Az, hogy valaki a Balaton északi vagy déli partjához kötődik inkább, nagyrészt gyerekkori nyaralásaink – a nagyszülőknél, ifjúsági táborokban és más üdülőkben töltött szünidőknek – függvénye. A sekélyebb vízállás, Siófok bulizós bűvköre áll szemben a csendes, borozgatós hegyvidékkel. Kicsit olyan, mint Pest és Buda viszonya – jól kiegészítik egymást, de mind domborzatilag, mind funkcionálisan sok az eltérés közöttük. Prioritásaink aztán persze idővel változhatnak: ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy megrögzött déli partiként idén nyáron mi is behódoltunk Északnak. Trip Vibes című sorozatunkban ezúttal a Balaton-felvidék egyik legszebb települését, Tihanyt ajánljuk, mert a Balaton környékén nem csak nyáron, hanem egész évben klassz és érdemes kirándulni!
A „Trip Vibes” című sorozatunkban bemutatott kirándulóhelyekhez minden alkalommal egy-egy kreatív szakembert társítunk, aki valamilyen módon kötődik az adott településhez, tájegységhez, így az ő szemével is „láthatjuk” az általunk kiemelt szpotokat. Tihany kapcsán Polgárdi Ákos tervezőgrafikust, a SUBMACHINE stúdió egyik alapítóját kérdeztük.
Tihany kétségtelenül Magyarország egyik legszebb fekvésű települése a Balatonba mélyen benyúló Tihanyi-félszigeten. A magyar tenger legkeskenyebb és egyben legmélyebb szakaszán, a déli parti Szántódot Tihannyal összekötő kompjáraton a tó különleges szürkészöldjében gyönyörködve már elénk tárul a csodás, északi hegyvidék.
A település szimbólumává vált, I. András által alapított apátság már messziről látható – a félsziget vulkanikus hegysorának kelet felé meredeken leszakadó peremén áll. Tájolása – a régi templomokhoz hasonlóan – a felkelő Naphoz igazodik. Jelenleg önálló monostor, 2012 májusától a Magyar Bencés Kongregáció része. Híres, még ma is megtapasztalható nevezetessége továbbá a tihanyi visszhang, másképp echo, amely a tihanyi apátság és a Visszhang-domb között keletkezett akkor, amikor az épületek még nem gátolták a hang szabad oda-vissza terjedését. Bár azóta már szépen beépült ez a rész, állítólag tiszta, csendes időben még most is megfigyelhető ez a jelenség, elsősorban télen.
A Provence-ra emlékeztető tihanyi őslevendulás mellett található itt páratlan gejzírmező, krátertó és sziklafalba vájt remetetelep is, nekünk mégis a helyi terméskőből épített, tipikus tihanyi házak, a hegyoldal és a meredek utcák nyújtotta kilátások a kedvenceink, nem is beszélve a Balaton-parti egykori Sportszállóról és annak klassz „Sport” feliratáról.
Ha az ember Tihanyban jár, érdemes picit bejárni a környéket: sétálni a füredi Tagore sétányon, kirándulni a monoszlói Hegyestűnél, ebédelni a Folly Arborétumban – és még bőven folytathatnánk a sort. A víz, a hegyek, a történelmi emlékek, a szőlők, a gasztronómia tökéletes harmóniában érnek össze itt, a Balaton-felvidéken, ahová évről évre mindig nagyszerű ellátogatni.
Bár Polgárdi Ákos tervezőgrafikus, a SUBMACHINE stúdió egyik alapítója Balatonfüreden nőtt fel, sok szempontból Tihany áll közelebb a szívéhez. Gyerekként itt töltötte a nyarakat az apai nagyszüleinél, sőt, óvodába is ide járt – sokáig ez volt a második otthona. Ezúttal őt kérdeztük többek között arról, milyen hatással van rá ez a balatoni település, illetve mit visz tovább magával innen budapesti mindennapjaiba.
„Tihany nekem a gyerekkori identitásom felét jelenti – itt éltek az apai nagyszüleim, a Visszhang-domb és az apátság között található óvodába jártam (és innen szöktem haza a nagyszüleimhez, akik balszerencsémre éppen elutaztak), itt töltöttem az összes nyarat a „Zimmer Frei“-korszak őrült éveiben (mert a füredi lakásunk egész nyáron ki volt adva) és – a későbbi nyári munkák alkalmával – itt (is) árultam a legkülönfélébb kacatokat a jobb sorsra érdemes, keletnémet turistáknak.
Emlékszem (vagy emlékezni vélek) a Tihanyi Papára, aki a ház előtt pucolta a Sajkodban kifogott óriási pontyokat, és néha felkísért minket az oviba, továbbá tisztán emlékszem a Tihanyi Mamára, aki eléggé ragaszkodott hozzá, hogy a bátyámmal rendszeresen elkísérjük a reggeli misére, aminek az eredménye elég sok átaludt mise lett.
Az óvodán és a templomon kívül kitüntetett hely még számomra például a fagyizó és mindenekelőtt a Fürdőtelep, ezen belül is a hajóállomástól a bazársoron át, a Limnológiai Kutatóintézetig húzódó partszakasz – mivel a szüleim (sőt a nagyszüleim, sőt az egyik dédapám is) az Intézetben dolgoztak, a végtelennek tűnő nyarakat a Limnológia parkjában bandáztuk végig a bátyámmal és más dolgozók gyerekeivel; itt tanultam meg úszni, BMX-ezni, traktorgumiról vízbe ugrálni, és a többi.
A fentiekből következően Tihany volt sokáig a „második otthonom“, és sok szempontból ma is jobban szeretem, mint Füredet, ahol valójában felnőttem. Tihany területét tekintve talán még nagyobb is Fürednél, de sokkal ritkábban lakott és a mai napig őriz valamit abból a falusi karakterből, amit a reformkorban urbanizálódott Füred régen kinőtt – a helyi kőből kalákában épített, nádtetős házak, a természettel, főleg a vízzel való intenzív kapcsolat, a paraszti élet szép és szigorú gazdaságossága, már-már minimalizmusa a mai napig érezhető. Sok Balaton-parti településsel ellentétben Tihany soha nem próbált kényszeresen az idelátogatók vagy „gyüttmentek“ kedvében járni, mert mindig is tudta, hogy ő a Balaton ékköve.”
Fotók: Farkas-Zentai Lili
Illusztráció: Farkas Róbert
Társasjáték, amely forradalmi változást hozhatna az oktatásban | Histheory
Kiosztották a 2020-as DECODE Díjakat
