Gózon Eszter, fenntartható szemléletű szín- és stílustanácsadó hiánypótló szemlélettel rukkolt elő: Eszter oly módon látja el tanácsokkal és segítséggel a vendégeit, hogy azok önmagukat és testüket megismerve tudjanak öltözködni és vásárolni, ezzel leszámolva a rengeteg felesleges körrel, a felhalmozással és az önostorozással. Nem gondolja, hogy a fenntarthatóság a fenntartható márkák favorizálásán alapszik, és az „előnytelen” szót sem igazán használja–helyette önelfogadásra tanít. Interjú.
Mesélnél egy kicsit arról, hogy mit takar a „szín- és stílustanácsadó” mivolt? Kiknek érdemes megkeresni téged, és ki a potenciális kliensed?
Mondhatnám azt, hogy mindenki, de azt vettem észre, hogy hozzám általában két okból szoktak jönni az emberek. Az egyik az, hogy valahogy bele akarják vinni a fenntarthatóságot az életükbe, és ehhez keresnek utakat. Sokszor elindulnak ott, hogy megpróbálnak hulladékot csökkenteni, majd amikor eljutnak a ruhatárukhoz, rájönnek, hogy ez egy jóval összetettebb kérdés: ahhoz, hogy képesek legyenek fenntarthatóan felépíteni a gardróbjukat, először muszáj megismerniük azt, hogy milyen színek, szabások, anyagok passzolnak a leginkább hozzájuk. A másik irány az, amelynek nincs köze a fenntarthatósághoz: nagyon sokan jönnek hozzám azzal az igénnyel, hogy a nőiességüket valahogyan kibontakoztassák. Ez persze nagyon sokféle szituációt takar, mint ahogy a nőiességnek is sok arca és megjelenési formája van. Az, hogy ebből mit akar kiemelni és erősíteni, mindenkinél változik, de az biztos, hogy az öltözködés erre egy remek eszköz.
Fakad ez önbizalomhiányból? Mennyire fedeztél fel az ügyfélkörödben olyan tendenciákat, amelyek erre utalnak?
Azoknak az ügyfeleknek az aránya, akiknek ténylegesen mindenre kiterjedő önbizalomhiányuk van, nagyon kicsi nálam, körülbelül 10%-ra tenném. Viszont kivétel nélkül mindenkinek van valamilyen frusztrációja. Nincs olyan nő, akinek ne lenne legalább egy-kettő gombja, amelyet, ha benyomsz, akkor az baromira fáj. Nemcsak olyanok, amelyek társadalmi szinten ömlenek ránk, hanem a legtöbbször azt veszem észre, hogy olyanok, amelyeket gyerekként kaptak a családjuktól. A „jóindulatú” nagynéni, az anyuka, az apuka, a testvér–olyan mondatokat hoznak néha az ügyfelek, olykor akár többet is egyszerre, amelyből már egy is elég lenne, hogy az önbizalmat egy életre összetörje. Persze ezeket a mondatokat azért kapják meg a családjuktól, mert ők meg szintén kívülről, másoktól hallották, hogy kinek milyennek kellene lennie. Ez egy nagyon összetett kérdés; én a kommunikációmban is arra igyekszem helyezni a hangsúlyt, hogy megpróbáljak terheket levenni a vállakról, és hogy oldjam azokat a feszültségeket, amelyek az emberekben vannak. Sokan azt is várják tőlem, hogy a hozott terheiknek legalább egy része átforduljon tudatosságba, hogy megtanulják leválasztani azokat a mondatokat, amiket hoztak, és interiorizáltak azoktól, ami tényleg az ő gondolatuk. Ez is egy fajta önismeret.
Ahogy az oldaladat olvasgattam, a body positivity-re, vagyis a testpozitív mozgalomra asszociáltam–te foglalkozol ezzel tudatosan? Mi a véleményed róla?
