NÉGYSZÖGLET – Képes Géza

NÉGYSZÖGLET – Képes Géza

Megbillent a föld, éles szögben húzott tusfeketék rajzolnak határt, a szigorú vonalakon talán egy sál lilája. Ha fölöttem, ha alattam, mint egy sziget az égben. Itt lakom én. Budapest.
Forrai Ferenc sorozata.

111 éve, 1909. február 1-én született Képes Géza.

NYUGTALAN, GYÖNYÖRŰ ÉJ

„és kék fényben áznak az imbolygó butorok.
És a Duna: forró, folyékony üveg, benne felolvad
a sárga, a kék s az arany, mit az ég belecsurgat,
feloldja a parti fák fekete gyászát s a vér nehéz pirosát,
szétrágja, mint a sav, a holdat –
Mindezt sodorja a víz,
benne inognak a holtak süppedt árnyai.
Ó, Duna, villódzó öledbe nézek meredten,
halott arcomat villantja felém a tükör
és a lelkem már meg se retten:
mosolyogva bámulok a vízbe. S most egyszerre új dal hangjai
törnek rám – mint mikor egyik álomból másikba ébred valaki:

(…)

vihetném magammal mint surranó tolvaj,
e nyugtalan, gyönyörű éj derüjét…”

NÉGYSZÖGLET
A Négyszöglet összetartozást jelző szimbolika. A nemzetek és kultúrák hovatartozását, azonosságát a sorozat formákból és színekből szerveződő sajátos kódrendszere mutatja be a visegrádi országok irodalmán keresztül. Városlakók négyszer: Varsó, Prága, Pozsony, Budapest. Négy város, négy szín, egy metszet. Négy ország négy városának négyszögesítése, közös halmaza.

A Négyszöglet legújabb, a HYPEANDHYPER-en megjelenő részei Budapestről szólnak.

A SOROZAT
Az eddig megjelent részek ITT olvashatók.

INTERJÚ
Forrai Ferenccel, a Négyszöglet sorozattal kapcsolatban készült „Budapesti szögletek kilátással” című interjúnk ITT olvasható.

továbbiak
Lengyel építész co-housing terve nyert Moszkvában
community

Lengyel építész co-housing terve nyert Moszkvában

A frissen diplomázott építész munkájában saját generációja, azaz az X-generáció fiatal felnőtteinek igényeit vette figyelembe, és azokhoz igazítva tervezett egy szupermenő kollektív lakóépületet. Tinédzserként nem sokan lelkesednek a kollégiumba költözés ötletéért, ám úgy tűnik, a felnőttek körében reneszánszát éli a műfaj – és az ok nem a nosztalgia, hanem sokkal inkább
„Kézműves sör mínusz kézműves” | A Hübris új arculata - studio NUR
branding

„Kézműves sör mínusz kézműves” | A Hübris új arculata - studio NUR

A Hübris [https://hubris.hu/] márka mellett elég nehéz szó nélkül elmenni. Volt egy ’Dr. Béla’ és egy ’Jézus ereje’ elnevezésű sörük még a legelején, most pedig azok is megjegyzik majd a Hübris márkanevet, akik címke alapján választanak italt a közértben. Tettestársuk az új arculat létrehozásában a studio NUR [https:
IASAI Bar | Pozsony
branding

IASAI Bar | Pozsony

A Pozsony történelmi óvárosában található IASAI food bar, jóval többel szolgál, mint egy kulináris élmény. Atmoszferikus tere beszippantja a vendégeket, így a vacsora idejére teljesen maguk mögött hagyhatják a külvilágot, és csak a jelenre koncentrálhatnak. A pozsonyi belvárosban, 2018-ban megnyílt IASAI japán food bar [https://www.iasai.sk] azok közé