A nosztalgia és a kreativitás fúziójában elevenedik meg a Story of Tablecloth márka, ahol a régi háztartásbéli terítők új életre kelnek. Ami egy személyes kalandnak indult mára egy vállalkozássá nőtte ki magát: a projekt mögött Zuzana Štefanides áll, aki minden egyes öltéssel új életet lehel az elfeledett szövetekbe. A ruhák alapanyagául szolgáló terítők sokféle történetet hordoznak, áthidalják a generációk közötti szakadékot és időtlen hangulatot csempésznek az elkészült darabokba.
Honnan jött az ötlet, hogy terítőből ruhaneműt készíts, és mit jelent számodra ez a projekt?
Mindig is szerettem a régi dolgokat, a régi ruhákat, dédanyáink minden ékességét és praktikáját. Tavaly volt lehetőségem először asztalterítőből készült ruhát viselni, és minden összeállt – a történetek és a ruhák iránti szenvedélyem. Ez volt a Story of Tablecloth kezdete, amiben én magam rejlek. Imádom a bolhapiacokat, a használt holmikat és imádok varrni. Az, hogy régi szövetekből ruhát készíthetek egyszerűen tökéletes párosítás! Amellett, hogy csiszolhatom a képességeimet, időt fordíthatok magamra. A fiam születése után, aki jelenleg három és fél éves, úgy értékelem az időt, mint a porcelánt.
Van bármilyen szempont, ami alapján válogatsz, egyáltalán honnan szerzed be a terítőket?
Ezt meg kell éreznem. Könnyű, ugye? Szeretem a merész színeket, a spanyol motívumokat, a természetes anyagokat és a kézi hímzést. Mindennek, amit készítek, olyannak kell lennie, amit igazán szeretek és szívesen viselek. Nem tudom, hogy ez jó-e üzleti szempontból, hiszen az embereknek más-más stílusa van, de nem tudnám másképp csinálni. Ami a beszerzésüket illeti, több különböző helyről jutok terítőkhöz. A környezetemben mindenki tudja, hogy mit csinálok, így sok titkos forrásom van. Aztán ott vannak a bolhapiacok – otthon Prágában vagy amikor utazom. És persze online is vásárolok terítőket és régi szöveteket.
Hol tanultál varrni?
Mint minden átlagos anyuka a kilencvenes években, anyukám is varrt, így volt otthon varrógépünk. Kiskoromban apróságokat készítettem magamnak, így valahogy mindig is tudtam, hogyan kell varrni. Aztán három évvel ezelőtt vettem egy rendes gépet magamnak, és szinte mindennap foglalkoztam ezzel. Eleinte csak magamnak és a fiamnak varrtam ruhákat. Aztán szép lassan, egyik pólót a másik után, elindítottam a saját márkámat.
Minden alkotásod egyedi, de van olyan konkrét darab, ami különösen kedves számodra?
Nagyon szeretem a patchwork ruháimat, amiket tavaly nyáron készítettem. Volt három ruhához elegendő kék anyagom, semmi több. Édesanyám kertjében készítettem őket, ez volt az én pici limitált kiadásom. Mind a három ruha azonnal elkelt, ha rágondolok szomorú vagyok, hogy nem tartottam meg magamnak egyet belőlük. Emlékszem, hogy anyukám háza mellett ültem, és egész nap varrtam, ezért kötődöm ilyen erősen hozzájuk.
Nem is olyan rég egy hosszabb útra indultál. Mesélj erről az élményről!
A férjemmel és a fiammal idén három hónapot töltöttünk Dél-Európában. Az elején úgy volt, hogy ez csak egy nyaralás lesz, nem terveztem varrógépet vinni. Varrógép egy lakókocsiban… miféle ötlet ez? De aztán elképzeltem a sok bolhapiacot (a spanyolok nagy piacozók) és hirtelen nem tudtam megállni. Január végén indultunk Barcelonából, beutaztuk Spanyolországot, Portugáliát, Franciaországot és egy kicsit Németországot. Sok prototípust varrtam az utunk során. Bevallom, lakókocsiban varrni nem a legkényelmesebb és a ruháimnak tökéletesnek kell lenniük, így kitartóan dolgoztam. Magamnak is készítettem egy fehér ruhát régi hímzett lepedőkből. Hatalmas sikere volt az Instagramomon, így Spanyolországban vettem még lepedőket, és készítettem még néhányat.
Krakkóban találkozik Közép-Európa és az Egyesült Államok
Egy bérház, tíz konyha, négy hangulat | Így született meg a poznańi Kulinarna Kamienica
