Ha Nadiia Shapovalon múlik, nem fog feledésbe merülni az ukrán falusi és ősi kultúra. Saját márkájának ars poeticája, hogy a kortárs igényeknek megfelelően elevenítse fel ezeket az értékeket, ugyanis elmondása szerint az emberek most is ugyanúgy élnek, szeretnek és látják a szépet, mint régen. Portré.
Mi az első élményed a népművészettel kapcsolatban?
Kijevből származom, ami egy különleges pont a térképen, hiszen iszonyatosan pezsgő és kulturálisan gazdag, mégis magán hordja a történelem sebeit. Gyerekkoromban népdalokat énekeltem és néptáncoltam, egészen 14 éves koromig, amikor hirtelen elhatároztam, hogy inkább a globális ízlésvilágot képviselném. Az avantgárd filmek és könyvek után elég sokáig tartott visszatalálnom a gyökereimhez. Nagyon különleges családból származom, akik a szovjet éra lázadói voltak, így gyerekkoromban nagyon kötődtem az ukrán nemzeti felszabadító mozgalomhoz. A szovjet időkben születtem, de két év múlva Ukrajna függetlenné vált, tehát teljes mértékben a független országban nőttem fel. Biztos voltam benne, hogy Ukrajna szabad marad, minden harcunk a múlté lesz. Sajnos most mégis ugyanazt kell megtapasztalnom, amit az őseimnek.
Modellként dolgoztál, ahol az esztétikumé a főszerep. Jelenleg a branded célja az, hogy felhívja a figyelmet az ukrán ősi kultúra szépségeire. Hogyan jutottál el idáig?
Valójában újságírást tanultam. Az a fajta őrült tinédzser voltam, aki kijevi avantgárd művészekkel lógott. Egyszer elkezdtem kifutón sétálni a barátaimnak, aztán elstartolt a világ körüli modellkedésem, leszerződtem egy jó ügynökséggel, és öt évembe telt, mire kiszálltam ebből az üzletből. Természetesen az az öt év nagyon intenzív volt, és a modellkedés sokat tanított a kemény munkáról, a valódi életről. Így 24 évesen visszatértem, és úgy döntöttem, hogy tanulnom kell, így fashion businesst és márkamenedzsmentet hallgattam Milánóban. Ezt követően ismét visszatértem Ukrajnába, és elkezdtem stylistként dolgozni olyan különböző független és ukrán magazinoknál, mint például a VOGUE vagy a Harper’s Bazaar. Az ukrán divatszcéna akkoriban nagyon sokat fejlődött.
Mindezt 28 éves koromban abbahagytam, mert túl kreatívnak éreztem magam ehhez, és nem igazán értettem, hogy mit kell csinálnom. Szóval csak azért, hogy boldognak érezzem magam, lassan elkezdtem visszatérni a gyökereimhez a Nadiia márkanevemen keresztül, ahol kerámiatárgyakat kezdtem el készíteni. Lassan az ukrán népi kerámiaformák, az ukrán kézművesség felé fordultam. Elkezdtem helyreállítani a formákat, átdolgozni őket, majd újragondolni és sokat gondolkodni az ukrán kézművességről, illetve a különböző ukrán technikákról. Lassan eljutottam oda, hogy közösen dolgozzak a helyi emberekkel. Rájöttem, hogy a munkám sokkal szélesebb körűvé vált, mint egy márka. Így lettem végül kreatív igazgató – mondhatjuk azt, hogy csak egy összekötő vagyok. Az a személy, aki összeköti Ukrajnát a nemzetközi világgal. Megpróbálom felkarolni az ukrán kézművességet, hogy segítsek az ukrán embereknek, és hogy elmagyarázzam a világnak, mi az az Ukrajna.
Nagyon jó képességed van ahhoz, hogy meglásd a jelenkori lehetőségeket az ősi kulturális örökségekben. Tanultál valaha néprajzot, vagy mindent autodidakta módon tanultál meg, és az ösztöneidre hallgatsz?
