Matt Gondek a nyolcvanas évek gyermeke, így nem meglepő, hogy a képregények látványvilága és a punk kultúra hatott leginkább művészetére. A felrobbanó fejű Tapsi Hapsi és a gengszter Donald kacsa – ők azok az ismerős ismeretlenek, akiket művészeti előtanulmányok nélkül is mindannyian értünk, és akiket Gondek jó üzleti érzékkel adaptál a festménytől a játékon át az NFT-ig a legkülönbözőbb formákba, hogy általuk minél szélesebb közönséghez eljusson. Talán ez lehet az oka annak, hogy a művészeti intézményrendszer és az Instagram közönsége is szárnyaltatja az amerikai dekonstruktivista pop art művészt, akire – nem meglepő módon – nagy hatással volt Andy Warhol is. Matt Gondeket munkamódszeréről, stúdiójáról és legújabb készülő projektjéről kérdeztük!
Azt olvashatjuk rólad, hogy autodidakta módon tanultad ki a művészetet. Milyen út vezetett a te esetedben a hírnévhez?
Gyerekkorom óta rajzolok. A húszas éveimben kerültem közelebb a zeneiparhoz: számos zenekarban játszottam, koncerteken léptem fel, találkoztam más zenészekkel, és elkezdtem zenekari pólókat és plakátokat tervezni. A harmincas éveimbe lépve azonban váltani akartam, ezért szabadúszó illusztrátorként kezdtem el dolgozni, és nyitottam egy boltot a pennsylvaniai Pittsburghben. Ám ebben sem találtam meg igazán a számításaimat, ezért egyik napról a másikra elkezdtem festeni. Ezt igazán élveztem, ez volt ugyanis az első alkalom, hogy valami olyasmit készítettem, ami valódi – azelőtt minden, amivel foglalkoztam csak a számítógép képernyőjén létezett, nem pedig a valóságban. Elkezdtem tehát festeni, és néhány éven át az Instagramon árultam a képeimet. Úgy öt évvel ezelőtt felkérést kaptam, hogy vegyek részt egy hongkongi galéria tárlatában. Ez volt az első komolyabb művészeti kiállításom egy ismert galériában – ekkor kezdődtek a sikereim is, az említett galériával pedig azóta is együtt dolgozom.
Munkáid főszereplői a popkultúra ikonjai: rajzfilmfigurák. Mit jelentenek ezek a figurák számodra, és miért választottad őket a műveidhez?
Ha egy kicsit visszatekintünk a múltba, és megvizsgáljuk más korszakok műalkotásait, a múzeumokban számos olyan remekművet találunk, amik különböző vallásokhoz kapcsolódnak, hiszen akkoriban ez az emberek mindennapi életének szerves részét képezte. Ma már más a helyzet. Én nem vagyok vallásos, rajzfilmeken, képregényeken és videojátékokon nőttem fel. Bizonyos értelemben ez a vallásom, ez vagyok én. Amikor először próbáltam a művészeten keresztül kifejezni magam, visszatértem életem kulturális gyökereihez – a képregényekhez és a rajzfilmekhez.
Ezek a karakterek felrobbannak a munkáidon – te ezt dekonstruktív pop artnak hívod. Miért boncolod szét őket? Értelmezhető ez a popkultúra kritikájaként?
Ezekkel a karakterekkel nőttem fel, ők az én isteneim. Van azonban egy másik oldalam, amihez a zene áll nagyon közel. Szeretem a punk rockot, amely az antikonformitáson és a rendszer lerombolásán alapul. Amikor a popkultúrának ezeket az amerikai isteneit elpusztítom, azzal mindkét oldalamat kifejezem.
Mit gondolsz, mi a népszerűséged titka?
