Összhangban a környezettel | Pilisi Len Látogatóközpont

Összhangban a környezettel | Pilisi Len Látogatóközpont

A Duna-Ipoly Nemzeti Park a Budapest tágabb környezetében elterülő hegységek, folyóvölgyek és a síkság találkozásának területe, melynek 2020-ban új látogatóközpontja nyílt Pilisszentivánon. A projektért felelős Építész Stúdió olyan középületet tervezett, amely karakteres, ugyanakkor természetesen tud illeszkedni a falusias lakókörnyezethez és kapcsolatot ápol a korábbi épülettel is.

A meglévő lakóház bővítéseként megfogalmazott koncepció szerint új burok – áttört faszerkezet – veszi körbe a régi magot, a fehér vakolt házat. A metszet lakóház léptékű maradt, de az új funkciókkal kibővülő épület hossza középület léptékű lett.

Mivel lejtős területen a jellemző beépítés esésirányú, az ugyanígy elhelyezett hosszú tömeg két vége között jelentős magasságkülönbség alakult volna ki. A Pilisi Len Látogatóközpont esetében ezt nem a tető lépcsőzése oldja meg, ahogy az a továbbépített hosszú lakóházaknál szokás, hanem a hosszú tető finom megdöntése. Talán ez a gesztus az, ami középületté teszi a házat, miközben a véghomlokzatok a falusias környezetbe illőek. A vakolt fehér, eredeti házat lamellás vörösfenyő burok veszi körül, átmeneti teret képezve kint és bent között. Ez a transzparencia is erősíti a látogatóközpont középület karakterét, miközben különleges fény-árnyék viszonyokat idéz elő.

Funkcionális szempontból is az eredeti ház az épület magja, itt van maga a kiállítás. Ezt egészíti ki a bejárat felőli fogadó irodaterület és a padlástéri hangulatú szállásrész gyerekcsoportoknak. A kültér legalább olyan fontos helyszíne a foglalkozásoknak, mint a beltér: a meredek rézsűn kialakított nézőtér, a falamellával határolt kerti terasz, a hálóteremhez kapcsolódó intim galériaterasz, a kertben található nyárikonyha és persze maga a hosszú kert.


Fotók: Juhász Norbert

Építész Stúdió | Web | Facebook | Instagram
Pilisi Len Látogatóközpont | Facebook

Forrás: Építész Stúdió

továbbiak
Könnyed és érzéki kelmék | Kamala Kaftan
divat

Könnyed és érzéki kelmék | Kamala Kaftan

Pasztellszínek, könnyű és természetes kelmék különböző népi kultúrák szimbólumaival társítva: a Kamala Kaftan ruhadarabjai saját történettel rendelkeznek, amelyekben a nőiség, a spiritualitás és a fenntarthatóság kerülnek a középpontba. Erdős Zsuzsival, a márka alapítójával beszélgettünk legújabb, FALL IN elnevezésű kollekciójáról és jövőbeli terveiről. Erdős Zsuzsi néhány évnyi tánc, jóga és utazás
Vintage billentyűzet | PENNA
design

Vintage billentyűzet | PENNA

Az amerikai Elretron által piacra dobott PENNA billentyűzet retró külseje mellett innovatív és kifinomult periféria: biztosan nem akarnád a fiókba rejteni. Egyre népszerűbbek az írógéphatást keltő, vezeték nélküli Bluetooth-billentyűzetek, amelyeket különböző technikai berendezéseink kiegészítőiként használhatunk. A PENNA eszköze is az írógépekhez hasonló mechanikai hatást kelt lekerített, írógép stílusú billentyűivel. A
Viselj digitális cipőt | Buffalo London X The Fabricant
divat

Viselj digitális cipőt | Buffalo London X The Fabricant

A Buffalo London összefogott a The Fabricant digitális divatházzal, hogy közösen egy virtuális surranót hozzanak létre, amelyet kimondottan a közösségi médiában tudunk majd viselni. A rendhagyó design a Classic BurningFor nevet kapta és a Classic Low platformcipő-modellből inspirálódik, amelyet még a Spice Girls népszerűsített a kilencvenes években. A 3D-scannelt cipő,