Mire számíthat a Nyugat Ukrajna lerohanása után? Milyen szerepkört tölt be jelenleg a közép-európai régió a nemzetközi szervezetekben? Miben különbözik a jelenlegi helyzet a hidegháborútól? Egyebek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a Danube Institute geopolitikai csúcstalálkozóján az Ukrajna után hol áll a Nyugat? című panelbeszélgetés résztvevői: John Venable, az Egyesült Államok Légierejének veteránja, S. John Tsagronis, a washingtoni Institute of World Politics professzora, David Hobbs, az Atlantic Treaty Association (ATA) munkatársa, valamint Dr. Szemerkényi Réka, egykori washingtoni magyar nagykövet. Tudósításunk.
John Venable annak hangsúlyozásával indította a beszélgetést, miszerint az Egyesült Államok változatlanul a NATO erős támogatója, és inkább a rendelkezésre álló erőforrások változtak – a veterán azzal érvelt, hogy az Egyesült Államok muníciós készleteit némileg hamisan ítéli meg a világ, és azok mostanra korántsem olyan méretesek. Tulajdonképpen már eddig óriási készletekkel támogatták Ukrajnát az Oroszországgal vívott harcában, ám Washingtontól hajlamosak elvárni, hogy szüntelenül biztosítsa ezeket a szükségleteket. Szerinte Amerikának újra kell értékelnie, hogy milyen mértékben adományoz fegyvereket, ugyanis önmagukra is gondolniuk kell, ami már régóta nem történt meg. Úgy gondolja, hogy világszerte nagy a lemaradás a muníciós készleteket illetően, ebben pedig kifejezetten fontos lenne a felzárkózás. Mindehhez hozzátette, hogy az Egyesült Államok nem azért nem biztosít bizonyos eszközöket, mert nem szeretne, hanem azért, mert nem képes erre.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/12/Upload_20221204-204015.jpg)
S. John Tsagronis egyetértett az elmondottakkal, majd kifejtette, hogy tulajdonképpen a stratégia, valamint a cél hiánya, ami problémás – nem tudni, hogy meddig tart a háború, nincs stratégia arra nézve, hogy meddig támogassák Ukrajnát, és az sem igazán világos, hogy pontosan milyen célkitűzések vannak a háború végeztével. Nincs meg a koherencia és a következetesség, amire szükség lenne, így pedig félő, hogy előbb-utóbb kifárad az amerikai támogatás.
Dr. Szemerkényi Réka szerint talán most van a legnagyobb jelentősége a párbeszédnek. Hangsúlyozta, hogy a válságos helyzet nem februárban kezdődött, a kihívás pedig, amellyel jelenleg a világ szembenéz az orosz agresszió okán ennél jóval korábbi eseményekben gyökerezik. A közép-európai nézőpontot képviselve elmondta, hogy a régió országai már régóta érzékelik a krízist. Ezt alátámasztja a tény, miszerint már évekkel ezelőtt újraszervezték a védelmi stratégiájukat, aktívabbá váltak a transzatlanti szövetségben és stratégiai analízist eszközöltek. Közép-Európa az irányvonalát a NATO felé igazította, és az egész régió belátta, hogy a transzatlanti együttműködés igencsak jelentőségteljes. Az elmozdulás nem hirtelen jött, hanem huzamos ideig megfigyelhető volt nemcsak a Balti-államok és Lengyelország esetében, hanem régiós szinten. A februári invázió egy új fejezethez vezetett a régió országainak tagságában: új ötletek és stratégiák kezdeményezőivé válhattak. Közép-Európa három évtizeden keresztül inkább háttérbe szorult, mostanra azonban saját sorsuk formálóivá válhatnak – lejárt az ideje annak, hogy másodlagos partnerek legyenek ezekben a szervezetekben.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/12/P1058236.jpg)
A kérdésre, hogy mi jön most, Dr. Szemerkényi Réka a 1990-es éveket idézte fel. Az évtized kiemelkedő jelentőségű Közép-Európa stratégiai mozgolódásában, és valójában ebben az időszakban rajzolódott ki az az értékrendszer és irányvonal, amelyet a régió képviselni szeretne: demokratikus, szabadpiaccal, versennyel, és szólásszabadsággal operáló. A másik fontos hitvallás Közép-Európa részéről ebben az időszakban az abbéli remény volt, hogy a nagyobb nemzetközi szervezetekhez, az Európai Unióhoz, és a NATO-hoz is csatlakozzanak. Ugyan mindez nem egyik napról a másikra valósult meg, az irányvonal és a cél mégis adott volt. A szóban forgó három évtizedet Szemerkényi a „stratégiai konfrontációk közötti aranykornak” (Golden Era between Strategic Confrontations) keresztelte – a népesség pedig kétségtelenül újabb felismerés felé halad, amelynek tárgya Kína felemelkedése. Közép-Európa államai mostanra részei a szervezeteknek, amelyeknek ugyancsak szembe kell nézni a jelen és jövő kihívásaival, ennélfogva pedig elengedhetetlen, hogy alkalmazkodjanak, valamint aktívan kivegyék a részüket a megoldáskeresésben és a jövő formálásában.
