fbpx
Nyomj Entert

A Meta az új valóság? – 2. rész

A Facebook bejelentette, hogy közösségi oldalait ezentúl Meta cégnév alatt működteti: ez nem csupán egy cégnévváltást takar, hanem a kiterjesztett valóság (AR) és a virtuális technológiák (VR) egyesítésével egy metaverzum létrehozását is előrevetíti.

A témához kapcsolódóan előző cikkünkben a digitális tér és az ember közötti különös kölcsönhatást, valamint egy metaverzum ebben betöltött szerepét boncolgattuk. Ezúttal az etika, az egyenjogúság, a szabályozhatóság és a Facebook Meta lehetséges jövője is terítékre kerül. Rab Árpád jövő- és trendkutatóval beszélgettünk. Második fejezet!


Nem egészen tíz éve hangzott el tőled az a gondolat egyik előadásodban, hogy a következő évtized legfontosabb kérdése az, hogyan tudjuk a technológiát értékteremtő módon felhasználni. Ebben hogy állunk most? Hogyan lesz egy metaverzum etikus?

A kérdés első felére válaszolva szerintem jól állunk. Az értékteremtő használat tulajdonképpen azt jelenti, hogy nemcsak öncélúan vagy szórakozási célból vesszük igénybe, vagyis nemcsak egy termékként alkalmazzuk, hanem ténylegesen kezdeményezünk is vele valamit. Gondoljunk csak bele, hirtelen mennyire felnőttek ezek a technológiák, amikor a koronavírus-járvány beütött és az emberiség két nap alatt átállt távoktatásra. Az, hogy online tudtunk információkat megosztani, hogy karanténban ültünk, de mégsem voltunk egyedül és meg tudtunk szervezni sok mindent, azt mutatja, hogy nemcsak fogyasztjuk az internetet, hanem egyre többször használjuk mindennapi problémák megoldására. Szerveződnek például a politikai és civil, valamint az oktatási, tudományszervező erők is; egyre okosabban keressük és találjuk meg, hogyan tudunk online mondjuk jógázni vagy egy új nyelvet megtanulni. Ez az egyik értékteremtő szint, amiben nagyon jók vagyunk, de nyilván üzletileg manipuláltak.

A következő igazán értékteremtő szint az lesz, amikor a kritikus infrastruktúrák átkerülnek a digitális térbe. Itt mire gondolok? Amikor egy robotorvos fog távolról gyógyítani vagy egy robotjogász ítéli meg objektíven öt perc alatt az ügyeket. Minél több mindennapi élethelyzetet, problémát oldunk meg, annál értékteremtőbb módon használjuk a technológiát.

Az, hogy etikus-e… erre a kérdésre úgy céloztam az előbb, hogy üzletileg manipuláltak vagyunk. A közösségi média egy céges környezet, ami komoly feszültséget teremt: a nagyvilágban ebből most a Facebook szabályozásának igénye látszik a legjobban. Érzi mindenki, hogy egy cég túl nagy hatalomra jutott, hiszen most az a levegő. Eddig az emberek a levegőn keresztül beszélgethettek egymással, de ez most a Facebook.

Jelenleg a céget a szólásszabadság bajnokaként, vagy a demokrácia eltiprójaként emlegetik: a Facebook magáról az előbbit, de van olyan szereplő, aki az utóbbit állítja. Tulajdonképpen ez a kettő között helyezkedik el valahol, és több szereplőnek is van ebben felelőssége.

Egyrészt a felhasználók tudatosságát kell növelni. Másrészt igenis egy manipulált környezetről van szó, de ez nem baj, ezért nem lehet rájuk haragudni. A cégek sosem állítottak mást, nekünk pedig nem szabad egy pillanatig sem elfelejtenünk, hogy a digitális térben nincsenek véletlenek. A közösségi média maga, így a metaverzum sem lehet etikus, és hogy hogyan tudjuk majd ezt szabályozni, arra is az a válasz, hogy sehogyan. Nem a Facebookot kell szabályozni, hanem annak bizonyos funkcióit, amiket károsnak tartunk, de etikus sosem lesz, hiszen ez egy céges környezet.

Zuckerberg elmondása szerint csapatával egy „élő-lélegző” világot kíván építeni a virtuális valóságban, ahol nem kötnek majd a fizikai határok és bárhogyan berendezhetjük a minket körülvevő teret. Ez azonban azt is jelenti, hogy egyre nehezebben lesz elválasztható egymástól a valós (fizikai) és digitális világ. Egy szimulált világban ugyanazok a szabályok lesznek majd érvényesek mint a valóságban? Mennyire képezi majd le a társadalmi berendezkedésünket? Vagy egy metaverzumban mindenki egyenlővé válik?

Szeretünk hinni abban, hogy egy digitális világ a digitális demokráciát és az utópiát hozza el – ugyanezt lehetett gondolni annak idején az internetről is. Milyen jó lesz, ha a vidéken élő ismeretlen költő is világhírű tud lenni, de kiderül, hogy mégsem, mert saját generált buborékokban létezünk, így nem látjuk a verseit, csak akkor, ha Facebook ismerősök vagyunk. A társadalmi egyenlőtlenségeket ezek a technológiák tulajdonképpen újratermelik és még nagyobbra növelik. 

