„Olyan, mint a költészet” | Daria Solak

„Olyan, mint a költészet” | Daria Solak

Legkedveltebb médiuma a papír, szeret utazni és leginkább a női karakterek, valamint az állatvilág inspirálja. Kedvenc motívumait sajátos mintákkal és élénk színekkel társítja. Jelenleg Londonban él és alkot. Daria Solak lengyel illusztrátorral beszélgettünk.

Kérlek, mesélj egy kicsit a kezdetekről: milyen út vezetett odáig, hogy teljes állású illusztrátorként tevékenykedj?

Egy olyan országból származom, amit nagyon erős grafikai kultúra jellemez. Mindig is tudtam, hogy a művészet és kreatívipar területén szeretnék elhelyezkedni, de nem voltak konkrét terveim. A Varsói Képzőművészeti Akadémia grafikai tanszékén, majd később Bolognában folytattam tanulmányaimat. A második tanév közepén szerettem bele az illusztráció műfajába, majd egy feltörekvő designstúdióban kezdtem el dolgozni. Mivel a feladatok mindössze két-három grafikus közt oszlottak meg, így az illusztráció mellett sok más feladatom is volt, mint például a betű- vagy arculattervezés. Azóta szabadúszó illusztrátorként dolgozom Londonban, ahol rajzolással töltöm mindennapjaim.

Igazán gazdag portfólióval rendelkezel: illusztrációidon különböző karakterek, állatok vagy tárgyak tűnnek fel, emellett különféle térképeket és tájképeket is készítesz. Milyen témák inspirálnak a legjobban, mi a fő inspirációs forrásod?

Lehet, hogy első látásra nem úgy tűnik, de az illusztráció műfaja sok különböző területet takar. Sokkal egyszerűbb inspirációt találni úgy, ha a kiválasztott témát össze tudjuk kapcsolni a kultúrával, természettel, történelemmel vagy például a divattal. Sok filmet és kiállítást szoktam megtekinteni és nagyon szeretek utazni is. Előszeretettel rajzolok női karaktereket és állatokat: azt hiszem, ez soha nem fog változni.

Nagyon változatos és élénk színpalettát használsz. Választott médiumod leginkább a kézi rajz vagy festés némi digitális munkával társítva. Vizuális világod a gyerekeket is megszólítja. Hogyan fest az alkotás folyamata nálad?

Mindig egy apró vázlatból indulok ki, hogy a kompozíció és az ötlet formát öltsön. Az egyes elemeket általában külön rajzolom meg, majd azokat digitálisan társítom – csak néha állítom magam olyan kihívás elé, hogy mindent egyben megrajzoljak. Ez a módszer lehetőséget ad arra, hogy megbizonyosodjak arról, az elképzelt koncepció működik-e vagy sem, esetleg szükséges-e valamelyik részletét módosítani. Illusztrátorként meg kell tapasztalnunk, hogy időnként a fejünkben nagyszerűnek tűnő ötletek nem mindig működnek a valóságban, vagy azokat nem úgy tudjuk papírra vetni, ahogy a képzeletünkben élnek. Az évek során rátaláltam a számomra legmegfelelőbb művészeti kellékekre és legtöbbször ragaszkodom is hozzájuk – ez amolyan személyes dolog, amelyre minden művésznek szüksége van, hogy megtalálja a sajátját.

Bár sokszor kipróbáltam a digitális alkotást, az én médiumom mégis a papír: ahogy a festék vagy zsírkréta kapcsolatba lép a papír felületével, azt nem lehet megismételni – olyan, mint a költészet!

Alkotásaid megjelentek már különböző magazinokban, gyerekkönyvekben, valamint a lengyel Kukukid és Psyjaciele márkákkal is dolgoztál már együtt. Melyiket tartod az eddigi legfontosabb megbízásodakn?

Sosem fókuszálok túl sokáig egy projektre: miközben alkotok, minden energiámat beleadom, a következő pillanatban meg már azon gondolkodom, mi legyen a következő lépés. Minél többet és többet szeretnék alkotni, de nem szoktam visszanézni és elemezni korábbi munkáimat – éppen ezért egyik együttműködésemet sem tudnám igazán kiemelni. Ettől eltekintve néhány dologra mégis nagyon büszke lehetek: huszonöt évesen debütáltam mint könyvillusztrátor, első könyvemet a Varsói Irodalmi Díjra is jelölték. Több illusztrációm is szerepelt az Anthropologie boltjaiban, ami szintén nagyon boldoggá tesz. Szeretem azt gondolni, hogy pályafutásom legfontosabb projektjei még előttem állnak.

Melyek a jövőbeli terveid és min dolgozol most?

Annyit talán elárulhatok, hogy a tavalyiakhoz hasonlóan idén is több illusztrációt készítek a Puzzlefolk számára. Emellett néhány textilmintán, valamint gyerekkönyv-illusztráción és egyedi megbízású családi portrékon is dolgozom – a szakma szépségéhez hozzátartozik, hogy sosem tudhatod, mi vár rád a következő hónapban.

Ha ti is az illusztrációk szerelmesei vagytok, nézzetek szét Daria Solak honlapján, ahol a művész alkotásait printek és képeslapok formájában is beszerezhetitek.

Daria Solak | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Kanadai jégkunyhók a szimmetria kontextusában
architecture

Kanadai jégkunyhók a szimmetria kontextusában

Richard Johnson kiváló érzéke a jól komponált építészeti fotográfiák terén egykori belsőépítészi pályafutásából ered. Huszonöt évet felölelő munkásságának köszönhetően ma Kanada egyik legkiemelkedőbb építészeti fotográfusaként tartják számon. Képein fellelhetők a két, a múlt század közepén alkotó német mester, Bernd és Hilla Becher hatásai, de a német ipari tájakat is rendszeresen
Érintés nélkül lehet felvenni a Nike új sportcipőjét
divat

Érintés nélkül lehet felvenni a Nike új sportcipőjét

A Nike új, high-tech edzőcipőjének felvételekor nem kell lehajolni, hogy bekössük cipőfűzőnket: elég csak belebújni, a többit megoldja a lábbeli maga. Persze van, aki már eddig sem hagyományos módon alkalmazta a cipőfűzőket: a Nike új cipője is azt a folyamatot követi, ahogy sokan felveszik a lábbelit, illetve ahogyan megszabadulnak attól.
UGRÁS A JÖVŐBE! –  Kreatív pályázatot hirdet fiataloknak a MOME
community

UGRÁS A JÖVŐBE! – Kreatív pályázatot hirdet fiataloknak a MOME

Bárkiből lehet designer vagy jövőkutató – ez a mottója a MOME új pályázatának, melyet 7.-10. osztályos diákok körében hirdettek meg,  kreatív gondolatokra várva a pályázóktól a jövővel kapcsolatosan. Hogyan képzelik el a fiatalok a jövőt? Milyen lesz az élet a jövő sulijában? Milyen eszközök segíthetik a jövőben a tanulást és