Budapestre érkezett a holland design egyik megkerülhetetlen alakja, Jurgen Bey. A vizionárius tervező a MOME MAG meghívására miatt vendégeskedik a főbárosban, ahol április 26-án a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tartott szakmai workshopot, majd előadást, amin többek között az általa alapított Water School koncepciójáról is mesélt. Jurgen Bey-jel készített exkluzív interjúnk következik!
Nem először köszönthetik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. A világ sokat változott mióta utoljára Budapesten járt. Hogyan látja, miként csapódott le ez a változás a designban?
A saját iskolámban, ahol tanítok, például az egész identitáspolitika egy óriási kérdés, ki mit birtokol, ki hol él, valamint, hogy hogyan kezeljük ezt a helyzetet és egymást. Azt hiszem, ez egyúttal a Covidnak is köszönhető, ezek olyan dolgok, amelyek jelentős következményekkel bírnak. Nem is olyan rég, ha bementél egy szupermarketbe, ami tele volt emberekkel, szinte érezted, hol vannak, hogyan helyezkednek el a többiek. Nagyon érzékenyek lettünk a térre, és arra, hogy hogyan viselkedjünk, mozogjunk benne. A járvány előtt állandóan rohantunk, a veszély érzetével és a távolságtartással azonban észrevettük, hogy mi van körülöttünk, annak megfelelően mozogtunk. Mint amikor egy táncos már a lábad állásából tudja, hogy melyik irányba és hogyan fogsz mozdulni. Olyannyira tisztában vannak az emberek testiségével és szociális viselkedésével, hogy azt mint egy nyelvet képesek olvasni. Szerintem ez a nyelv nagyon fontos. Ha változást szeretnél elérni, abban a viselkedés egész gondolata nagyon fontos szerepet játszhat.
2002-ben Rianne Makkink építészmérnökkel együtt megalapította a Studio Makkink & Bey-t, ahol nemcsak designtermékek, bútorok, de belső terek, kiállítások és közterek építészeti tervei is születnek. Mi inspirálta abban, hogy ilyen széles, a magán- és a közterület közötti spektrumon tervezzen?
Néha nem vagyok biztos benne, hogy szerencsés dolog-e ilyen széles érdeklődési körrel bírni, mert ez azt is jelenti, hogy mások számára nem egyértelmű, hogy ki is vagy valójában, és mit képviselsz, aminek egyébként szintén megvannak az előnyei és a hátrányai. A dolgok egészének összképe érdekel, de ha a nagyobb, teljes képet akarjuk ismerni, akkor a dolgok következményeit is mérlegelnünk kell. Még mindig leginkább terméktervezőnek érzem magam, a konkrét dolgok és anyagok iránt érdeklődve a kisebb lépték felől szoktam elindulni. De idővel szeretném követni a tervezett termékek hatását is.
Mi történik akkor, ha erre a teljes összképre munkafolyamatként gondolsz? Nos akkor az agyad rááll erre a gondolatmenetre. Példának okáért, ha a fenntarthatóság témájában tűnődünk el azon, hogy mi történik a divatiparban, akkor az iparág működésének következményein is el kell gondolkoznunk. Aminek vannak előnyei és hátrányai is: ha a ruhatárunk nem változna ilyen ütemben, mert tovább hordanánk ruháinkat, amik így hosszabb életűek lennének, akkor a folyamat sokkal fenntarthatóbb lehetne. A másik oldalon viszont, ha meg akarod változtatni a rendszert, akkor tisztában kell lenned azzal, hogy mennyi munka áll emögött. Ha azonnal leállítanád a szövetgyártást, rengeteg ember maradna munka nélkül, amit aztán orvosolnod kellene, és mivel megszűnne a munka, megszűnne a szociális közösség is.
Az előadásának egyik fő témája a Water School projekt, amely a debütálása óta folyamatosan turnézik. Mesélne a kutatás koncepciójáról, illetve arról, hogy miben rejlik a töretlen sikere?
Egy Dwarkaban, Indiában zajló projektben vettünk részt, egy lakott és nagyon gyorsan fejlődő területen, ahol azonban a vízgazdálkodás nem volt megfelelően megoldva. Az építészekkel és városépítészekkel a probléma megoldásaként egy olyan iskolát képzeltünk el, amely helyet ad mindazoknak az ötleteknek, amelyek arra prbálnak megoldást találni, hogy miként lehet megfelelően élni, bánni a vízzel. Egy általános iskolában még az egész társadalom jelen van egy helyen, valamint a gyerekek még kapcsolatban vannak a szüleikkel, akik fontos szerepet játszanak. Így jött az iskola ötlete, arra gondoltunk, ha az iskolába elhozzuk a koncepciót, akkor a diákok azt hazaviszik a saját otthonukba, megosztják a szülőkkel. A szülők könnyebben hallgatnak a gyerekeikre, mint a kívülállókra, ezáltal esélyt adnak az új lehetőségnek. Majd ahogy múlik az idő, a változást látva a felnőttek is részesei lesznek annak, és további követőket szereznek, majd pedig így megy ez generációról generációra. Ezzel a gondolkodással hatást lehet gyakorolni a társadalomra. Erre a koncepcióra lehet példa a piszkos felmosóvíz újrahasznosítása. Amikor feltakarítod a padlót, ott az összes szennyeződés, amit összegyűjtöttél. A piszokból aztán csinálhatsz egy ceruzát, amivel írni tudsz. Ez a folyamat annak megértését szolgálja, hogy mennyire fontos a takarítás és a tisztaság. De azt is, hogy tudd, nagyon szép krétákat tudsz készíteni belőle, amivel aztán maradandó nyomot hagyhatsz. Ez sok különböző szinten elgondolkodtató, teljesen új tudást nyit meg számos különböző szinten, és különböző szemszögből. A legérdekesebb része pedig az, hogy mindez a változás és folyamat a környezetedben történik.
