Századfordulós képeslapokon a híres közép-európai fürdőváros

Századfordulós képeslapokon a híres közép-európai fürdőváros

Színes, játékos kompozíciók mutatják meg Karlovy Vary (egykori nevén Karlsbad) fürdővárosának pezsgő életét a századfordulón a Wiener Werkstätte 1909-es képeslapjai.

Budapest és Berlin után ezúttal az 1900-as évek elejének híres fürdővárosát mutatjuk be a Wiener Werkstätte (Bécsi Műhelyek) képeslapjai által. Ahogy már ott is leírtuk, a Wiener Werkstätte-t 1903-ban alapította Friedrich Waerndorfer üzletember, és a bécsi szecesszió két kiemelkedő alakja, Josef Hoffmann építész és Koloman Moser művész. A vállalat kiemelten hangsúlyozta a művészet és a kézművesség, illetve a művészet és élet eleven kapcsolatát, elsődleges célja pedig az volt, hogy az építészet, a divat, a bútor és a grafika területén bevezesse a jó designt és a kézművességet. Programjukat egy 1905-ös kiadvány vázolta: „Az a határtalan kár, amelyet egyrészt az alacsony színvonalú tömegtermelés, másrészt a régi stílusok gondolkodás nélküli utánzása okoz a művészetek és a kézművesség területén, az egész világot óriási árvízként sújtja... Őrültség lenne ezzel az árral szemben úszni. Ennek ellenére megalapítottuk a műhelyünket. Ahol helyénvaló, ott igyekszünk dekoratívak lenni, kényszer nélkül és nem mindenáron.

A Wiener Werkstätte levélpapírokat, ex libriseket, könyvterveket és képeslapokat is készített. A képeslap mint árucikk osztrák találmány: 1869 körül jelent meg, a képeslapgyűjtés pedig az 1890-es évek végén vált divatossá. A képeslapok új események és ötletek népszerűsítésére való felhasználását már a bécsi szecesszióban is alkalmazták, így amikor a Wiener Werkstätte-nek bővítenie kellett ügyfélkörét, a képeslapokhoz fordultak, hogy népszerűsítsék épületeiket, új fióküzleteiket vagy az 1910-ben megnyílt divatosztályukat.

Wiener Werkstätte Nr. 205 © Wien Museum

A számozott képeslapok sorozatát, amely végül közel ezer darabot tartalmazott, 1907-ben kezdték el kiadni. Sok közülük az ünnepek, például a karácsony és a húsvét alkalmából készült, de népszerű téma volt a korabeli és történelmi divat, a humoros témák és a korszak kedvenc turisztikai látványosságai is. Ez utóbbiak közé tartoznak a különböző városok ismert helyeiről készített grafikák is.

A Karlovy Varyról (Karlsbadról) készített illusztrációk 1909-ben készültek, szerzőjük ismeretlen. A várost IV. Károly német-római császárról nevezték el, aki a várost alapította az 1370-es években. Számos híresség kúráltatta itt magát, például Goethe és Beethoven, de a környező országokból is rengetegen jöttek ide nyaranta.

Wiener Werkstätte Nr. 200 © Wien Museum

A Wiener Werkstätte képeslapgyártása 1913 és 1919 között szünetelt: talán a képeslapok iránti érdeklődés hagyott alább, vagy éppen az első világháború szólt közbe. Mindenesetre 1919-ben és 1920-ban volt még egy utolsó, sikertelen kísérlet a képeslapok újraélesztésére, végül pedig az 1920-as évek végén bekövetkezett gazdasági válság arra kényszerítette a céget, hogy 1932-ben bezárjon. A képeslapok azonban szerencsére fennmaradtak.

Wiener Werkstätte Nr. 199 © Wien Museum
Wiener Werkstätte Nr. 195 © Wien Museum
Wiener Werkstätte Nr. 268 © Wien Museum

Források: wienmuseum.at | theviennasecession.com | Postcards of the Wiener Werkstätte. A Catalogue Raisonné (szerk.: Elisabeth Schmuttermeier–Christian Witt-Dörring). Hatje Cantz, New York, 2011 | Koós Judith: A Wiener Werkstätte: 1903-1932 (Művészettörténeti Értesítő, 1968/1–2.)

Borítókép: Wiener Werkstätte Nr. 203 © Wien Museum

továbbiak
NiLu: Egy barátságos társ az éjszakában | Interjú Hankó Eszter tervezővel
design

NiLu: Egy barátságos társ az éjszakában | Interjú Hankó Eszter tervezővel

Hankó Eszter mestermunkájában innovatív megoldást keresett, amellyel megkönnyítheti az éjszakai kóborlást az otthonunkban. Így született meg a NiLu! Valószínűleg mindannyiunkkal előfordult már, hogy miután kényelmesen elhelyezkedtünk ágyunkban, leoltottuk a villanyokat vagy akár már álomba is szenderültünk, valamilyen hirtelen ingertől vezérelve mégis neki kellett vágnunk a sötét lakásnak. Eszter erre a
Dawid Ryski x Hermès
design

Dawid Ryski x Hermès

Dawid Ryski lengyel illusztrátor tervezte a francia divatház legújabb sálkollekcióját. Jan Bajtlik után, aki 2020-ban tervezhetett sálkollekciót a márka számára, most egy újabb lengyel művész, Dawid Ryski kapott lehetőséget, hogy saját illusztrációival gazdagítsa a divatház egyébként is széles palettáját. Az általa tervezett két sál a 2023-as őszi kollekcióban jelenik meg,
Körülöttünk minden, ami érték – Behind the scenes: Pinczés Marianna „magmentő” cégvezető
lifestyle

Körülöttünk minden, ami érték – Behind the scenes: Pinczés Marianna „magmentő” cégvezető

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy tulajdonképpen minden, amire szükségünk van, már itt van a kezünkben, vagy legalábbis körbevesz bennünket. Az ember ugyanis a természet része, és a legteljesebb életet akkor tudja élni, amikor azzal organikus harmóniában van. Úgy is mondhatnánk, vissza a gyökerekhez – ha szeretnél új szemmel nézni a világra, ismerd