Hogyan legyünk optimisták amikor a tévét vagy a számítógépünket bekapcsolva az apokalipszist – vagy valami arra emlékeztetőt – látjuk élőben? Jó kérdés. Az emberiség történetének jó részét egyáltalán nem az optimisták írták, habár biztosan ők alakították. Másképp: az emberiség Földön töltött idejének nagy részében nem az optimizmus uralkodott. Mert nem is létezett ez a konstrukció.
A mi életünk alapvetően optimista narratívája talán annak köszönhető, hogy míg az elmúlt generációk életciklusainak eleje és vége jórészt ugyanolyan körülmények között zajlott, addig a 20. és 21. században az ember születésekor és halálakor radikálisan eltérő körülmények építették fel a linearitás, a progresszió narratíváját, amely aztán persze a modern politikai gondolkodásban a legtöbb esetben csúnya ideológiákhoz vezetett, de ez most nem tárgya elmélkedésünknek.
Ha belegondolunk, joggal tesszük fel a kérdést: az ókori görög vagy római gondolkodóknál lehangolóbb figurák hogyan is építethettek olyan fényes civilizációkat, mint az övék voltak!? A görögöknél az istenek apja, az idő megtestesítője Kronosz ugye előbb lenyeli majd kihányja gyermekeit (micsoda plasztikus lefestése az időnek), a rómaiak pedig általában úgy tekintettek a sorban érkező generációkra, mint romló és egyre kevésbé nemes utódokra. De miért vagyunk és legyünk optimisták ma? Szögezzük le rögtön, hogy bár valóban vannak kellemetlen körülmények napjainkban is, az egész történet eddig – a személyes szabadságunkra és életvitelünkre ható része persze – kabaré ahhoz képest, amin mondjuk a nagyszüleinknek kellett keresztül mennie. #maradjotthon.
Ettől függetlenül most, hogy már sokunknak nincs állása, és kezdődik a feketeleves azzal, hogy még több ember veszíti el munkahelyét és egzisztenciáját, valahogy mégis meg kell találjuk azt a pontot, amely átsegít minket ezen az időszakon, ennek lényege pedig talán az, hogy ne a boldogságot keressük, hanem tartalmat, célt vagy missziót.
Az elmúlt évtizedek semmi másról sem szóltak, mint a boldogság kereséséről, és most itt vagyunk egy olyan világban, ahol a mentális problémák tort ülnek a jólétünk fölött és a nihilizmus tűnik az egyik legfenyegetőbb gondolkodási sémának. A boldogság, mint cél önmagában egyenlő az ürességgel, hiszen az csak egyetlen egy apró részlete érzéseink széles spektrumának, flow-ban sem tölthetjük egész életünket, hiszen semmi értelme nem volna. Életünk egyéb természetes érzései mint a félelem, fájdalmak vagy bizonytalanság épp olyan szükségesek mint a boldogság, de csak akkor élhetünk ezek keverékéből fakadó teljes életet, ha tetteinknek és gondolatainknak van mélysége, célja és és tartalma.
A tartalom, ami megtölti a gondolkodásunkat, ahelyett, hogy mindegyik nap csak a következő ugyanolyan nap lenne, mint az Idétlen időkig című filmben vagy a Holnap határában, narratívát ad a tegnap-ma-holnap folyamatának. Valójában mindkét alkotás arról szól, hogy a főszereplők életében ugyanaz a nap ismétlődik, amíg meg nem találják azt, ami értelmet ad életünknek.
Ugyanez a tartalom és az abból épülő narratíva segíti az emberi kapcsolataink felértékelését is. Erre az alapra, és nem a boldogság keresésére építve tudunk barátságokat és más kapcsolatokat építeni, amelyek persze aztán alkalmasak lehetne arra, hogy egymást boldoggá tegyük.
A legfontosabb vonatkozó rész ugyanakkor a kihívás. A kihívások stresszel, fájdalommal, néha csüggedéssel és erőfeszítéssel járnak, mégis nélkülözhetetlen részei az életünknek, a céljainkhoz vezető útnak, és fejlődésünknek. Már, ha van célunk. Mert ha nincs, akkor valóban kevéssé értelmesek ezek a szenvedések. A miértre válaszolni képtelenek hiába várják mástól a megoldást, és hiába keresik önmagában a boldogságot.
A történetírás középkori időszakában sem változott sokat a helyzet a görög és római szerzők szemléletéhez képest – mármint pesszimizmus téren –, ha csak nem annyiban, hogy az európai kereszténység szerint a világ számára adottá vált egyfajta linearitás. Csak aztán ez nem a fejlődés útja volt, hanem az apokalipszishez vezető út.
A mai, modern ember vágyik fejlődésre és az, hogy ezt megkapjuk-e, valójában csak a céljainkon múlik. A céljaink eléréséből pedig fakadhat boldogság. Fordítva nem működik.
„Az optimizmus az ösztön, ami lélegzésre bír fuldoklás közben. Az igényünk, hogy kimondjuk; hogyan kéne lennie valaminek azzal szemben ahogy van. Az optimizmus nem ósdi; lázadó, merész és létfontosságú.” GUILLERMO DEL TORO @ Time – THE ART OF OPTIMISM
A cikkhez a varsói Michał Sawtyruk plein air illusztrációit használtuk.
#stayhomecreative | Házi menza
HYPE | Heti online programajánló
