fbpx
Nyomj Entert

Budapest kreatív expatok szemén keresztül I. | Sandra Poliakova

Bár a magyarnak megannyi finom nyelvi árnyalata van, az expat szóra nincsen elég érzékletes fordításunk. Hiszen nem külföldről érkező látogatókról vagy turistákról van szó, hanem olyan emberekről, akik itt élnek és alkotnak, ismerik az országunkat, ráadásul hosszabb távú bizalmat szavaztak neki. Friss perspektívákból tekintenek a városunkra, amelyben a saját kultúrájuk és a korábbi tapasztalataik keverednek, izgalmas egyveleget adva. Legújabb, Budapest kreatív expatok szemén keresztül című cikksorozatunkban olyan külföldi művészeket, designereket és kreatív szakmabelieket kutatunk fel, akik a fővárosunkba helyezték a bázisukat. 

A sorozat első részében az izraeli-bolgár-orosz származású szabadúszó illusztrátort, Sandra Poliakovát látogattuk meg, a fényes és tágas belvárosi lakásban, ahol párjával és kislányukkal élnek. Mindketten a kreatív szakmában dolgoznak, ráadásul jórészt otthonról, így harmonikusan megosztják a gyereknevelés feladatait, hogy mindkettőjüknek jusson idő az alkotásra. Reggel érkeztünk meg hozzájuk, Sandra párja pedig levitte a kislányukat a parkba, hogy nyugodtan tudjunk hozzáfogni a munkához. A fotózás és az interjú végeztével Sandra aztán a kedvenc sétaútvonalára is elvitt minket a környéken, amit egy jól megérdemelt reggelivel zártunk. 


Sandra igazi kozmopolita: Izraelben született, Moszkvában volt iskolás, Barcelonában járt egyetemre, Budapestre pedig hat éve költözött. Illusztrációiból egyfajta mélyről jövő, kultúrákon és országhatárokon átívelő boldogságérzet sugárzik. Sandra művészi hitvallása, hogy megmutassa az embereknek, hogyan élvezzék az élet apró örömeit és vegyék észre a szépséget a hétköznapokban. Általában hangulatokat és érzéseket vizualizál, kompozíciói olyanok, mint a nyugodt, napfényízű vasárnapok. Épp ilyen érzetet árasztott a lakás, Sandra és az együtt töltött délelőtt is.

Emlékszel a legelső benyomásodra Budapestről? Mi ragadta meg a szemedet?

Szerelem volt első látásra. Nyolc évvel ezelőtt mentem át először a Szabadság hídon, akkor még nem terveztem, hogy ideköltözöm. Eszembe jutott egy gondolat, hogy milyen gyönyörű ez a város, milyen jó lenne itt élni. Körülbelül egy év múlva Budapestre költöztem.

Mi volt a költözésed története? 

A barátom budapesti. Mielőtt ideköltöztem volna, Barcelonában tanultam építészetet. A párom apukája és az én apukám is bolgár származásúak, régi barátok. Kiskorunkban kétszer is találkoztunk, de akkor még nem igazán foglalkoztunk egymással. Aztán amikor Barcelonába költözött Erasmusra, újra találkoztunk, és rögtön egymásba szerettünk. Onnantól kezdve egyszerű a történet, neki lett egy munkalehetősége Budapesten, nekem pedig nem volt tervem, így én is vele jöttem. Elég spontán volt. Egy nagyon csendes környéken, a Rózsadombon laktunk akkoriban: új és megnyugtató élmény volt számomra. Azt hiszem, részben ez is befolyásolta a döntésemet, hogy felhagytam az építészeti terveimmel és művészi pályára léptem.

Milyen azóta itt? Milyen nehézségeid és sikereid voltak?

A költözés időszaka volt a legnehezebb Budapesten: korábban építészetet tanultam, de úgy döntöttem, hogy már nem szeretnék tovább foglalkozni vele. Elkezdtem megosztani a rajzaimat az interneten, közben megrendelőknek is dolgoztam, hogy legyen stabil jövedelmem. Aztán amikor az utolsó trimeszterben voltam a lányommal, Noával, úgy döntöttem, hogy nem fogadok több ügyfelet. Szerettem volna teljességében megélni azt az időszakot, pihenni és meditálni, így az volt a legjobb döntés, hogy elengedtem minden nyomást. Utána rájöttem, hogy még több ötlet jön, ha több időm van alkotni és gondolkodni. Ekkor kezdtek igazán nőni az eladásaim, és néhány hónap alatt sokkal több pénzt kerestem, mint korábban az ügyfelekkel. Elkezdtem hinni abban, hogy jól tud működni, ha csak azt csinálom, amiben igazán hiszek.

Melyik a kedvenc budapesti helyed?

Általában véve az egész várost szeretem. Szeretem, hogy nagyon különbözik attól, amit korábban tapasztaltam. Nem hiszem, hogy van konkrét kedvenc helyem, inkább útvonalak A-tól B-ig. Két kedvenc sétám van: egy hosszabb a Rózsadomb tetejéről lefelé a központba. A másikat pedig majdnem minden nap megtesszük: elviszem a lányomat a Dunához, közben megállunk és megosztozunk egy croissant-on, ami a legjobb része az egésznek. Aztán elmegyünk a Károlyi kerti játszótérre, ami itt van egy sarokra tőlünk. Ez az útvonal viszont hamarosan megváltozik, mert a 12. kerületbe költözünk majd, ahol végre lesz saját műteremszobám. 

