SOC/MOD 4. rész | Mezőgazdasági Egyetem, Nyitra

SOC/MOD 4. rész | Mezőgazdasági Egyetem, Nyitra

SOC/MOD cikksorozatunkban negyedikként a szlovák Nyitra városának emblematikus épületét mutatjuk be. A Mezőgazdasági Egyetemet jegyző tervezőpárost a brazil építész, Oscar Niemeyer munkássága és a hatvanas években futótűzként terjedő „brazil stílus” inspirálta. Mi készítettünk belőle egy miniatűr változatot, amit te is beszerezhetsz a webshopunkban!

Szerző: Kovács Dániel

A huszadik század közepén a világ építészei a friss és fiatal Brazíliát figyelték. A korosztályos és csakhamar világszerte ismertté vált nevek a New York-i Museum of Modern Art 1943-ban megrendezett „Brazil Builds” kiállításával debütáltak a nemzetközi porondon. A tárlat bemutatta a brazil modernizmus korai gyöngyszemeit: a három gyönyörűen formált makett, a Le Corbusier konzultációjával tervezett riói Nevelésügyi Minisztérium, a Bernard Rudofsky tervei szerint emelt João Arnstein-ház (São Paulo, 1941), valamint a New York-i világkiállítás brazil pavilonja (Lúcio Costa és Oscar Niemeyer, 1941) a hangsúlyokat is kijelölte a látogató számára. A londoni Architectural Review 1944-ben már „brazil stílusról” ír, és bár a virtuóz formák mögül időnként még hiányzott a valódi mérnöki innováció, a negyvenes évek végétől világszerte kezdtek feltűnni a látványos üveg függönyfalakat, beton héjszerkezeteket, nagyvonalú geometrikus formákat alkalmazó, érett modern épületek.

A brazil láz egészen a hatvanas évek végéig tombolt, és ebben komoly szerepet kapott az időközben Juscelino Kubitschek elnök utasítására rohamtempóban növekedésnek indult új főváros. A Nemzeti Kongresszus ikonikus kompozíciója: a lepényépületre helyezett toronypár és a két kupola a New York-i ENSZ székház mellett a korszak legnagyobb hatású középületei közé sorolható. Visszhangját sok tucatnyi helyszínen fedezhetjük fel, az egyik leginkább eleven és eredeti azonban a nyugat-szlovákiai (akkor dél-csehszlovákiai) kisváros, Nyitra büszkesége, a Mezőgazdasági Egyetem épülete.

Az új oktatási intézmény a nyitrai óvárossal átellenben, az azonos nevű folyó túloldalán épült fel az egykori repülőtér helyén. Már a komplexum tagolása is a brazíliavárosi „Monumentális tengely” kialakítására emlékeztet, a főépület pedig kompozíciójában egyértelműen a Nemzeti Kongresszus hatását mutatja. A téglalap alaprajzú lepényépülethez kilencszintes toronyház csatlakozik, előtte pedig lencse formájú, hatszáz férőhelyes előadóterem lebeg. A torony homlokzatának függőleges hangsúlyai viszont inkább a korai modern épületeire emlékeztetnek, a földszinti üvegfal előtt húzódó, lendületesen formált támaszok pedig Niemeyer Elnöki palotáját idézik.

Ahhoz, hogy ne egyszerű építészeti kollázsról beszéljünk, két kiváló építészre is szükség volt. Vladimír Dedeček és Rudolf Miňovský számára Oscar Niemeyer munkássága bevallottan fontos ihletést jelentett, de több ponton annak meghaladására törtek. Az oktatási épületek tervezésén sokáig együtt dolgozó páros a sztálini szocialista realizmus lecsengését követően, 1956-1960 között készítette az épületegyüttes terveit, amelyek aztán 1961-1966 között váltak valóra – gyakorlatilag párhuzamosan Brazíliaváros építésével. A 36 méter átmérőjű betonkupola a korszak egy másik közismert csúcsteljesítményét, Pier Luigi Nervi 1960-ra elkészült római Palazzetto dello Sportját juttathatja eszünkbe. A nagyvonalú lefedés megoldása azonban itt még invenciózusabb, hiszen Nervi művével ellentétben a kupolát tartó támaszok itt nem folytatják annak ívét, hanem befelé fordulva a széksorokat is alátámasztják – az épületnek így valóban repülő csészealj hatása lesz, amit még inkább erősít az alsó héj szélén körbefutó üvegablaksáv.

Mindez ebben az esetben sem jelent többet, mint hogy a hatvanas években a (cseh)szlovák építészek a nyugati világ legjobbjaival kívánták felvenni a versenyt – és mint a nyitrai példa mutatja, sikerrel. Az épület 1966-ban Dušan Jurkovič-díjat hozott a tervezőknek, elkészülte óta is a szlovák modernizmus legjobb példái között tartják számon.

