Rendhagyó könyvesbolt, ahogy a szlovákok csinálják

Rendhagyó könyvesbolt, ahogy a szlovákok csinálják

Nemcsak a kínálat, az üzleti modell is rendhagyó a pozsonyi Brot Books Deli esetében. Itt lányregényeknek és skandináv krimiknek nyoma sincs, van viszont rengeteg izgalmas könyv és magazin, ami után a kreatívok is megnyalnák mind a tíz ujjukat. És ami a legjobb: mindez közösségi finanszírozással.

A Brot Books Deli könyvesbolt már azelőtt népszerű volt, hogy szélesre tárta volna kapuit Pozsony óvárosában. A „népszerű” jelen esetben az „üzletileg is sikeres” kifejezés szinonimája, ugyanis a bolt indulásához szükséges tőkét – rendhagyó módon – közösségi finanszírozás formájában teremtették elő. Mi a szlovák Forbes hasábjain figyeltünk fel a kezdeményezésre, és már akkor nyilvánvaló volt számunkra: a madebythe: alapítói ismét valami rendkívüli projektbe vágták a fejszéjüket (a Moleskine „szlovák párjaként” aposztrofált papírmárkáról itt írtunka szerk.).


Ivan Zaťko és Juraj Zamborský egy évvel ezelőtt, egy közös túrázás alkalmával beszélgettek jövőbeni terveikről, ekkor vetődött fel bennük a könyvesbolt megnyitásának gondolata. A koronavírus miatt minden figyelmük az online értékesítésre koncentrálódott, ám az új ötlet nem hagyta őket nyugodni. Tudták, szükségük lesz valakire, aki náluk tapasztaltabb ezen a téren – így aztán régi barátjukkal, a Folk & Milk reklámügynökség társalapítójával, Martin Jenčával kiegészülve vágtak bele az újabb kalandba.

Abban mindannyian egyetértettek, hogy bár a hozzájuk hasonló kreatívokhoz szeretnének szólni, a szép könyvborítóknál nem akartak megállni, sőt. Ivan és Juraj (vagy ahogy ők nevezik: Zambo) kezei között számtalan külföldi olvasmány, motivációs és önfejlesztő könyv megfordult már az évek során – aminek nagy hasznát vették a noteszek fejlesztésekor –, s ezeket jó szívvel ajánlották is papírmániás követőiknek. Hasonló történik most is, immár a bolt falai között, ahová kizárólag olyan könyvek kerülhetnek be, amiket ők is szívesen forgatnak.

A Panenská utcában, ahol nyitottak, több könyvesbolt is van a közelben, de a Brot Books Deli nem tekint rájuk konkurenciaként: itt egy egészen speciális (ahogy ők mondják: delikát) felhozatallal találkozhatnak a betérők, és a Grau Architects által megálmodott enteriőr is különleges. A bolt mérete kellően barátságosnak mondható, ám a hagyományos könyvesboltokkal ellentétben itt nincsenek címkék vagy kategóriák: a tulajdonosok azt szeretnék, ha a vásárlók bátran vesznének el a könyvek közt és fedeznék fel a számukra legizgalmasabb olvasmányt. Ha pedig konkrét kérdés vetődik fel, vagy személyes ajánlásra van igény, első kézből jön a segítség.

Szerencsére a termékskála elég széles: a népszerű külföldi kiadók – mint például a The Do Book Company – bestsellerei mellett megtaláljuk itt a jól ismert Monocle magazint vagy a Harvard Business Reviewt is, kuriózumként pedig a szlovák kiadású, de szintén angol nyelvű Backstage Talks korábbi számaira is lecsaphatunk (szerencsére mi még korábban beszereztünk néhány számot, csak ajánlani tudjuk – a szerk).

De nem csak a termékpaletta miatt rendhagyó vállalkozás a Brot Books Deli: míg más könyvesboltok (vagy bármilyen más üzlet) a nyitás pillanatára koncentrálnak, addig a pozsonyi „szupercsapat” az általuk már jól ismert közösségi finanszírozás modelljéhez nyúlt, és egy jól felépített kampánnyal, lojális követőbázissal már azelőtt sikerült megnyerniük a vásárlókat, hogy azok átlépték volna a könyvesbolt küszöbét.

A trióhoz negyedikként csatlakozott Michal Meško, a Martinus (Szlovákia legnagyobb online könyváruháza – a szerk.) alapítója, aki mentorként és befektetőként vállalt szerepet: amennyiben összegyűlik húszezer euró, Meško megduplázza a befolyt összeget. A kezdeti ötezer eurós mérföldkövet hamar elérték, és jelen állás szerint hamarosan a tizenötezer eurós lépcsőt is sikerül megugraniuk: ezen a ponton egy kis kis kávézóval egészül majd ki a bolt.

Brot Books Deli | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Kelet-Európa dokumentálva | TOP 5
art

Kelet-Európa dokumentálva | TOP 5

Kelet-Európa festői tájai elfeledett falvakba, apró közösségekbe vezetnek el. A közép- és kelet-európai identitás sok fotósnak inspiráló, ugyanis ami máshol régmúlt emlék, az itt sok vidéken a nyers valóság. Öt dokumentarista fotós, öt nézőpont egy mindig izgalmas témát kutatva: identitás, közösség és élettereink, Kelet-Európában. Makszim Dongyuk | Ukrajna Az ukrán művész
A városi közlekedés új szereplője: elektromos BMW két keréken
design

A városi közlekedés új szereplője: elektromos BMW két keréken

A BMW Motorrad CE 02 elektromos járműkoncepciója új és izgalmas értelmezése a városi mobilitásnak: nem klasszikus motorkerékpár, de nem is robogó. A kétkerekű jármű kompakt méretével és divatos külsejével fiatalabb célcsoportot és olyanokat is megszólít, akik korábban még nem ültek motoron, de nyitottak az új élményekre és az intelligens technológiára
Hiánypótló album jelenik meg a hazai tipográfia elmúlt húsz évéről
design

Hiánypótló album jelenik meg a hazai tipográfia elmúlt húsz évéről

Előrendelhető az Arthungry tervezőművészetekkel foglalkozó kiadványsorozatának első, kétnyelvű, nyomtatott kötete, a TypoHungry – Tipográfia Magyarországon a XXI. században címmel. Az album tartalmazza az elmúlt húsz év hazai betűtervezésének és tipográfiájának történetét, valamint kurátori interjúkat és válogatott tipográfiai munkákat, amelyeket korábban senki sem dolgozott fel ilyen részletesen. Az előrendelési időszak a hivatalos