A popkultúra egy nagyon könnyen hozzáférhető műfaj. Nem kell tanult műkedvelőnek lenni ahhoz, hogy valaki élvezni tudja a munkáimat, hiszen azok mindannyiunk gyerekkorából erednek. Persze vannak mélyebb rétegek is, ha az ember elkezdi felfejteni őket, de általában az ábrázolt karakterek bárki számára érthetők. Ez sokat elárul a gyökereimről. Nem vettem részt semmilyen hivatalos képzésen, nincs művészeti diplomám, egyszerűen csak nekiálltam az alkotásnak. A munkáim pontosan ezt tükrözik, így aztán akárki, aki megnézi azokat, megértheti, de legalábbis élvezheti őket.
Mely művészek inspirálnak?
A pennsylvaniai Pittsburghből származom, Andy Warhol szülővárosából, így nyilvánvalóan ő nagy hatással volt rám. Andy Warhol az egyetlen amerikai művész a világon, akinek saját művészeti múzeuma van, ami azért valljuk be, elég menő. Sok mindent szeretek benne, például a hírnévre való törekvését, vagy azt, ahogyan megpróbálta piacra dobni a műveit. A kedvenc művészem azonban Roy Lichtenstein, egy másik amerikai pop-művész, aki lemásolta azt, amit a képregényekben látott. Sok elemet átveszek a munkáiból.
Nyilvánvalóan érdekel téged a művészet és az üzlet közötti kapcsolat, amiben, ahogy te is mondtad, Warhol abszolút úttörő volt.
Nem tartom magam haszonművésznek – a haszonművészek nagyon gyorsan sokszorosítják a műveket, és a lehető legtöbb darabot gyártják le belőlük, míg az én festményeim elkészítése néha hónapokig is eltart. Ugyanakkor nagyon szeretem a művészet üzleti oldalának kereskedelmi aspektusait. A közösségi média felületein ez igen elterjedt már, szeretem növelni azoknak a számát, akik láthatják és értékelhetik a munkáimat. Ezért készítek például printeket, játékokat, pólókat és NFT-ket is. Soha nem voltam graffitiművész, de szeretem feltüntetni a nevem a munkáimon, megjelölni azokat, hogy ezáltal minél több ember megismerjen. Ezzel természetesen nem mindenki van így. Vannak hozzám hasonló művész barátaim, de vannak olyanok is, akik inkább kissé formálisak – a műtermükben, csakis olajvásznon dolgoznak, és ezzel nincs is semmi baj. Csak nekem ez nem okozna örömet.
Van egy saját stúdiód is. Hogyan folyik ott a munka?
Általában délelőtt 10 és délután 5 óra között dolgozunk. Vannak asszisztenseim és egy stúdióvezetőm is, aki most is itt van, fest és segít nekem mindenben. Sokáig magam csináltam mindent, de nekem is csak két kezem van. Ez a munkamódszer a művészvilágban kezd teljesen megszokottá válni. Továbbra is tőlem származnak a kreatív ötletek, de a kollégáim segítenek a festmények kivitelezésében.
Mostanra eljutottunk arra a pontra, hogy a csapatom bizonyos szempontból jobb nálam. Mindig olyan embereket kell felvenni, akik okosabbak nálad. Új színfoltot hozott most az életembe, hogy van segítségem, és egy kicsit átengedem az irányítást olyanoknak, aki nálam sokkal tehetségesebbek.
Dolgozol jelenleg valamilyen különleges projekten?
Igen, jelenleg egy új művön dolgozom egy februári Discipline című kiállításhoz. A koncepció lényege, hogy eltávolítom az összes olyan színt, amire nincs szükségem, így egy teljes repertoárt készítek mindössze öt színből: fekete, szürke, kék, rózsaszín és sárga színeket használok. A fegyelem itt nagyon fontos, aminek személyes vonatkozása is van számomra: egy időben alkoholproblémákkal küzdöttem, amit próbálok teljesen eltüntetni az életemből, és ez ugyancsak a fegyelemről szól. Tehát ebben a projektben egyrészt törekszem arra, hogy minél inkább csökkentsem a színek számát, másrészt pedig arra is, hogy megerősödjek és jobb emberré váljak.
A Meta az új valóság? – 2. rész
Vogue Travel: Útikönyv Lengyelországhoz, ahogyan még nem láttad