Az egyszerű részletek és a nagyvonalúan formált tömegek valós méreténél jóval monumentálisabbnak tüntetik fel az épületegyüttest. Ez a monumentális a korszak csehszlovák, de különösen szlovák építészetének talán legjellemzőbb sajátossága – állítja a korszakot talán legjobban ismerő építészettörténész, Henrieta Moravčíková a modern és totalitárius építészetről szóló tanulmányában. Az ötvenes évek végétől a szlovák építészek először érezhetik úgy, hogy a globális fejlődés részeként joguk és lehetőségük van a saját hangra – és végre esélyük is arra, hogy elképzeléseik megvalósuljanak. (Ne feledjük, hogy a sok évszázados osztrák és magyar uralom után a szlovákok a csehszlovák államalakulat idején is csak a föderatív fordulattal, 1968-ban váltak teljes jogú államnemzetté.) Ez a rendkívül gyors és aktív tanulási folyamat, amelyben a nemzeti identitás keresésének motívuma is ott rejlett, eredményezett olyan remek, a globális építészeti térben is markáns házakat, mint a Mezőgazdasági Egyetem, a Szlovák Televízió székháza vagy az Incheba Nemzetközi Vásárközpont – illetve azokat a monumentális, már-már absztrakt középületeket, mint a Nemzeti Galéria bővítése, a Nemzeti Levéltár vagy a legismertebb, a Szlovák Rádió fordított piramisa. Ezek között az utódok között a nyitrai egyetemi épület már nem is hat annyira radikálisan újszerűnek – pedig képzeljük csak el, milyen hatást tehetett a hatvanas évek kisvárosi polgáraira…!

Képjegyzék:
1-2. kép: Mezőgazdasági Egyetem, Nyitra. Forrás: uniag.sk
3. kép: Mezőgazdasági Egyetem, Nyitra. Forrás: asb.sk
4. kép: Mezőgazdasági Egyetem, Nyitra. Forrás: uniag.sk
5-6. kép: Mezőgazdasági Egyetem, Nyitra. Forrás: register-architektury.sk
7. kép: Mezőgazdasági Egyetem, Nyitra. Forrás: asb.sk
8-9. kép: Mezőgazdasági Egyetem, Nyitra. Forrás: uniag.sk
10. kép: Mezőgazdasági Egyetem, Nyitra. Forrás: asb.sk

Ha megtetszett „szlovák repülő csészealj”, most itt a remek alkalom, hogy beszerezd a saját miniatűr példányod!

Kattints és nézd meg a webshopban!

Termékfotók: Liszkay Lilla


Saját fejlesztésű SOC/MOD kollekciónkban betonból öntött asztali kiegészítők és egyedi plakátok formájában álmodtuk újra a szocialista modernizmus ikonikus épületeit Kijevtől Budapesten át Karlovy Vary-ig. Csapj le rájuk most a HYPEANDHYPER store-ban! Figyelem: különösen alacsony példányszám!

továbbiak
Illusztrációk a környezettudatosság jegyében | Be Green
grafika

Illusztrációk a környezettudatosság jegyében | Be Green

A kijevi születésű művész, Tánya Jakunova rajzaira az avantgárd izmusok mellett a 20. századi design van hatással. Az, hogy Tánya miből merít inspirációt, az általa teremtett vizuális világra is nagy befolyással van. Ez a könnyed, színes világ köszön vissza ránk a Be Green projektben is. A Green Network Energy-vel közös
Kelet-Európa legmenőbb napszemüvegei | TOP 5
divat

Kelet-Európa legmenőbb napszemüvegei | TOP 5

Fatale, Memento Mori, Pista, Aurora és Amelie – segítség nélkül sokáig találgathatnánk, mi köti össze a fenti neveket: mind a négy egy-egy szemüveg fantázianeve. Közeleg a jó idő, ez pedig tökéletes ok arra, hogy megmutassuk Kelet-Európa legmenőbb napszemüvegeit. OO eyewear | Románia Az OO Eyewear szemüvegek minden funkcionális és vizuális igényt kielégítenek.
Moduláris ruhadarabok a CUKOVY új kollekciójában
divat

Moduláris ruhadarabok a CUKOVY új kollekciójában

Moduláris megoldásokkal hív játékra a CUKOVY új kollekciója: lecsatolható ujjak és kapucnik teszik sokoldalúvá a magyar márka őszi-téli szezonra tervezett steppelt kabátjait. A CUKOVY merész, kísérletező tervezői hozzáállással vágott bele idei őszi-téli kollekciójának elkészítésébe. A designerek rugalmas és praktikus megoldásokban gondolkodtak, így született meg az AETHERIC EASE kollekció, amelyben lecsatolható