Az érintés otthonossága | Ujváry Berta textiltervező

Az érintés otthonossága | Ujváry Berta textiltervező

Ujváry Berta 2022-ben diplomázott a MOME textiltervezés mesterszakán, diplomamunkájának témája és címe az OTTHON.


Mit jelent számunkra az otthon? Képesek lennénk pontosan leírni egy ismeretlen számára, vagy inkább azt mondanánk, hogy érzéki benyomások utánozhatatlan, elmondhatatlan összessége? Berta egy korábbi interjúban elárulta, hogy inspirációját elsősorban saját múltjából meríti, ismerős helyekből, illetve családi örökségéből. Ugyanis nagyapja építész volt, akinek mesterségéből saját művészetébe is átemelt motívumokat, továbbá alkotói látásmódját is nagyban befolyásolta. Míg korábbi munkáiban a színek is fontos szerepet játszottak, addig a mostaniban a felületeké a főszerep.

Az elkészült munka „egy egész enteriőrt felölelő szövött textilkollekció”,  amely jacquard technológiát felhasználva, pusztán a szövésminta segítségével hív életre motívumokat, ezzel irányítva figyelmünket a textúrára. Ezek természetesen vizuálisan is megjelenő minták, azonban a színek elhagyásával egy sokszor elhanyagolt dimenziót helyeznek előtérbe, a taktilitást. Az anyagok törtfehér színe is meleg, puha érzetet idéz, az otthonosság képzetét.

Modern világunkban a vizualitásnak hatalmas szerepe van, szinte egész napunkat képernyő előtt töltjük, környezetünkön pedig jóformán csak átrohanunk nap mint nap. A textilen megjelenő minták azonban a megérinthető valóságra irányítják figyelmünket, felhívásként szolgálnak, hogy lépjünk közelebb, és tapintsuk meg őket.

Fotó: Orr Péter

Ujváry Berta | Instagram | Behance

Forrás: designisso, diploma.mome

továbbiak
A héten indul a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat!
lifestyle

A héten indul a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat!

Veszprém és a Bakony-Balaton régió látványos ünnepséggel és kulturális kísérőprogramokkal indítja az Európa Kulturális Fővárosa programévet. Zene, tánc, művészet, régiós gasztronómiai finomságok várják az érdeklődőket! Már január 17-től elindul az egész héten át tartó nyitóesemény, amelynek csúcspontja a 21-i nyitónap és a 22-i magyar kultúra napja lesz. Kiállítás nyílik Várnai
Különleges Kádár-kockák, avagy a magyar szocializmus megosztó építészeti hagyatékai
lifestyle

Különleges Kádár-kockák, avagy a magyar szocializmus megosztó építészeti hagyatékai

A furcsa kocka, amit magyarként szeretünk is, meg nem is, szépnek is látjuk, de mégis csúnyának gondoljuk. A Kádár-korszak kommunizmusának építészeti szüleménye, ami a hatvanas-hetvenes évek lakhatási sztárja volt, és a mai napig külvárosi és vidéki családok százezreinek ad otthont. A Kádár-kocka valójában nem más, mint egy gazdaságos építészeti megoldás,
Gyerekként nem tudtam, mi az a háború—emlékek a grúziai orosz agresszióról
strategy

Gyerekként nem tudtam, mi az a háború—emlékek a grúziai orosz agresszióról

Grúzia egy független ország a Szovjetunió összeomlása óta, de az orosz befolyás jelentette fenyegetettség máig érződik. Nino Kotolashvilivel beszélgettünk az orosz-grúz háborúról, az orosz birodalmi gondolkozásról és a kaukázusi perspektívákról. Interjú. Grúzia történelmi helyzete a Kaukázusban egyedülálló. Inkább egy nyugati vagy egy keleti civilizációról beszélhetünk? Grúzia elhelyezkedése a Kaukázusban valóban