Nemrégiben egy különleges kollaborációd volt egy magyar knit-wear márkával, az Oatava-val. Milyen volt a közös munka a lányokkal? 

Hosszú volt a tervezési folyamat, mert ők is mindketten anyák. Azonban eszméletlenül könnyűvé tették a folyamatot számomra, egyáltalán nem olyan volt, mintha ügyféllel dolgoztam volna, senki nem nyomasztott határidőkkel. Először egyébként csak egy darabot terveztünk, de annyira megtetszett nekik, hogy úgy döntöttünk, hogy készítsünk egy teljes minikollekciót. Ők tervezték a fazonokat, én pedig a színkombinációkat és a kompozíciókat. Fantasztikus élmény volt, nagyon szívesen dolgoznék velük máskor is. 

Minden darabnak egzotikusan hangzó nevet adtál. Megosztanád a mögöttük álló történeteket?

A LISIKA pulóver esetében összekevertem a két nagymamám nevét, ami Kalinka és Vasilka. A rózsaszínt DESI-nek hívják, ami anyukám rövidített neve. Imádja ezt a fajta élénk vöröses-rózsaszín árnyalatot, ezért neki dedikáltam ezt a darabot. A BUBA kabát héberül babát jelent, a PRI takaróé gyümölcsöt, a rózsaszín sál neve pedig POMA, mint alma. Az egész kollekció a tavaszról, a virágzásról és az újrakezdődő életről szól. 

Akkor, ha jól gondolom, fontosak számodra a női figurák a családban. Mit hozol tőlük?

Amikor nagyon kicsi voltam, a nagymamáimmal éltem, akik nagy hatással voltak rám. Baba Kalinka (anyukám édesanyja) sok olyan alapelvet tanított nekem, amit a mai napig követek. Fantasztikus nő, egy egész interjút tudnék róla csinálni. Régebben egy árvaház igazgatója volt, most 85 éves, és van egy hatalmas ruhatára. Ezeket a ruhákat használtan vásárolja, vagy emberektől kapja és aztán sok esetben tovább is adományozza őket. Ez a hobbija, nekem is sok ruhám van ebből a szekrényből. Vallásos, de a maga laza módján. Az egyik dolog, amit tőle tanultam, hogy minden okkal történik. Én nem vagyok hívő, ezért ezt egy kicsit másképp magyarázom magamnak, inkább úgy, hogy minden összefügg, és az egész világunk egy nagy organizmus. Nagyon szeretem, hogy ezt tőle kaptam. Azt is megtanította nekem, hogy nincsenek jobb vagy rosszabb emberek, mindenki jónak születik, csak néhány emberrel történik aztán valami, ami miatt nem tudnak továbbra is kedvesek lenni. Ennek ellenére mindenki megérdemli a jóságot.

Megosztanád velünk, min dolgozol mostanában, és honnan inspirálódsz? 

Az elmúlt néhány hónapban belülről jött az inspirációm. Korábban mindig a városban sétáltam, és érdekes részleteket és színkompozíciókat kerestem, most azonban inkább belső kísérletezéssel foglalkozom. Amikor elkezdődött a háború, napokig nem tudtam dolgozni. Nagyon megviselt mentálisan. Tudom, hogy egy buborékban élek, de nem ismerek egyetlen orosz barátot vagy családtagot sem, aki támogatná azt, ami most történik. Ez a festmény, amit itt láthatsz, az egyetlen volt, amit alkotni tudtam. Sokat segített nekem azzal, hogy bele tudtam tenni a gondolataimat. Nem tudom, hogy nyilvánvaló-e külső szemmel, mert számomra egyértelmű: az összes szem sír, a zöld foltok a háborúra utalnak, ahogy az bekúszik oldalról, a sárgák pedig napraforgók, Ukrajna szimbólumai. A mellette lévő zöld festményt a fával már utána festettem. Valami hatalmasat és meditatívat akartam csinálni. A fák nekem annak a szimbólumai, amit korábban meséltem a nagymamám tanítása kapcsán, hogy minden összefüggésben van egymással a világunkban. A festményen egy másik valóság látható, ahol a lények kölcsönhatásban vannak egymással. Nincsenek benne érzelmek, inkább külső megfigyelő vagyok. Jelenleg két kis festményen dolgozom egyszerre, így több ötletet tudok felszabadítani, amíg a lányom alszik. Vicces dolog egyszerre két dolgot festeni, szeretem, hogy gyorsan van így eredmény. Nem a végtermék miatt, hanem mert rengeteg energiám van, amit ki kell engednem magamból, és ha egy festmény hamar befejeződik, akkor elkezdhetek egy másikat. 

Kedvenc magyar étel: Nagyi (a barátom nagymamájának) gulyáslevese. 

Egy magyar szó, amit ismersz és szeretsz: Madár. Szép hangzása van.

Legjobb évszak Budapesten: Tavasz! 

Egy dal, ami leírja a hangulatodat mostanában: A csendet élvezem mostanában.

Egy szín, amit mostanában nagyon szeretsz: Mindegyik, de az utóbbi időben sokat gondolok a pirosra.

Sandra Poliakov | Shop | Instagram

Fotók: Gaál Dani

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük