismernek és a mediterrán konyha gyakran használ, az a fenyőmag, ami az olajos magvakhoz tartozik és egy egészséges kiegészítő például a salátákhoz. Kevésbé ismert részei a fenyőrügy és a tűlevél: előbbiből kellemes szirupot lehet készíteni. Egyszer sztázsoltam egy Michelin-csillagos étteremben Dániában, ahol a fenyő tűlevelét fermentáltuk, majd sorbet-t készítettünk belőle.

Melyik a kedvenc fogásod a Pinetime menüsorból, és miért?

Az égetett padlizsánsaláta bárány köftével, amit a Közel-Kelet gasztronómiája ihletett. Nagyon harmonikus benne a padlizsán, a fenyőmag és a bárány hármasa.


Fedezzétek fel ti is a Kelemen Áron által megálmodott és a Pinetime inspirálta menü fogásait.

MENÜ

Fenyőmagos égetett padlizsánsaláta
Faszénen grillezett bárány köfte (fenyőmaggal)
Fenyőágon füstölt kacsamell
Fenyőmagos sárgabarack lekvárral
Spárgás levélsaláta fenyőrügy vinegrettel
Fenyőrügy fröccs (Irsai, fenyőrügy szörp, szóda, narancs)


A Pinetime egyelőre mindenki fantáziájára bízza, hogy mikor és hol szeretne közösen sütni a barátaival, de szeretnék, ha a fenyőmagos menü a péntek esti grillezések fő fogásai lennének. Addig is, a grill ételek szerelmeseinek jó hír, hogy Áron megnyitotta új, Petrol beer and barbeque éttermét is, ahol kísérletező újvonalas barbeque konyha várja a vendégeket.

Pinetime Clothing | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
PIIT új sorozatában az anyag új formákká és funkciókká bővülését vizsgálja
art

PIIT új sorozatában az anyag új formákká és funkciókká bővülését vizsgálja

A koreai művész PIIT (Pure Interest In Things) szilárdan hisz abban, hogy minden hétköznapi dolognak rejtett ereje van, és különösen arra a lehetőségre fókuszál munkáiban, hogy egy hétköznapi anyag növekedjen, és új formákká és funkciókká bővüljön. Ennek a víziónak a tesztelésére  PIIT létrehozta a “Growth Series” nevű kísérleti művészeti projektet,
350 madárház között lebeg a Bjarke Ingels Group "bioszféra" faházas szállodája
architecture

350 madárház között lebeg a Bjarke Ingels Group "bioszféra" faházas szállodája

A Bjarke Ingels Group (BIG) egy faházas szállodai szobát épített ki a svéd Lappföldön, és egy gömb alakú kabint hozott létre, amelyet 350 madárház fed be. A Biosphere névre keresztelt design a Harads-erdő fái között van felfüggesztve, és a Treehotel üdülőhely legújabb kiegészítő építménye. A látogatók egy függőhídon keresztül jutnak
Amikor a jelen körbeöleli a tradíciót | Urban Betyár
community

Amikor a jelen körbeöleli a tradíciót | Urban Betyár

Hogyan illeszthető be a magyar mondavilág egyik legizgalmasabb jelensége, a betyárság a kortárs gasztronómia térképére? Az Urban Betyár rendhagyó módon keveri a folklór és a modern konyhaművészet elemeit, miközben páratlan élményt biztosít a látogatók számára. A nemrégiben újranyílt étterem, múzeum és rendezvényközpontban három dolog tökéletesen érvényesül: a hagyomány, a minőség