Ma indul a szlovén Planicában az északisí-világbajnokság

Ma indul a szlovén Planicában az északisí-világbajnokság

Február 21. és március 5. között Planica ad otthont Szlovénia eddigi legnagyobb sporteseményének, a 43. északisí-világbajnokságnak.


A Júliai-Alpok északi részén, az egy védett gleccservölgyben fekvő Planica, amelyet Hókirálynőnek is szoktak nevezni, az ország egyik nemzeti szimbólumának számít. Az első síugrósáncot 1932-ben építették, ma már majdnem ötvenmillió eurós modern északi síkomplexum – sírepülő sípálya, hét síugrósánc és negyven kilométernyi sífutópálya – található itt.

A Planica Nordic Centre több mint hatvan ország kétezer versenyzőjét látja vendégül, akik síugrásban, sífutásban és északi összetettben versenyeznek majd az érmekért. A szervezők összesen kétszázezer nézőre számítanak, a környezet védelme érdekében pedig tömegközlekedéssel segítik a látogatókat.

Forrás: sloveniatimes.com
Képek: Plancia Nordic

továbbiak
„Mi azokat a nőket tartjuk szépnek, akik mernek önmaguk lenni” – az AERON-show csapatával beszélgettünk
design

„Mi azokat a nőket tartjuk szépnek, akik mernek önmaguk lenni” – az AERON-show csapatával beszélgettünk

A január 31-én startoló Copenhagen Fashion Weeket egy magyar márka, az AERON kollekciója nyitotta. A dán főváros divathete a fenntarthatóságot tűzte a zászlajára, amelyre Áron Eszter márkája is küldetésként tekint, más egyéb értékekkel együtt. A kollekcióról, a márka értékeiről és az alkotási folyamatról az alapítót, Áron Esztert kérdeztük, és ugyancsak
Meghalt Bányai István grafikus, illusztrátor
design

Meghalt Bányai István grafikus, illusztrátor

Bányai István többek között a The New Yorker, a New York magazin és a The Atlantic számára készített illusztrációkat. Bányai 1949-ben született Budapesten. Az 1976-os Hamm (Gobble Gobble) című film miatt 1980-ban meghívták Franciaországba dolgozni, feleségével és fiával pedig többé nem tértek vissza Magyarországra. Nagy sikere volt az 1995-ben megjelent
Hazai tervezők és designerek az idei Highlights of Hungary jelöltjei között
design

Hazai tervezők és designerek az idei Highlights of Hungary jelöltjei között

Valódi példák, valódi teljesítmények sorakoznak idén is a Highlights of Hungary jelöltlistáján. Idén a jól ismert arcok mellett új nagykövetek is bemutatkoznak, és bár az élet különböző területein érték el sikereiket, közös felelősségük, hogy megtalálják azokat a hétköznapi hősöket, akik valódi példát tudnak állítani a fiatal generációnak, és akik miatt