Négy kontinens kiállítóival nyit az Art Market Budapest

Négy kontinens kiállítóival nyit az Art Market Budapest

Október 6-9. között várja látogatóit az Art Market Budapest, a közép-kelet-európai régió legfontosabb művészeti vására, amely idei díszvendége Szerbia lesz.


A pandémia okozta nehézségek után ismét teljes gőzzel indul az Art Market Budapest: több mint 16 kiállító és több mint 500 művész alkotásai érkeznek a budapesti Bálnába. A rendkívüli kiállítói érdeklődés miatt mintegy 8000 négyzetméteren épült fel a vásár, amelyet immár 12. alkalommal rendeznek meg. A nemzetközi résztvevők mellett a legnevesebb magyar galériák is képviseltetik magukat, de néhány újabb szereplőt is felfedezhet a közönség. Több kísérőprogram is helyet kapott a Bálnában: az Art Photo Budapest Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vására, az Inside Art pedig egy nemzetközi művészeti konferencia, illetve a 360 Design Budapest kiállítás is látogatható lesz ezeken a napokon.

Az idei díszvendégként Szerbia mutatkozik be, Maja Gojković szerb miniszterelnök-helyettes, Kulturális és Tájékoztatási Miniszter védnökségével. MOST.SERBIA címen a vásáron résztvevő tucatnyi kiállító mellett külső helyszíneken megtekinthető kiállításokkal és eseményekkel kiegészített művészeti fesztivál valósul meg. A nemrégiben nyílt Andrássy úti magánmúzeum, a Q Contemporary a nemzetközileg talán legismertebb szerb kortárs alkotó, Mira Brtka életművéből válogat. A Magyar Képzőművészeti Egyetem épületében egy a Belgrádi Szépművészeti Egyetemmel együttműködésben létrehozott kiállítás lesz látható. A különleges adottságú kiállítóhelyként most bemutatkozó csepeli Szőke Gábor Stúdió szerb magángyűjtemények anyagából Collecting Serbia – Public Hobby címmel mutat be egyedülálló tárlatot. A Magyar Műhely Galéria kiállítása pedig elsősorban a magyar-szerb határ két oldalán élő kisebbségek alkotóinak munkásságára koncentrál. Az Art Market Budapest kísérőeseménye, az Inside Art művészeti konferencia külön napot szentel a szerb kortárs képzőművészetnek, amelyen a vendégország művészeti intézményeinek vezetőivel is lehet majd beszélgetni.


Art Market Budapest
Október 6-9., Bálna Budapest


További információ:
 Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Miért egyre több az amerikai Európában?
business

Miért egyre több az amerikai Európában?

Húsz év után újra 1 euróba kerül 1 USA dollár. Az amerikai deviza erősödése egyrészt azt jelenti, hogy az Egyesült Államokból érkező import drágul, másrészről viszont egyre vonzóbbá teszi Európát az amerikai lakosoknak, hiszen így, ha távmunkára adják fejüket, akkor ugyanannyi fizetés egyre többet és többet ér az öreg kontinensen.
Pihentető minimalizmus | Markéta Bromová Architekti
east

Pihentető minimalizmus | Markéta Bromová Architekti

Mi kell egy tökéletes hétvégi házhoz? Természet, puha párnák, finom anyagok és egy hangulatos kandalló – ebből kiindulva Markéta Bromová cseh belsőépítész legutóbbi projektjében megtervezte a kikapcsolódás és az elcsendesedés tökéletes modelljét, egy kis csavarral fűszerezve. Markéta Bromová munkáit végiglapozva két közös dolgot találunk: letisztult formákat és végtelen precizitást. A minimalista
Kockaként lebeg egy modern ház hálószobája
poland

Kockaként lebeg egy modern ház hálószobája

Az RS + Robert Skitek által tervezett, Lengyelországban található ház egyik helyisége kockaként lebeg: a beruházók legfőbb kívánsága az volt, hogy a telek lejtése és nagy mérete ellenére a ház minden tere egy szintben legyen, nyugati kilátással, lépcső nélkül. Nem mindennapi megoldás továbbá, hogy mindkét hosszabbik magaslatot jellegzetes nyers vasbeton keretekkel