Az, hogy mindenki egyenlő legyen, nem tud létrejönni. Az alapvető élmények megadása viszont egy digitális térben nem jelent problémát: mindenkinek lehet legdrágább autója vagy nagyobb földbirtoka – kivéve, ha egy közös digitális világban vagyunk. Amennyiben egy virtuális tér csak az enyém, akkor abban mindent megkaphatok, de ha ennek a világnak része sok másik ember is, akkor ugyanazokkal a helyzetekkel találkozunk, mint a való világban: mivel ugyanazon a helyen létezünk, ezért szabályok is lesznek, és valaki meg tudja majd szerezni azt a szebb autót.

Másrészről az emberiség folyamatosan változtatja önmagát: amit mi most természetesnek tartunk, az a száz évvel ezelőtti kultúrában egyáltalán nem volt evidens, és ezek között olyanok is vannak, amik csak ötven évesek. Lehet, hogy száz év múlva olyan alapvető értékeink lesznek, amik teljesen távol állnak attól, amit mi most annak tartunk – többek között ez is a kutatási területeim közé tartozik.

A társadalmi berendezkedésre vonatkozóan a metaverzumban ez teljesen más lesz. Már most tudjuk, hogy biztosan meglöki a társadalmi egyenlőtlenségeket, de hogy milyen új értékek szerint fog mozogni, azt még formálni fogjuk.

Úgy fogunk majd visszatekinteni a mostani világra, mint ahogyan most is visszatekintünk kicsit szánakozó, kedves mosollyal a kétszáz évvel ezelőtti életre. A jövőben is ugyanígy visszagondolnak majd ránk és azon csodálkoznak: „az emberek elmentek egy fizikai helyre találkozni, amikor beszélgetni akartak – ez milyen furcsa, hiszen ott van erre a célra a hologram”.

Egyik korábbi beszélgetésedben kiemelted, hogy kezdetben az emberek azt hitték, ami a digitális térben történik, az nem annyira valóság. Az ember szintjén tulajdonképpen ma is elkülönül annak valós és virtuális, vagy mondjuk úgy, hogy internetes énje. Egy metatérben, ahol kevesebb a tét, lehet-e megoldásokat találni például ökológiai vagy egyéb más problémákra?

Ebben hiszek elkötelezetten, hogy igen, lehet. Nemzetközi és hazai projektekben dolgozva is ezt láttam, mert igazából nem a technológia a lényeges, hanem az ember. A technológia csak megold dolgokat: ez egy közvetítő csatorna. Például tudok segíteni egy látássérültnek a távolból, hogy a megfelelő kenyeret vegye le a polcról egy olyan egyszerű technológiával, amit most chatelésre használunk; de tudok társadalmi vitát generálni arról is, hogy az utcában legyen-e víz, vagy ne. Ide tartozik az is, hogy a nők az afrikai társadalomban új szervezőerők tudnak lenni, beszélgetnek egymással, teljesen megváltoztatva a társadalom struktúráját.

Az erőforrások túlhasználatából fakadóan mi nagyon sokszor csak a fejlett világ problémáit látjuk, de amikor lemegyünk úgymond „terepre”, olyan kihívásokkal is találkozunk, mint például az, hogy el kell osztani a vizet, vagy tanítani kell úgy, hogy nincs rendelkezésre álló tanár – ezek technológiával mind jól megoldhatóak. Jelenleg is sok társadalmi problémát oldunk meg annak segítségével, csak itt arra is kell figyelni, hogy két különböző irányról beszélünk.

A cégek fejlesztenek szolgáltatásokat, amiket el akarnak nekünk adni, és amire azt fogják mondani, hogy ez nekünk jó. Viszont ennek fordítva kellene történni: a társadalomnak kéne aktívnak lennie. Meg kell fogalmaznunk, hogy mi a problémánk, és ebből mi az, amit technológia segítségével oldunk meg, valamint mi az, amit nem – nem a szolgáltatási oldalról kell kiindulni. Nagyon sokszor a technológia viszonylatában azért nem érzékeljük a társadalmi hatást, mert azt nézzük, hogy mit adnak el nekünk.

Vegyük például a klímaválság témakörét: a te elmondásaid alapján akkor ezen probléma megoldásában egy metaverzum jó eszköz lehet?

Egyik eszköz lehet a sok közül – olyan értelemben, hogy az, hogy tudatosabbak legyünk, a mi fejünkben zajlik le, de abban, hogy jobban beosszuk és kíméljük az erőforrásainkat a technológia fog segíteni. Továbbá, hogy együttműködjünk nagyobb ügyek mentén, közös álmaink legyenek, tudjunk vitatkozni olyan módon, hogy közben kíméljük az erőforrásainkat akár úgy, hogy nem utazunk autóval egy tárgyalásra, hanem azt ebben a metaverzumban bonyolítjuk le, ezek mind sokat segítenének a Földnek. Minél okosabban fogjuk használni, annál több különböző pontot oldunk meg vele, majd egyszer csak kialakul egy nagyobb összkép.

