Space X | Crew Dragon

Space X | Crew Dragon

Ugyan naponta olvasunk „történelmi jelentőségű” eseményekről, ez a 2020. május 27-i szerdai nap valóban annak ígérkezik. Holnapután este közép-európai idő szerint fél kilenc körül egy Falcon 9 rakéta csúcsán elindul a Nemzetközi Űrállomás felé a SpaceX Crew Dragon nevű űrhajója, fedélzetén két tapasztalt amerikai asztronautával, Bob Behnkennel és Doug Hurley-vel.

Az elmúlt évtizedekben egyáltalán nem nevezhetjük szokatlannak az – alacsony Föld körüli pályára induló – emberes űrutazást, de a mostani repülés jelentősége messze túlmutat a megszokottakon. Ez lesz az első magánvállalat által végrehajtott repülés, és ha tudjuk is, hogy az Egyesült Államokban mit jelent a vállalati szféra innovációja (masszív állami támogatás szabadalmak területén), akkor is hatalmas előrelépés az űrrepülésben az, hogy az űrsikló kiesését követő vákuumot kitöltve, több piaci cég is készen áll a kereskedelmi célú űrrepülésre. Ennek bizonyítéka a szerdai nap és az esemény következménye, hogy a NASA többet nem szorul a szintén állami orosz partnerére, amikor embert akar küldeni az űrbe.

Ennél pedig még távolabbra mutató annak a jelentősége, hogy egyértelműen nem számíthattunk a közeljövőben az űripar forradalmi fejlődésére, amíg annak sorsa kizárólag a mindenkori kormányok (értsd: választói akarat) kezében volt. A piaci alapon működő vállalatok meg fogják találni – sőt valószínűleg egészen pontosan ismerik ezeket már ma is – azokat a hasznot termelő űripari szegmenseket, amelyeknek köszönhetően akár csak a földközeli űr emberes feltárása elindulhat.

Ha hirtelen csak a földrajzi felfedezések korára gondolok, az jut eszembe, hogy az első néhány tengeri út időszakát (néhány évtized) követően milyen forradalmi változás történt a hajózásban, amikor már gazdasági relevanciája is lett a felfedezett területeknek.

Az első űrutazások a versengő civilizációk szimbolikus vetélkedésének terrénumába tartoztak, de ha az űrutazás gazdasági jelentősége és a technológiai képességeink egymásra találnak, semmi sem akadályozza már majd meg az űr feltárásának robbanásszerű megindulását a következő évtizedekben.

továbbiak
art + design | Dobossy Aukció
design

art + design | Dobossy Aukció

A képzőművészet a design örök ihletforrása. Külön-külön is megél a két terület, de minek választanánk szét őket, amikor olyan jól kiegészítik egymást? Mi inkább ráerősítünk a kapcsolódásra, és  minden hónapban választunk egy aktuálisan megtekinthető művészeti kiállítást, és hagyjuk, hogy inspiráljon egy design válogatást. A kiállításokhoz hasonlóan az aukciók is a
Moholy Formatervezési Ösztöndíj X HYPE | Zalavári Fruzsina
design

Moholy Formatervezési Ösztöndíj X HYPE | Zalavári Fruzsina

2019-ben nyolc fiatal tervező, illetve designteoretikus vehetett részt a féléves Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjprogramban, amelyet a Magyar Formatervezési Tanács kezel, amelynek finanszírozásában a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és az Emberi Erőforrások Minisztériuma vesz részt. Az ösztöndíj során a pályázók megvalósíthatták önállóan kialakított, illetve gyártói együttműködéssel kidolgozott szakmai programjaikat. Tudjatok meg
A hét kedvenc enteriőrjei_10 |  Olasz különkiadás
design

A hét kedvenc enteriőrjei_10 | Olasz különkiadás

Hétről hétre megosztjuk a legszebb, leginspirálóbb, legkúlabb enteriőröket, melyekre az elmúlt napokban bukkantunk. A szombati kávé mellé tökéletes szemcukorkák következnek, amelyekből a saját lakásunkhoz is ihletet meríthetünk. Olaszország nehéz időkön van túl, ugyanakkor továbbra is az egyik legkedvesebb úti célunk és ihletforrásunk marad. Ezért ezen a héten csak olasz enteriőrökből