Plácido Domingo és Matteo Bocelli | A Virtuózok V4+ idei évadára a Hard Rock Hotel Budapest közösségi térré alakul át

Plácido Domingo és Matteo Bocelli | A Virtuózok V4+ idei évadára a Hard Rock Hotel Budapest közösségi térré alakul át

Július 10. és 23. között a nemrégiben megnyílt Hard Rock Hotel Budapest biztosítja a Virtuózok V4+ nemzetközileg elismert előadóinak és versenyzőinek a pihenését, illetve felkészülését: többek között Plácido Domingo, Matteo Bocelli, HAUSER és Pablo Sainz Villegas számára is.

A Virtuózok az első magyar fejlesztésű komolyzenei műsor, mely 2014-ben indult a fiatal tehetségek felfedezéséért és zenei karrierjük további támogatásáért. A 2020-ban startolt Virtuózok V4+ keretein belül pedig a Visegrádi Négyek országai és évente egy vendégország zenészei mérik össze tudásukat – idén Szlovénia csatlakozott.

A versenyzők, a zsűri tagjai, valamint a mentorok is ugyanazt az ötcsillagos luxus élményt élhetik át a budapesti Hard Rock Hotelben, mely március óta várja vendégeit a lánc első közép-európai tagjaként. A szervezők célja, hogy a Nagymező utcai épület a kultúra és a komolyzene fellegvára legyen ebben az időszakban.


Forrás: Sajtóanyag

továbbiak
Magazine

Magazine

Hype&Hyper is a Budapest-based Central and Eastern European magazine on trends in strategy, business, design and lifestyle. We aim to build our own narrative and context about our region, nations, and the strategies that can make this part of the world more visible and comprehensible. Our online magazine is
Mission

Mission

As a Budapest-based brand that speaks to the global community, we strive to support a strong and free, sovereign and open Central and Eastern Europe that provides a dignified and prosperous life for its people, a thriving market, and an innovative business environment and international, global perspectives for its companies.
Studio

Studio

Our studio is the agency arm of the Group, alongside the magazine and store. We set it up to develop and produce graphic design and video content, with a dedicated team to support the work of our editorial team and partners.