Az biztos, hogy a környezetet infokommunikációs technológiák segítségével fogjuk megmenteni. Ezt azért is mondom, mert mi nem a Földet akarjuk megmenteni – a Föld teljesen jól elvan nélkülünk. Mi magunkat akarjuk megmenteni és ez nagy különbség. 

Egy metavilágról több videójáték, film vagy akár sorozat is eszünkbe juthat. Az én egyik kedvenc asszociációm a Black Mirror antológia sorozat, ami a közeli jövőre vonatkozó disztópiákat mutat be. Ebben van egy rész, ami egy szimulált valóság részeként létrejött városban játszódik, ahol az idősek a haláluk után is élhetnek. Az emberi tudat digitalizálása, letöltése, illetve tárolása egyre inkább foglalkoztatja a kutatókat: sokan szeretnének halhatatlanok lenni. A Facebook metaverzuma és ez a jellegű törekvés mennyire kapcsolható össze?

Távoli értelemben összeköthető, viszont ennek a fejlesztésnek nem ez a célja. Az emberi test tulajdonképpen hasonlóan működik, mint egy számítógép: ugyanúgy elektromos jelekkel működünk és az érzékszerveink is becsaphatóak. Platón barlanghasonlatától kezdve a Mátrix filmig mind azt mutatja, hogy amit érzékelünk magunk körül, az tulajdonképpen egy kreált valóság. 

A metaverzumban a nagy élmény az lesz, hogy végül is egy olyan világban élhetek, ahol azt csinálok, amit akarok, és ha az érzékszerveimet olyan benyomások érik, amik nekem egy valós világot mutatnak, akkor az működni fog. A Facebook azért jár előnyben, mert ismer minket: eddig semmi nem ismerte ilyen jól a szokásainkat, a kedvenc zenéinket vagy a barátainkat. A Tinder például tudja, hogy milyen férfiak vagy nők, az Instagram pedig, hogy milyen tájak tetszenek nekünk. Az élő-lélegző metaverzummal kapcsolatban a Facebook alkotója arra célzott, hogy ez nem egy steril, hanem egy mindenki számára személyre szabott virtuális világ lesz: vagyis olyan tájakat vagy autókat fogok látni benne, amiket én szeretek, és ezért nagyon tetszeni fog nekem ez a virtuális tér.

Magát a tudatot ledigitalizálni jelen pillanatban azért nem tudjuk, mert az ember egy nagyon irracionális lény: egyszerre vagyunk képesek szeretni és gyűlölni, mindenféle dolog kavarog a fejünkben – mi ilyenek vagyunk. Viszont az utóbbi húsz évben az emberi gondolkodás sokat közeledett a robotgondolkodás felé: nagyon racionalizáltak lettünk, az érzelmeinket visszafojtjuk. Ha ezen az úton haladunk tovább, nem is lesz olyan nehéz minket digitalizálni. Erre most még nem mutatkozik reális esély, de a távoli cél az ez. Viszont, ha ez meg is történik, ahhoz egy világot kell teremteni, hogy az a tudat jól érezze magát benne, és ebben most a Facebook a legjobb: ilyen értelemben a metaverzum ott lesz, és majd ő fogja nyújtani ennek az üzleti szolgáltatását.

A Facebook előtt is léteztek már közösségi média felületek, ilyen volt például Magyarországon az iWiW, vagy nemzetközi oldalról a MySpace, de a Google-nek is voltak hasonló törekvései: ezek a platformok végül mégis megbuktak. Milyen jövőt lehet jósolni a Facebook metaverzumának?

Az e-biznisz egyik alaptörvénye az, hogy nincs középút: a nagyok visznek mindent. A kicsik a lokális vagy nagyon speciális árukat, szolgáltatásokat viszik. Jelen pillanatban a nyugati világban a Facebook nagyon jól tartja az elsőségét, és az az igazság, hogy évről évre ez csak növekszik, mert nő az az adatmennyiség, amit birtokol: lassan drágább lesz megszabadulni a Facebooktól, mint azt megtartani. A Facebook, az Instagram, meg a sok más szolgáltatás tudjuk, hogy egy cég alá tartozik, de elvileg ezek mégis külön cégek: így a metaverzum is lehet, hogy látványilag feldarabolva, de létezni fog. A Facebooknak most nincsen konkurenciája, és nem is akarja, hogy legyen – nyilván sokan mások is ugyanezt szeretnék, de a Facebook lépéselőnyben van.

Én mégis azt gondolom, hogy a jövőt és a társadalom szerkezetét sokkal inkább a Google és az Apple szintű cégek fogják jobban meghatározni, ahol a vas, a szoftver és az innováció jobban találkozik.

Most a közösségi média korát éljük, de hamarosan kritikus infrastruktúrák jönnek létre, mint a robotorvosok vagy önvezető autók, robottanárok: ebben nem a Facebook vezet – a Facebook az embermanipulálásban jó. Azt gondolom, hogy lesznek majd olyan cégek, amik nem lecserélik a Facebookot, de a közösségi oldal ezen formájának jelentőségét csökkenteni fogják.

Illusztrációk: Bárdos László

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük