2022. április 18-án ismét a műemlékeket ünnepeljük világszerte. A Műemléki Világnap alkalmából a budapesti 3h építésziroda egy különleges történetet osztott meg.
2012-ben kaptak megbíztást a 19. század derekán, Brein Ferenc által tervezett Városmajor utcai Schachtner-ház felújítására és bővítésére. Egy nap kollégájuk a műemlék épület felújításának művezetéséről visszatérve egy apró fadarabot hozott magával:
„Táskájában lapult egy kis fadarab, az épület egyik ablakának egy kis része. Ez a körülbelül húsz centis fadarab nem volt színes, feltűnő, dizájnos, mégis mindenki megállt, hogy kézbe vegye, megszagolja, megcsodálja.“
Az elmúlt kétszáz év történetének varázsa mind ott volt ebben a csonkban. A felújítási munkálatok az ablakokat is érintették, amelyekből mindössze ennyi maradt fent, ezzel egyidőben egy izgalmas történet vette kezdetét. Az iroda építészei kutatómunkába kezdtek: fennmaradt emlékek, fotódokumentációk, levéltári anyagok gyűjtése és tanulmányozása mellett a rekonstrukciót végző szakemberekkel egyeztetve különböző mérési és szerkesztési módszerek alkalmazásához folyamodtak. Remélik, hogy az aprólékos munkának hála az ablakok újra egykori pompájukban tündökölnek majd.
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/Varosmajor_ablak-reszlet_2015_3h.jpg)
![](https://hypeandhyper.com/content/images/2022/06/Varosmajor_utcai-homlokzat_1930-korul_Budapest-Fovaros-Leveltar-1.jpg)
Fotók: Az ablak részlete (2015) és a Városmajor utcai homlokzat (1930 körül)
Forrás: Sajtóanyag
![Ezeket a borokat isszuk idén tavasszal! | Bortársaság – BORtavasz](/content/images/size/w600/2022/06/TGZ_7690-1.jpg)
Ezeket a borokat isszuk idén tavasszal! | Bortársaság – BORtavasz
![43. alkalommal várja a pályázatokat a Magyar Formatervezési Díj](/content/images/size/w600/2022/06/Budapesti-Corvinus-Egyetem-arculatfejlesztes_foto_Kollod-Marton_5-min-scaled.jpg)
43. alkalommal várja a pályázatokat a Magyar Formatervezési Díj
![Holdjáró és asztronauták: magyarok az űrben az Álmok Álmodói 20 kiállításon](/content/images/size/w600/2022/06/51999602018_c5fdd3c6bb_k.jpg)