Moholy Formatervezési Ösztöndíj X HYPE | Veres-Veszprémi Lili

Moholy Formatervezési Ösztöndíj X HYPE | Veres-Veszprémi Lili

2019-ben nyolc fiatal tervező, illetve designteoretikus vehetett részt a féléves Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjprogramban, amelyet a Magyar Formatervezési Tanács kezel, amelynek finanszírozásában a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és az Emberi Erőforrások Minisztériuma vesz részt. Az ösztöndíj során a pályázók megvalósíthatták önállóan kialakított, illetve gyártói együttműködéssel kidolgozott szakmai programjaikat. Tudjatok meg róluk még többet itt, a HYPEANDHYPEREN. Veres-Veszprémi Lili Nesting


A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben az ösztöndíjasok munkáit bemutató, március végére tervezett kiállítás sajnos elmaradt. Ezt az eseményt valamelyest pótolva, a már megjelent nívós katalógust pedig kicsit kiegészítve, „élőbbé téve” nyolc héten át mutatjuk be nektek őket és pályamunkáikat.


Veres-Veszprémi Lili 2016-ban szerzett mesterdiplomát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Textiltervező szakán. Ezt követően szabadúszó tervezőként kezdett dolgozni, majd megszületett a kisfia, ami bár némileg szűkítette a kapacitásait, azóta is rendszeres résztvevője különböző projekteknek és pályázatoknak.

2019 januárjában a Heimtextil New and Next pályázatának köszönhetően lehetősége volt harmadmagával kipróbálni a textilmintaterv eladást a világ egyik legnagyobb texilvásárán, egy önálló standon, ahol sikeres eladásokat követően motiválttá vált arra, hogy évről évre bővítse a mintaterv portfólióját.

Lili tagja a SZETT Szőnyegtervezők Társasága Egyesületnek, amelynek köszönhetően izgalmas helyi szőnyegszövő műhelyekkel és gyártókkal ismerkedhetett meg; első szőnyegei az ő segítségükkel valósulhattak meg.

Közben munkakapcsolatba került Sipos Rebeka belsőépítésszel a Spectra belsőépítészeti stúdió, valamint a LAB5 építész stúdió tervezőjével, akivel számos projekten dolgoznak együtt mind a mai napig. Terveztek könyv-kollekciót, illetve print workshopokat az Europapier számára, és bevonták Lilit számos belsőépítészeti projektbe is; így kerülhetett az egyik szőnyegterve az Uniket Bt. strandjára a S/ALON kiállításon, továbbá lehetősége volt üveg mintákat és díszpárnákat is tervezni a Sanofi budapesti irodaházába. Jelenleg az eddigi legösszetettebb munkáján dolgozik, egy tihanyi apartmanház külső mintázatainak kialakításán, illetve belső tereinek textiltervein.

A projekt kiteljesedése

Lili elsősorban a mintaterv portfólióját szerette volna bővíteni az ösztöndíjprogram során, ami sikerült is, az viszont igazi meglepetés volt a számára, hogy közben tárgyakban is elkezdett gondolkodni. A tervezés folyamatába bevonta a Spectra belsőépítészeti stúdiót, közreműködésükkel két tárgyegyüttest is kidolgozott. Ezt az együttműködést, ami nagyon sokat adott hozzá a projekt kiteljesedéséhez, részben az ösztöndíjbizottságnak köszönheti, akik hozzá hasonlóan egy ponton szintén úgy érezték, ki kellene lépni a kétdimenziós tervezésből, és bátran kollaborálni más alkotókkal.

„A félév eredményeinek köszönhetően sokkal bátrabban vágok bele komplex tervezési munkákba, hiszen az ösztöndíj alatt számos gyártó- és kivitelező partnerrel ismerkedhettem meg, akik biztosítani tudják a minőségi kivitelezést. Egy fiatal kezdő tervező sok kihívással néz szembe, és – ahogy az én példám is mutatja – a Moholy Ösztöndíj nagyon sok szempontból nyújthat segítséget. Számomra nagy segítség volt az anyagi támogatás is, elvégre ennek segítségével tudtam egy ilyen összetett projektet megvalósítani” – mondta el a tervező.

A pályamunka Nesting

A Magyarországon fészkelő és veszélyeztetett állományban lévő madarak adták a projekt alapkoncepcióját. Munkája során Lili az általa kiválasztott madárfajokat – szokásaik és élőhelyük tanulmányozása alapján – részletgazdag fekete-fehér grafikák formájában örökítette meg. Ezt követően minden fajhoz egyedi mintakollekciót alakított ki, melyet a további finomítási folyamat során különböző léptékekben és színkombinációkban fejlesztett tovább. A kezdetben kiválasztott tíz madárfaj közül végül a fehér gólya és a gyurgyalag lettek a mintakollekció fő témái, ezek élőhelyei adták az inspirációt az egyes színrendszerek kialakításához is.

„A mintatervekből a Spectra stúdió közreműködésével tárgyegyütteseket álmodtunk meg. Így kerültek a mintáim a gyurgyalag esetében tapétára, díszpárnára és egy köpenyre, utalva ezzel a löszfalakban fészkelő madár intim fészkelésére és szokásaira, valamint az őt fenyegető kezekre, akik ezeket az odúkat tudatosan eltüntetik. A másik tárgyegyüttes a fehér gólya elsivatagosodó környezetére utal, a víz és táplálék lelőhelyeinek beszűkülésére. Ebben az esetben egy kilim technikával készült szőnyeget terveztem, ami egy folyóparti tájat szimbolizál, rajta párnákkal, röpködő gólyákkal” – mondta el a tervező.

Lili távlati tervei között szerepel a kollekció további bővítése más madárfajok sajátos jellegzetességein alapuló mintákkal, valamint a minták tesztelése a legkülönbözőbb felületeken – a tapétáktól a szőnyegekig –, illetve szoros együttműködés kialakítása belsőépítészekkel az egyedi textil- és tárgytervezés területén.

továbbiak
Pihenő repülőgépek Tom Hegen légi felvételein
art

Pihenő repülőgépek Tom Hegen légi felvételein

Tom Hegen [https://www.behance.net/TomHegen] új fotósorozatában a repülés globalizált világunkban játszott szerepét vizsgálja, és művészi csendben fejezi ki a jelenleg zajló leállásokat. A repülés a globalizáció egyik kulcseleme. A civil repültetés kezdete óta az emberek és különböző tárgyak A-ból B-be juttatása egyszerűbbé és gyorsabbá vált a kontinensek
Lost in Praha | #stayhomecreative
art

Lost in Praha | #stayhomecreative

Budapest és Pozsony után most Prága következik! A kijárási korlátozások idején Petr Kopal készített felvételeket a cseh fővárosban lézengő járókelőkről, mi pedig nagyjából ugyanekkor akadtunk rá a „Domased” [https://www.facebook.com/sedimedoma/] Facebook oldalra, ahol cseh és szlovák alkotók remekművei jöttek velünk szembe. Egyértelmű volt tehát, hogy ezt a
Itt vannak a BASIC újdonságok | NON+
divat

Itt vannak a BASIC újdonságok | NON+

A „less is more” elvét valló ruhamárka BASIC gyűjteménye a korábbi szezonális kollekciók legnépszerűbb fazonjaival bővül időről-időre: a kínálatban ezúttal 13 új modell közül válogathatunk. Az elmúlt tíz év során több mint 500 fazon került ki Kiss Sarolta, a NON+ [https://nonplusz.hu/] márka alapító-tervezőjének kezei alól. Ebből a félezer