Emberek, szavak, épületek, történetek és hangulatok – ebből, illetve még sok minden másból jött létre az elmúlt 150 év során az a Budapest, amit ma ismerünk. Az évforduló kapcsán olyan embereket kérdezünk Budapest múltjáról, jövőjéről és az ő személyes, fővároshoz fűződő kapcsolatukról, akik ezer (de legalábbis százötven) szállal kötődnek hozzá.
Ferkai András építészettörténész, egyetemi tanár
Mi lettél volna 150 évvel ezelőtt Budapesten?
Földmérő, térképész, hiszen nekik bőven akadt munkájuk a városegyesítés idején. Vagy – ad absurdum – építész, mint dédnagyapám, aki éppen a kiegyezés évében szerezte diplomáját Zürichben, és hazatérve belevethette magát az újonnan kiépülő nagyváros tervezési munkáiba. Esetleg az a magánzó, aki röpiratot intézett a városhoz, hogy ne kövessük el Berlin és Bécs hibáját: építsünk bérkaszárnyák helyett az angol „cottage-rendszerrel”, vagyis többemeletes, előkertes sorházakat, mert csak ez az egészséges házforma képes megoldani a lakásproblémát.
A földrajzi, történelmi és fejlődésbeli eltérések a mai napig érzékelhetővé teszik Buda és Pest különbségét. Te melyikben mit szeretsz?
Belbudán nőttem fel, mindmáig a Krisztinavárosban és Lágymányoson érzem magam igazán otthon. Napi élményem volt az Alsó-Krisztinavárosi templom melletti háromszögű terecske, a templom mögötti nagy gesztenyefával, melynek poétikus élményét Nemes Nagy Ágnes fogalmazta meg oly felejthetetlenül. A régi polgári életmód maradványai mellett ugyanakkor megszerettem a harmincas évek bérházait is az Attila úton, a Városmajor és Kékgolyó utcákban. Pest sokáig idegen maradt számomra, de a mozik, színházak, antikváriumok, régi kávéházak és forgalmas üzletutcák vonzottak a másik partra. A metropoliszban jó volt kalandozni, ám a zsúfoltság, a zaj, a forgalom hamar visszakergetett a nyugodtabb oldalra, sőt még távolabbra.
Mi a legjobb és a legrosszabb dolog Budapesten?
A legjobb, hogy a város folyton újabb és újabb felfedezésekkel szolgál: az ember rácsodálkozik cégfeliratokra, régi neonokra, szokatlan díszítő elemekre, csodásan zöld udvarokra. Kézműves csokoládét, kiváló söröket árusító helyek, barista kávézók tűnnek fel. Művészeti-, fotó- és designgalériák nyílnak. A legrosszabb dolog a pesti főútvonalak kiürülése, az üzletek eltűnése, no és a charter járatokkal érkező bulizó tömegek, amin talán már túl vagyunk.
Melyik kép és/vagy dal jellemzi számodra a leginkább Budapestet?
Lugosi Lugo László fényképsorozata, melyet az 1900-as Klösz-fotók helyszínén készített száz évvel később.
Ha egy Budapesthez kapcsolódó könyvet kellene ajánlanod – amelyik esetleg idegen nyelven is elérhető –, melyik lenne az?
Bodor Ferenc: Pesti presszók (angol nyelven is). A várost és életét páratlan mélységben ismerő szerző – valóságos intézmény annak idején – e könyvének „egyperceseivel” fantasztikus írói stílust teremtett.
Számodra ki a legbudapestibb személy vagy mi a legbudapestibb dolog?
A sok lehetőség közül most Nagy Bálint építész barátom jut eszembe, aki előbb a Hajós utcában teremtett magángalériát, majd bő tíz éven át a Petőfi Sándor utcai Fugát igazgatta, ami nemcsak építészeti kiállítóhely és könyvesbolt volt, hanem irodalmi és zenei eseményeivel egy jó értelemben vett kultúrközpont és találkozóhely. Óriási veszteség, hogy nem ül már ott a kirakatablak mögött nagy szakállával és kantáros farmernadrágjában.
Ha Budapest helyett a környék valamelyik másik fővárosában – Bécs, Belgrád, Ljubljana, Pozsony, Prága, Varsó vagy Zágráb – kellene élned, melyiket választanád?
Bécs a régió legélhetőbb városa, de kisebb mérete, fejlett kultúrája és otthonossága miatt inkább Ljubljanát választanám.
Milyennek képzeled Budapestet újabb 150 év múlva?
Ha még élhető lesz a Föld, akkor egy kisebb fővárost képzelek el sok új parkkal, fasorral, rehabilitált ipari- és bérházas területekkel, erős közösségi szolgáltatásokkal és megőrzött kultúrával.
Nézd meg a 150 év alatt Budapest körül sorozat többi részét is!
Ugyanazzal a témával kampányolnak Lengyelország rivális pártjai a migráció ellen
Kína nem a szövetségesünk – interjú a kínai-orosz kapcsolatokról