Mindenkinek, aki színtanácsadással foglalkozik, arról szól a munkája, hogy megtalálja az adott emberben azt, ami szép, és abban segítsen neki, hogy a saját természetes színeinek a harmóniáját meg tudja mutatni. Emellett azonban ott van a testalkatelemzés is, ami azért is különösen izgalmas számomra, mert nagyon látványosan változik az, hogy milyen test a divat–a kilencvenes években még Kate Moss volt, aztán jöttek Kardashianék. Azt lekövetni, hogy a testünk mennyire illik bele az éppen uralkodó trendbe, nagyon nehéz. Ezért van az, hogy nálam a testalkatelemzés sem arról szól, hogy mi előnyös és mi előnytelen, hanem arról, hogy mivel milyen hatást ér el az ember. Onnantól kezdve százszázalékban rajta múlik, hogy ezzel az információval mit kezd. Ha ő szereti kiemelni, hogy vastagok a combjai, erős a válla vagy széles a csípője, akkor legyen tisztában azzal, hogy mivel tudja ezt megtenni. Minden alkalommal arra koncentrálok, hogy az adott ügyfél a saját testével kapcsolatban mit gondol, mit érez, mi az, ami frusztrálja, hova szeretne eljutni, és azt nézzük meg, hogy ezen a keretrendszeren belül mit tud csinálni. Azt is megnézzük, hogy ha mondjuk hízik vagy fogy húsz kilót, akkor mit tud tenni, hogy máshova vigye a fókuszt, vagy kiemelje azt, amit szeretne. Az optikai trükköket tanítom meg nekik. Arra is bíztatom az embereket, hogy nem kell mindig a legjobb formáját hoznia mindenkinek, ér rosszul kinézni.
„Nem attól leszel fenntartható, hogy hol vásárolsz”–hangzott el tőled korábban. Kifejtenéd, hogy mire gondolsz ezalatt?
Külföldön, ahol a fenntartható divat mozgalom elindult, egy idő után belefutottak abba, hogy az emberek azt gondolták, hogy csak attól lesznek fenntarthatók, ha „jól” vásárolnak. Kiderült azonban, hogy vannak olyan testek, méretek, amelyekre a fenntarthatónak mondott márkák nem gyártanak ruhát, ráadásul anyagilag sem engedheti meg magának mindenki azt, hogy egy összegben fizessen ki több pénzt egy akár jobb minőségű ruháért. Hiába lehet valamit sokáig hordani, ha nincs rá egyszerre elegendő keret, akkor mégiscsak kénytelen az ember megvenni az olcsóbbat, amit viszont szinte csak a fast fashion cégeknél lehet megtalálni.
Felmerül akkor a kérdés, hogy ezek szerint egy csomó ember nem is lehet fenntartható, mert nem tud fenntarthatóan vásárolni?
Én azt tapasztaltam, hogy volt egy ruhatáram, amelyben szinte mindent vagy másodkézből vettem, vagy fenntartható márkától, ennek ellenére utáltam az összeset. Hiába vásároltam fenntarthatóan, a gardróbom maga igazából nem volt fenntartható, mivel nem szerettem a ruháimat, és legszívesebben lecseréltem volna az egészet. Én így indultam el a szín- és stílustanácsadás irányába, mert rájöttem arra, hogy nem elég az, ha valaki fenntarthatóan vásárol, ennél jóval nagyobb tudatosságra van szükség, már az első lépéseknél, amikor kitaláljuk, hogy szükségünk van egy új ruhadarabra. Az, hogy elhittük, hogy a fenntartható fogyasztás a fenntarthatóság útja, ugyanolyan marketing-stratégiának és a reklámoknak az eredménye, mint amikor elhisszük azt, hogy ha beülünk egy bizonyos autóba, akkor ugyanolyan boldog életünk lesz, mint a reklámban. Ugyanúgy nem a teljes igazság. Pontosan ugyanannyira fontos az, hogy mennyire tudatosan építjük fel a gardróbunkat, hogy mit kezdünk a ruháinkkal miután megvásároltuk őket, és hogy erről az egészről mit adunk át a körülöttünk élőknek, milyen gondolatokat terjesztünk, mint az, hogy hol vásárolunk. Nyilván az is fontos, de pusztán attól nem lesz valaki fenntartható, az összes többi is kell hozzá.
Szintén elhangzott tőled az állítás, miszerint „nem vagy zöld sznob”. Milyen egy zöld sznob?
