PlaymoGreek, avagy a múlt találkozása a jövővel | #DIVE

PlaymoGreek, avagy a múlt találkozása a jövővel | #DIVE

Két hetente megjelenő DIVE cikksorozatunkban alámerülünk az Instagram zavaros vizébe, és olyan oldalakat hozunk el nektek, amiket érdemes követnetek. Mai cikkünkben a PlaymoGreek projektet ismerhetitek meg közelebbről. Dive in!


Petros Kamin az oldal szerkesztője és kreatív atyja nem akart valami cool dolgot kihozni a Playmobilhoz fűződő mély kötődéséből, az egész egy játéknak indult csupán. Azonban ahogyan egyre idősebb lett, a hobbija egyre komolyabbá vált.

Mindössze ötéves volt, amikor az első néptáncfellépése után elkezdte az indián Playmobil bábúit görög nemzeti ruhába öltöztetni. A textilek és anyagok, amikkel eleinte kísérletezett, kezdetben egyszerűbbek voltak: például a különböző ruhákat és kiegészítőket papírzsebkendőből készítette el. Tizennyolc éves korában úgy döntött, hogy komolyabban szeretné venni ezt a projektet, így elkezdett jobb minőségű anyagokba fektetni, és minél pontosabban igyekezett lemásolni a görög népviseletet. „Azóta is ezt űzöm, és addig fogom csinálni, amíg az összes régiót és különböző jelmeztípusokat elkészítem – ami azt jelenti, hogy örökké!” – jegyezte meg Petros.

Tudja, hogy sokak számára a népviselet és a tradíció idejétmúlt, múzeumba való dolog, azonban azt is látja, hogy az emberek mégis hajlandóak lehetnek befogadni valamit, ha azt ismerős és barátságos köntösben mutatják be nekik. Amikor elkezdte a projektet, akkor úgy látta, hogy épp ez az, ami hiányzik, és közelebb hozhatná a hagyományokat a mai emberekhez. „Egy népszerű játék segítségével szeretném kreatív és modern módon bemutatni a görög népi kultúra egy-egy aspektusát, hogy minél több emberhez, de különösen a gyerekekhez eljusson” – fogalmazott Petros.

Interjúnkban arra is megkértük az ötletgazdát, hogy néhány, számára különösen kedves képről is meséljen nekünk. „Ez a fénykép (lent – a szerk.) Naousában készült, egy hagyományos ünnepi esemény során, a nagyböjt előtti utolsó napokban. Ez volt az első próbálkozásom, amely során a PlaymoGreek figuráit autentikus jelmezüket viselő helyiekkel fotózhattam le. Ez vált az egyik kedvenc fotózási koncepciómmá, ugyanis csodálatos érzés, amikor a helyiek felkarolják az alkotásodat” – mondta el.

Ezt a fényképet (fent – a szerk.) március 25-én, a görög függetlenség napján készítettem. Úgy döntöttem, hogy a PlaymoGreek színe patyolatfehér lesz, hogy a tiszta érzelmet, a tiszta lelket és a tiszta motivációt jelenítse meg, amelyek a görög szabadságharc jellemzői. Egy olyan harcot szimbolizál, amelyet nemcsak a frontvonalban lévők tettek sikeressé, hanem a nemzetért harcoló összes, meg nem énekelt hős is” – részletezte.

Az alábbi képet szentimentális okok miatt választottam. Ez a jelmez Imathiából, egy görögországi régióból származik, és az elkészítése a kezdetektől fogva lenyűgözött. Ennek oka az érdekes fejpánt volt, ami egy sisakot idéz. A kiegészítő története az ősi időkben gyökerezik, valamint ez volt a legbonyolultabb jelmez, amit valaha készítettem. Több mint öt napig próbáltam kitalálni, hogyan készítsem el a fejfedőt” – tette hozzá Petros.

Petros azoknak ajánlja ezt az oldalt, akik fogékonyak a kultúrára és a múltra kortól, felmenőktől és életmódtól függetlenül. Úgy gondolja, hogy a projekten keresztül felfedezhetjük kulturális különbségeinket és hasonlóságainkat, ugyanis végeredményben „ami összeköt minket, sokkal erősebb, mint az, ami elválaszt”.


Két hét múlva egy újabb Instagram-oldal háttértörténetével jelentkezünk!

PlaymoGreek | Facebook | Instagram

továbbiak
Így nézne ki az IKEA és a Patagonia kollaborációja – az AI szerint
design

Így nézne ki az IKEA és a Patagonia kollaborációja – az AI szerint

Egyre több alkalmazási területét fedezik fel a szövegből képet készítő mesterséges intelligencia szoftvereknek. Ezúttal az IKEA és a Patagonia közös kollekcióját készítették el a segítségével. Miért ne tervezhetné az AI a székünket vagy egy szemet gyönyörködtető lámpát? Eric Groza kreatív igazgató a Midjourney szoftver használatával egy hihetetlenül valósághűnek tűnő, képzeletbeli
Elindult a Zágrábi Fényfesztivál
design

Elindult a Zágrábi Fényfesztivál

A művészet, a design, a látvány, a szórakoztatás és az építészet kombinációja ismét felélénkíti a horvát fővárost. A Zágrábi Fényfesztivál nem csak varázslatos fényinstallációk, lenyűgöző vetítések, és játékos animációk, hanem a jó érzelmek és a pozitív energia helyszíne, és a tavasz fogadásának eseménye is. A fesztivál öt napja alatt az
Élő faluból élő brand | Kortárs hagyományőrzés Hollókőn
design

Élő faluból élő brand | Kortárs hagyományőrzés Hollókőn

Új arculatot kapott a hagyományőrző település világörökséggé válásának 35. évfordulója alkalmából. Nincs az a kiránduló, akinek ne azonnal a több száz éves múltú pruszlikok és szűrök egyedi hímzéskultúrája vagy a Kossuth utca jellegzetes, cserépzsindelyes házai jutnának eszébe Hollókő ófalujáról. Az UNESCO-világörökségi lista egyedüli magyar településének sajátos népi kultúrája egészen a