Úton a teljes karbonsemlegesség felé | No Footprint House

Úton a teljes karbonsemlegesség felé | No Footprint House

Holland-Costa Rica-i együttműködéssel készült el a No Footprint House a szigetországban – a háznak igaz, hogy még nem nulla az ökológiai lábnyoma, de már közelít afelé.

Az A-01 építész stúdió sok természetes fénnyel és természetes ventillációval ellátott Costa Rica-i háza példaértékű lehet a jövő építkezései előtt – tervezői legalábbis mindenképpen annak szánták. A trópusi környezetbe tervezett, előre gyártott ház klímáját természetes megoldásokkal tartják hűsen: a motorizált fareluxák egyszerre árnyékolnak és gondoskodnak a szellőzésről, egy részükkel pedig teljesen le is zárható az épület.

A ház egyrészt a környék víz- és villamosvezetékeire kapcsolódik rá, melyeket már szinte teljesen megújuló energiával működtetnek, másrészt napelemekkel is felszerelték azt. Ötletes megoldás energia- és anyagspórolás szempontjából az is, hogy a konyha, a fürdő és a mosókonyha egymás mellett kaptak helyet a ház közepén. Az eredmény: a ház energiafelhasználása során 40%-kal kevesebb szén-dioxid keletkezik, mint a hasonló méretű Costa Rica-i otthonok esetében. A következő fejlesztésekkel már a 60%-ot szeretnék elérni, de a végcél természetesen a teljesen karbonsemleges lakóépület.

Forrás: dezeen

továbbiak
Megnyílt a Portrait of Humanity 2020 tárlata a Capa Központban
art

Megnyílt a Portrait of Humanity 2020 tárlata a Capa Központban

A Portrait of Humanity 2020 (Az emberiség portréja 2020) pályázat nyertes fotográfiái kiállítás keretében tekinthetők meg ingyenesen szeptember 4. és október 11. között a Capa Központ 8F Galériájában. A Portrait of Humanity 2020 nyílt fotópályázatot a British Journal of Photography kiadója, az 1854 Media hirdette meg, lehetőséget biztosítva fotográfusok számára,
Ukrán védjegyek egy kötetben | IST Publishing
east

Ukrán védjegyek egy kötetben | IST Publishing

Az IST Publishing egy aprócska könyvkiadó Kijevben, amelynél szebbnél szebb kiadványok látnak napvilágot. Művészettörténet, filozófia és sok más egyéb témakörben válogathatunk köteteik közt, melyek közül aktuális kedvencünk az ukrán védjegyeket felvonultató. Nézzétek! A kiadót Katerina Noszko, Anasztaszja Leonova és Borisz Filonenko indította útjára azzal a céllal, hogy minőségi és igényes
It's called art | Printa
divat

It's called art | Printa

Natúr, törtfehér, bézs tónusokban és a föld színeiben pompázó, környezettudatos ruhadarabok: itt van a Printa új, őszi kollekciója, amely ezúttal is érdekes mondanivalót közvetít! Mint minden Printa termékben, az új kollekció darabjaiban is megjelenik a márkára jellemző szellemesség: tervezés közben Majoros Zita, a Printa alapítója az alkotói folyamat „mellékproduktumaiból” inspirálódott.