Magyarországon ez nem annyira jellemző, itthon talán reálisabban látjuk a dolgokat. Számomra a zöld sznobizmus inkább azt jelenti, ha az ember nem veszi figyelembe más embereknek az életkörülményeit, és azt gondolja, hogy van egy bizonyos meghatározott út, amin fenntarthatóvá lehet válni, és aki ezt az utat nem követi, az nem elég jó és nem tesz eleget. Én ezzel szemben azt látom, hogy akik így gondolkodnak, azok is emberből vannak, nem tökéletesek, a fenntarthatóság pedig kifejezetten az a fajta dolog, amelyben soha nem lehet tökéletesnek lenni–mindig lesz olyan dolog, amelyről azt hiszed, hogy tök jól csinálod, aztán kijön egy kutatás, és kiderül, hogy ennek pont az ellentettje igaz. Folyamatos újra kalibrálást igényel az egész. Szerintem nem feltétlen az a jó út, ha valaki belemerevedik abba, hogy az az egyedüli tökéletes irány, amit ő csinál, annál is inkább, mert azok, akik így gondolkoznak, talán jobban hajlamosak arra, hogy belerakják magukat egy zárt buborékba. Sokszor nem veszik észre, hogy ez mennyire kicsi, és hogy a társadalom nagy részének azok az alapelvek, amelyeket ő vall, nem alapvető elvek. Sokszor kívülről sem értik, hogy mi van bent, és belülről sem, hogy mi van kint. Erre próbáltam utalni azzal, hogy nem vagyok zöld sznob, hogy próbálok a saját buborékomból folyamatosan kitekinteni, meg ezt a buborékfalat átjárhatóvá tenni, különben egy idő után beleragadok, és az nem jó.
Mit gondolsz, tehetnek valamit a fenntarthatóságért az anyagi nehézségekkel küszködő emberek? Elvárható-e ez tőlük egyáltalán?
Nem merném azt mondani, hogy igen. Ez egyszerre mindannyiunk felelőssége, azonban én azt gondolom, hogy ha valaki a túlélésért küzd, akkor én nem nyomasztanám azzal, hogy „miatta pusztul el a világ”. Szerintem nem érdemes egyes embereket kipécézni, ráadásul azt gondolom, hogy kommunikációs szempontból sem okos dolog azt keresni, hogy ki a felelős, mert az csak ellenállást szül. Úgy motiválni, vagy egy mozgalomba behúzni valakit nem lehet, hogyha felelőst keresünk. Én azokra koncentrálok, akik úgy érzik, hogy nekik van annyi energiájuk, idejük, pénzük arra, hogy változtassanak. A pénz egyébként önmagában nem lehet akadály, ahogy az előbb is említettem, nem csak a „jó” helyről való vásárláson múlik a fenntarthatóságunk, az viszont igen, ha valaki olyan helyzetben van az életében, ahol mindennapos egzisztenciális problémái vannak. A nagyon kicsi gazdag százaléknak kellene változtatni a szokásain, hogy a maradék 90%, akinek nincs lehetősége a nagyobb változtatásokra, ne szívjon nagyot.
Károsnak találod az influenszer-kultúrát? Lehet etikusan végezni ezt a munkát?
Lehet. Van egy angol kifejezés is erre, a „greenfluencer”, ám az is kérdés, hogy mit értünk influenszer-kultúra alatt. Ha a szó szerinti értelmében nézzük és olyan emberekről beszélünk, akik a körülöttük levőket valamilyen gondolkodásmódra befolyásolják, akkor azt mondom, hogy ez egy szuper lehetőség. Ha arra az oldalra nézek, amelyik a túlfogyasztást támogatja, az egyértelműen káros. Maga az influenszer-kultúra önmagában szerintem nem feltétlenül problematikus, pláne, hogy én is mikroinfluenszerként működöm, így kicsit hipokrita lenne azt mondani, hogy az egész káros, de egy része valóban az. Én a „greenfluencereknél” egyébként azt veszem észre, hogy a bíztatás náluk nem arról szól, hogy mit vegyünk meg, hanem arról, hogy hogyan éljük az életünket. Az összes ilyen típusú influenszer reklámja nagyon át van gondolva, olyasmi mögé állnak csak be, amiben mélységesen hisznek. A tudatos influenszerkedés nagyon hasznos tud lenni–én is erre törekszem.
Fotók: Csoboth Edina
Luxuskabinokkal várja a wellnessezni vágyókat a Dior Szicíliában
Egy borítékban is elfér az IKEA legújabb kanapéja
