A Google és a Universal Music Group új megegyezésben gondolkodnak

A Google és a Universal Music Group új megegyezésben gondolkodnak

A Universal Music Group nemrégiben úgy döntött, mégis engedélyeznék zenéik felhasználását a Google új, mesterséges intelligenciát alkalmazó generatív programja számára.


A mesterséges intelligencia és a művészet, azon belül is a szerzői jog védelme nagy kihívásokat állított az alkotók és forgalmazók elé az elmúlt egy évben. Nemrégiben több, AI által generált zene is népszerűvé vált különböző streaming felületeken, mint például a Drake és The Weeknd hangját felhasználó „Heart On My Sleeve” című szám, amelyet több mint 600 000 alkalommal hallgattak meg Spotifyon, mielőtt eltávolították volna.

Bár kezdetben a nagy kiadók teljes elutasítással fogadták ezeket az „alkotásokat”, úgy tűnik, hogy meglátták bennük a monetáris fantáziát, ugyanis a Universal Music Group nemrégiben tárgyalásokba kezdett a Google-lel, hogy létrehozzanak egy új rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a rajongók kedvenc alkotóik hangját felhasználva saját maguk is generálhassanak zenét, a kiadók pedig továbbra is begyűjthessék a jogdíjak után járó pénzeket.

A Universal Music Group székhelye a Californiai Santa Monicában

Forrás: hypebeast, wikipedia

továbbiak
Szeretet Forradalma a Sziget Nagyszínpadon
sziget

Szeretet Forradalma a Sziget Nagyszínpadon

Többek között a környezetvédelemre, az emberi jogokra, az egyenjogúságra és a béke fontosságára reflektálnak idén a Sziget Nagyszínpadán a Love Revolution Special program nemzetközi előadói. Minden nap 10 percben olyan előadásokkal és rövid felszólalásokkal találkozhatunk, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra, valamint az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségre igyekeznek felhívni a
A méret és a lényeg | Nagy zenei helyszínek a Szigeten
sziget

A méret és a lényeg | Nagy zenei helyszínek a Szigeten

A Sziget Nagyszínpad alapterülete több mint 1000 m2, a Samsung Party Aréna nézőtere 4000 m2, a FreeDome presented by Mastercard sátra több, mint 10000 fős befogadó képességű, míg a TicketSwap Colosseum 3000 raklapból épül fel. Az idei Sziget legnagyobb zenei helyszíneinek méretei is figyelemre méltóak. Hát még a felhozataluk! A
150 év alatt Budapest körül 10 budapestivel
budapest

150 év alatt Budapest körül 10 budapestivel

Emberek, szavak, épületek, történetek és hangulatok – ebből, illetve még sok minden másból jött létre az elmúlt 150 év során az a Budapest, amit ma ismerünk. Az évforduló kapcsán tíz olyan embert kérdeztünk meg Budapest múltjáról, jövőjéről és személyes, a fővároshoz fűződő kapcsolatukról, akik ezer (de legalábbis százötven) szállal kötődnek hozzá.