Kiemelten fontosak számára a közösség, illetve a fenntarthatóság értékei. Ennek érdekében pedig nem riad vissza a különböző tudományágak közötti átjárástól. Hogyan látja ma a designkultúrát, mi változott a kritikai design területén?
Összességében úgy gondolom, a végső cél a saját lakókörnyezetünk, saját közösségünk kialakítása. Hasonlóan, mint ahogyan a MOME iskolából kampusszá válik. Amikor egy bizonyos ideig tanulsz, abban az időszakban egy bizonyos életmódot folytatsz, ami alatt felfedezed a vágyaidat és a gondolkodásod következményeit. És mire van szükséged ehhez? Nem kell ezer kritikus ember, elég egy, aki roppant mód kritikus. Emellett egy olyan emberre is szükséged lesz, aki tényleg csak az anyagi megformálással foglalkozik: építkezik vele, és tényleg teljes mértékben átadja magát neki, olyannyira, hogy a készítés folyamatában a kezei precíz szerszámokká fejlődnek. Hiszek abban, hogy mindannyian interdiszciplinárisak vagyunk, de ezzel egy időben mindenkinek egy bizonyos nézőpont alapján kell dolgoznia. Ha érdekel az építészet, vagy építész vagy, akkor mindennek, amit csinálsz, ahhoz a gondolathoz kell kapcsolódnia, hogy miként lehet egy teret létrehozni. Az interdiszciplinaritás nem azt jelenti, hogy sokféle különböző munkát végzel. Inkább úgy képzelhetjük el, mint egy zenekart, amely úgy tud nagyszerű koncertet adni, hogy az összes hangszer különböző pozíciót foglal el, mindegyikük képes valamit igazán jól csinálni. De együtt, zenekarként sokkal többre hivatottak, mint külön-külön megszólaltatva. Ez egy kicsit megfoghatatlan, éppen ezért nem könnyű róla gondolkodni. Ez az analógiája a kiemelkedő tehetségek fejlesztéséről és képzéséről szóló vitának is. Képzeljünk el egy koncertközösséget, ahol mindenkit egy sorba állítunk, ki az, akire nagyobb szükség van? Ott a hegedűs, az énekes, aztán a trombita, és így tovább, de ki fog játszani a triangulumon? Mindegyiküknek függetlennek kell lennie. Ha csak a tulajdonságaikat vennénk figyelembe, a triangulum soha nem létezne, mert soha senki nem lenne elkápráztatva az egyedi tulajdonságaitól. De ha megnézzük a végeredményt, mindennek megvan a maga pozíciója, ami annyira különlegessé teszi a zenét. Azt hiszem, az oktatásban ez pontosan ugyanígy van. Sokkal szélesebb értelemben kell látni a dolgokat, ezért érzem úgy, hogy a designon belül minden korszakban más-más kap hangsúlyt. Azonban nagyon fontos, hogy az interdiszciplináris pozíció mindig szerepeljen közöttük.
A designoktatás aktív szereplőjeként mit gondol, mi az a legfontosabb szerep, amit ma egy fiatal tervezőnek szem előtt kell tartania?
Először is, ne féljen teljes mértékben hinni önmagában. Elengedhetetlen tudatosítani magunkban, hogy mindannyian különbözőféle tehetséggel vagyunk megáldva. A kérdés az, hogy melyik típusú tehetséget hol tudjuk kiaknázni. Továbbra is úgy gondolom, hogy az oktatás az a hely, ahol a legteljesebben fejlődhetünk, akár társadalmi szinten is. Rendkívül fontos, hogy az oktatás abszolút mértékben befogadó legyen, mert a tudatosság időt kapva itt válhat igazán ellenállóvá. Úgy hiszem az oktatásban mindez tényleg lehetséges, hiszen megannyi hang vesz körül. Egy olyan tudáskönyvtárnak vagy részese, ahol valóban te alakítod a saját utad azáltal, hogy tudod, mit szeretnél és mit nem. Az, hogy megpróbálod megérteni a saját tulajdonságaidat, és azt, hogy hogyan tudsz azok szerint működni, rendkívül fontos része a diákok fejlődésének.
Fotók: Lakos Máté
MOME | Web | Facebook | Instagram
Jurgen Bey | Facebook
Studio Makkink & Bey | Web | Facebook | Instagram
Water School | Web | Facebook | Instagram
Budapest kortárs építészete egy kötetben, ahogy még nem láttad!
Észtország, az innovációs powerhouse | A mi rendszerváltásunk I.