David Hobbs az elmondottakra reflektálva hangsúlyozta, hogy ezen államok csatlakozása a másik oldalról, vagyis a NATO szemszögéből is roppant jelentős. Szerinte a NATO kimondottan sikeres volt az alkalmazkodásban, ami a szervezet alapértékeinek érdeme: olyan értékeknek mint a demokrácia, a szabadság és jogállamiság. Elmondta, hogy a jelenlegi legjelentősebb fenyegetést Oroszország jelenti a biztonságra, és a katonai védelem jelentősége nem csökkent az elmúlt időszakban – épp ellenkezőleg. A NATO jelenleg arra kényszerül, hogy több évtizedes elmaradását próbálja pótolni a védelembe fordított befektetésben, jó irányba halad, de van mit behozni. Putyin inváziójára reflektálva elmondta, hogy a NATO-államok támogatása Ukrajna felé életbevágó, azonban szembe kell nézni a ténnyel, miszerint Putyin ellenségessége Ukrajna irányába nem fog sem csökkenni, sem eltűnni a közeljövőben. Ennek oka az, hogy az orosz elnök teljes vállszélességgel elutasítja, hogy a demokrácia legapróbb csírája is Oroszország közelébe férkőzzön. Fontos, hogy a háborúnak vége legyen, de egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan végződik, a kihívás pedig módfelett sokrétű: egy autokratikus rezsim képes mozgósítani a hatalom számos formáját annak érdekében, hogy a nyugati demokráciát és társadalmakat aláássa.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/12/Upload_20221204-204119.jpg)
S. John Tsagronis ismét hangsúlyozta a világos irányvonalak fontosságát, amelyek szerinte jelenleg nem alakultak ki. Említette az Egyesült Államok és Tajvan közötti úgynevezett „stratégiai kétértelműséget” (strategic ambiguity), amelyet már a neve miatt egészen zavarosnak talál. A hidegháború idején minden kétséget kizáróan a Szovjetunió volt a nyugati világ létének legfőbb fenyegetője – a szovjetekhez fűződő viszony mellett bármely más kapcsolat másodlagosnak számított. Ez a tisztánlátás ma már nincs jelen, és Tsagronis szerint a jelenlegi viszonyok közepette amerikai elnökként és szenátorként is komoly kihívás a prioritások felállítása a kihívások hosszú sorában. Kiemelte azonban, hogy Amerika nem hanyatlik, csupán visszavonulásban van, a kettő pedig nem ugyanaz.
Szemerkényi hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a nemzetközi szervezetek tulajdonképpen azonnal konszenzusra tudtak jutni Oroszország invázióját illetően, ami minden bizonnyal meglepte Moszkvát – ezzel a lépéssel egy újfajta együttműködés alapjait helyezték le. Fontos azonban hozzátenni, hogy az idő is jelentős szerepet játszik a műveletben. Az orosz agresszióra adott reakció első fázisának kihívását megugrotta a nemzetközi közösség – erkölcsileg, együttműködés, egységesség és biztonsági szempontból. Az idő azonban olyan tényező, ami kihívás elé állíthatja az egységet, ám a szakértő szerint a helyzet megkívánja, hogy kiállják a próbát.
![Egy máz mindenre – Behind the scenes: Rácz Gyöngyi mézeskalács-készítő](/content/images/size/w600/2022/12/1-12.jpg)
Egy máz mindenre – Behind the scenes: Rácz Gyöngyi mézeskalács-készítő
![Még fényesebben fogok rajzolni, mint eddig! | Beszélgetés Nina Dzyvulska illusztrátorral](/content/images/size/w600/2022/12/K-perny-fot--2022-12-20---3.18.18.png)
Még fényesebben fogok rajzolni, mint eddig! | Beszélgetés Nina Dzyvulska illusztrátorral
![Welcome home! | Megnyílt a Tati Budapesten](/content/images/size/w600/2022/12/DSC_1717.jpg)