A magyar animáció pantheonja | TOP 5

A magyar animáció pantheonja | TOP 5

A magyar animáció ismét aranykorát éli, ugyanis ebben az évben két egész estés és egy animációs kisfilm is kijutott a világ legnívósabb fesztiváljaira. Ennek apropóján olyan filmek közül válogattunk, amelyeket mindenkinek érdemes megnéznie.


Az Annecy International Animation Festival-t június 11. és 17. között rendezik meg, amelyre meghívást kapott Gauder Áron a Kojot négy lelke, illetve Bánóczi Tibor és Szabó Sarolta és Műanyag égbolt című filmje. Emellett pedig Cannes-ban versenyez Buda Flóra is 27 című kisfilmjével május 16. és 27. között.


A légy | 1980

Ha már híres fesztiválok nevét emlegettük – meg egyébként is –, nem mehetünk el szó nélkül az első magyar film mellett, ami Oscar-díjat nyert. Bár kakukktojás abban a tekintetben, hogy mindössze háromperces kisfilmről van szó, mégis kihagyhatatlan darabja a magyar animációs pantheonnak. Rófusz Ferenc formabontó filmjében egy mit sem sejtő legyet csal tőrbe, majd kerget a végzetébe egy megcsillanó ablaküveg. A film során a légy szemszögéből követhetjük végig az állat utolsó perceit.

A film közel négyezer zsírkrétarajz felhasználásával született, lüktető képi világát pedig annak köszönheti, hogy minden egyes részlet egyetlen rétegre került.

Rófusz Ferenc

Macskafogó | 1986

Ternovszky Béla filmjéből a mai napig szinte bárki tud szó szerint idézni. A filmben Grabowski, a 007-es egérügynök kalandjait követhetjük végig, miközben egy filmkulturális utazáson is részt veszünk, ugyanis a film a tömegkultúra szinte minden zsánerét felvonultatja ironikus vagy parodisztikus formában.

Egy érdekesség, hogy az egész film valójában a Manhattan Transfer Four Brothers című számával kezdődött, ugyanis amikor a forgatókönyíró meghallotta, elhatározta, hogy mindenképp szeretne egy filmet csinálni, amiben ez a szám szerepel. Ez lett később a film egyik ikonikus dala, A négy gengszter, amit a patkányok énekelnek el.

Macskafogó 2

Fehérlófia | 1981

Egy magyar animációs filmeket felvonultató lista sem lenne teljes Jankovics Marcell említése nélkül. A Fehérlófia a magyar, avar és hun eredetmondákból építkezik és a történet folyamán a Fehérlófia– vagy ahogy néhol nevezik, Fanyüvő – a hős tipikus útját járja be: megmártózik a pokol kénköves bugyraiban, legyőzi a sárkányt, majd visszatér erősebben, mint valaha.

A film különlegességét a történet mellett a pszichedelikus látványvilága és archetipikus alakjai adják. A megszokottal ellentétben a figurák nem kaptak külön kontúrvonalakat, csupán színük választja el őket a hattértől. Ettől még álomszerűbbnek hat a film világa.


Nyócker! | 2005

Bár az eddig felsorolt filmek is egyediek és formabontók a maguk nemében, mégis a legpolgárpukkasztóbb mind közül Gauder Áron filmje. A Kojot négy lelkének rendezője egy igazi magyaros Rómeó és Júlia-parafrázist vitt színre, amiben a roma származású Lakatos Ricsi szerelmes lesz Csorba Julikába, bár szüleik utálják egymást.

A film eredetileg sorozatnak indult, talán ezért is emlegetik sokan a magyar South Park-ként, bár erre társadalomkritikai utalásai és szabad szájú stílusa is rászolgált. A filmnek nagyon alacsony költségvetésből kellett megvalósulnia, így a figurák és a háttér is esetlen kicsit, ez azonban kifejezetten jól áll neki.


Ruben Brandt | 2018

Bár a film rendezője Milorad Krstić szerb származású alkotó, 1990 óta Magyarországon él, illetve a stáb nagy része is magyar felmenőkkel büszkélkedik, így méltán mondhatjuk, hogy a Ruben Brandt magyar film. A történet szerint a híres pszichiáter kényszerbetegségben szenvedő bűnözőkkel folytat művészetterápiát, hogy kigyógyítsa őket káros szenvedélyükből. Mindeközben a doktor rémálmoktól szenved, mióta apja meghalt, így a hálás páciensek elhatározzák, hogy segítenek neki. Hasonlóan korábbi példáinkhoz, a Ruben Brandt is rengeteg referenciát tartalmaz, képzőművészeti alkotásoktól kezdve egészen az amerikai bűnügyi filmes zsánerekig.


Forrás: filmarchív.alapfilmek, filmarchívum, port.hu, IMDB, ign, Index

továbbiak
Az eper ihlette Oana Stănescu magával ragadó installációját
design

Az eper ihlette Oana Stănescu magával ragadó installációját

Oana Stănescu Fresa című művét az eperszedők és az EU mezőgazdaságában dolgozó mintegy egymillió szezonális munkás ihlette, így többek között  nekik ajánlja. Az alkotás egy hatalmas, fejjel lefelé fordított és kifordított szamóca formájában jelenik meg a logroñói Plaza Santa Ana téren: egy építészeti óda a gyümölcshöz, a Földhöz, és azokhoz
Orlando Bloom a Staropramen márkanagykövete lett
lifestyle

Orlando Bloom a Staropramen márkanagykövete lett

Az amerikai színész a Carnival Row forgatása közben szeretett bele a cseh fővárosba, ahol a Staropramen sört gyártják. Bloom a Carnival Row című tévésorozat forgatása miatt 2017 és 2021 között több alkalommal járt Prágában. Nemrégiben pedig itt találkozott az ENSZ jószolgálati nagyköveteként Petr Pavel cseh elnökkel, hogy megvitassák az ukrajnai
Játék vagy szobor? – Bemutatkozik a MY DVĚ
design

Játék vagy szobor? – Bemutatkozik a MY DVĚ

A cseh MY DVĚ tervezőpárosának kifinomult és néhol zavarba ejtő alkotásai a gyerekjátékok és gyűjthető designtárgyak határán egyensúlyoznak. Munkáik, vagy ahogyan ők is hívják, „teremtményeik” egyszerre szórakoztatóak és nyugtalanítóak, amelyekben a minőségi kivitelezés a művészi gondolkodásmóddal válik teljessé. Interjú! Monika Matějková és Veronika Watzková a prágai UMPRUM intézményében találkoztak először,