Köszönöm ezt a kérdést, mert valójában magamtól tanultam. Az, hogy választ kapjak arra kérdésre, hogy ki vagyok én, olyan volt mint egy komplex kutatás. Szóval elkezdtem ezt az expedíciót, nagyon mélyen belemerültem ebbe a témába, amit megérteni egy élet is kevés. Ez elvezetett régészekhez és tudósokhoz. A régészet állt hozzám legközelebb, ugyanis ez egy olyan tudomány, ahol megérted, hogy az emberek a szülőföldeden valójában ugyanolyanok voltak mint te. Persze, nem rendelkeztek kütyükkel és technológiával, de az érzések, a tárgyak, a szépség ugyanúgy ott volt. Úgy érzem, hogy meg kell mutatnom az embereknek, hogy ez egy iszonyú izgalmas, nagyon menő dolog. Szóval a saját érdeklődésemből kiindulva elkezdtem kommunikálni szakértőkkel, beszélgetni velük, expedíciókat szervezni, múzeumokba járni és így tovább.
Megfigyeltem, hogy az ukrán népi örökség gyakran megjelenik a jelenkori divatiparban. Ez már a háború kitörése és a tudatos identitáskifejezés előtt is így volt. Szerinted ez minek köszönhető? Hogyan lehet elérni, hogy az emberek a valódi értékeket lássák, ne a giccset?
Ukrajnának volt vagy háromszáz évnyi imperialista élete az Orosz Birodalom alatt. Tehát az ukrán örökségünket teljesen betiltották, mindig parasztokként kezeltek, megtagadták a nyelvünket, az embereket börtönbe zárták. Tehát a függetlenség idején ez egy normális folyamat– ami nagyon jó látni –, hogy az emberek megpróbálnak újra kapcsolatba lépni a múlttal, megérteni, hogy kik is ők valójában. Ugyan néha tényleg felháborodom, amikor látom, hogy az emberek giccsesen átdolgozzák a hímzéseinket, rövidre vágják vagy megpróbálják külföldön eladni. Ez egyrészt szomorú, de másrészt mint kutató, és mint olyan személy, aki megpróbálja a folyamatot hátulról szemlélni, megértem, hogy ez teljesen normális, mert minden ember megpróbálja újragondolni az elődjeit, csak nem mindenki jó ebben. Persze, nekünk oktatni, magyarázni és segíteni kell hogyan lehet ezt jól csinálni.
Rengeteget teszel a kézművesség fennmaradásáért, és ehhez az is hozzátartozik, hogy alapos kutatómunkát végzel. Az Instagramon megjelenő nénik és bácsik hogyan fogadják az érdeklődést?
Megpróbálok mindent megmutatni, amit látok. Szóval ez csak egy őszinte, költői látásmód a hétköznapi életről. Megpróbálom megőrizni azt, ami megmaradt, és növelni a helyi ukránok és a külföldi kutatók érdeklődését. Szeretnék Ukrajnába hozni különböző embereket, akik segíthetnek növelni az érdeklődést a kézművességünk iránt. Így talán a fiatalok is elkezdenek majd kézműveskedni, ez a célom.
Te voltál a nemrég megrendezett i am u are etnológiai szektor főkurátora, ez óriási megtiszteltetés. Milyen érzés volt New Yorkban az ukrán kultúrát bemutatni? Milyen tapasztalatokat szereztél?
Nagyon csodálatos élmény, főleg mert ez volt a legelső munkám kurátorként, és megmutathattam a saját látásmódom arról, amit az elmúlt hét vagy öt évben csináltam. Nagyszerű érzés volt elhozni egy különleges tárgyat, amelyet Ukrajna közepén, Umanban találtam. Ez egy ötezer évvel ezelőtti Vénusz szobor, ami először volt külföldön, és egyből óriási sikert aratott. Hatalmas lehetőség volt, hogy a háború alatt New Yorkban bemutathattuk a saját több ezer éves kultúránkat az amerikaiaknak. Az i am u are projekt nagyon sok érdekes visszajelzést és nagyszerű kapcsolatokat hozott a kézműveseink számára. És ez még csak a kezdet!
Frank Lloyd Wright x New Balance – utópisztikus várostervből sneaker kollekció
Párizst idézi ez a 200 éves wrocławi lakás
