Hogyan lesz a tinédzserkori hobbiból megélhetés? Milyen a megítélése ma a graffiti és a street art műfajának ? Hogyan kell elképzelni a graffitis szcénát? Ilyen kérdésekről beszélgettünk Fat Heat-tel, a hazai street art egyik nemzetközi szinten is elismert képviselőjével, a tavalyi berlini Festival of Lights közönségdíjas alkotójával.
Induljunk az elejéről: hogyan kerültél kapcsolatba a graffitivel?
Ebben a pillanatban szürreális kimondani, de ’98-ban kezdtem el festeni. Az általános iskola vége felé, a vidéki városban, ahol felnőttem, bukkant fel először a falakon pár graffiti. Mivel kisvárosról van szó, ez nagyon feltűnő jelenség volt, pláne azért, mert nem volt egyértelmű, hogy kik csinálják, miért csinálják… Nekem pont ez a megfejthetetlenség, ez a rejtelmesség adta a varázsát, és hamarosan én is elkezdtem firkálni. Így belefutottam a környéken olyanokba, akik szintén csinálták, innen pedig belecsöppentem egy egri csapatba, akikkel aztán elindultak olyan dolgok is, mint a vonatfestés, vagy a húzósabb falak.
Ekkor gondolom még nem sejtetted, hogy egyszer ebből is fogsz megélni.
Nem, de azt már az egyetem alatt tudtam, hogy ha gazdasági informatika diplomával kell elhelyezkednem – ezt tanultam – akkor valamit nagyon elrontottam. A graffiti végig elkísért, az egyetem mellett jöttek az első kisebb sikerek, pozitív visszajelzések, valamint grafikai munkák, website tervezés és hasonlók. Így otthagytam az egyetemet és elhatároztam, addig fogom hajtani a festést, amíg ebből meg nem élek. Ez egyébként veszélyes játék, hiszen kockára teszed az alkotói szabadságod azzal, hogy pénzt akarsz keresni. De azt gondolom, meg lehet találni az egyensúlyt, mikor egyrészt tudod csinálni a saját képeidet, ki tudod fejezni a saját gondolataidat, másrészt elvállalsz egy-két alkalmazott munkát, amiben azonban elfogadod, hogy tulajdonképpen csak egy végrehajtó kéz vagy, és rendben van, hogy nem rakod bele önmagad. Szerencsére az én esetemben van, hogy a kettő találkozik: Európa-szerte egyre többször találnak meg olyan projektekkel, amikben szabad kezet kapok.
Akkor térjünk át a konkrét projektekre: van olyan, amire nagyon szívesen tekintesz vissza, amire a kedvencedként gondolsz?
Van egypár ilyen – szinte az összes nagy fal, ami nagy fizikai megterheléshez kapcsolódik, és amivel mindig nagyjából fele annyi idő alatt kell elkészülnünk, mint amennyire amúgy szükségünk lenne. Ugyanakkor visszanézve ezek mindig nagyon jó emlékek. Kettő ilyen falat említenék: az egyiket tavaly augusztusban csináltuk Moszkva mellett. Ez egy kollaboráció volt Boogie-val, egy Svájcban élő német művésszel, és TransOne Marcival, akivel rendszeresen dolgozunk együtt. Egy 800 négyzetméteres falat festettünk, és minden létező nehézség elénk gördült: az időjárás és az orosz szervezés is kitolt velünk, például a tervezett 11 nap helyett 7 állt a rendelkezésünkre.
A másik az első augmented reality-vel kiegészült projekt, amit Pántya Beával csináltunk közösen Budapesten, az Arany János utca és a Sas utca sarkára egy tűzfalra – ezt egy nagyon szerethető alkotásnak tartom.
A berlini közönségdíj alapján nagyon pozitív visszajelzéseket kapsz a munkáiddal kapcsolatban. Összességében mit gondolsz, milyen a graffiti és a street art megítélése 2020-ban?
Ez egy elég összetett kérdés. Szerintem rengeteg helyen tényleg jót tesz a környezetnek, annak ellenére is, hogy alapvetően milyen egoista műfaj tud lenni a graffiti. Van a polgárpukkasztó kategória, mikor a képeket magáért a festés aktusáért és az adrenalin miatt csinálják (például a metrókra, vonatokra) – ezek valószínűleg mindig fel fogják húzni az embereket, ez így is volt, és így is lesz. De a graffiti ugyanakkor tagadhatatlanul a kultúra fontos része. Megértem, hogy az emberek nem szeretik a tag-eket meg a firkákat, viszont én azt is látom, hogy ezen a lépcsőn is át kell lépdelniük azoknak, akik később a nagy színes-szagos képeket csinálják. Az is biztos, hogy a határ mára a graffiti és a street art között elmosódott, és a laikusok sokszor meg se próbálnak különbséget tenni.
Világviszonylatban hol a leginspirálóbb számodra a street art?
Konkrét várost nem tudok mondani, inkább rendezvényeket. Az egyik ilyen a Roskilde Fesztivál, ami alapvetően egy zenei fesztivál Dániában, de a dán graffiti kultúra két, 20 éve oszlopos tagja szervezi. Ezalatt 100-120 ember számára korlátlan mennyiségű festék és fal áll rendelkezésre, és világszerte jelentős nevek jönnek össze, leírhatatlan a hangulata. Azért is szimpatikus annyira, mert ez a legrégebben futó non-profit fesztivál; az összes hasznot, ami befolyik, jótékony célra ajánlják fel. Egyébként egy tehénfarmot alakítanak át ilyenkor fesztiválhelyszínné, amit vagy 30 ezer önkéntes épít fel.
A másik, ami mindig mély benyomást tesz rám, az az Art Basel Miami. Azért nagyon izgalmas mert egy régebben gettónak számító helyen indult el, kezdetben pont emiatt volt népszerű, vagyis hogy rengeteg üres fal volt. Mára viszont nincs olyan 2×2 méteresnél nagyobb fal, ahová lehetne festeni. Ez egy teljesen másik hangulat, itt meg kell küzdeni a festésért, hiszen mindenki meg akarja mutatni magát, a high-end képzőművészektől kezdve a kezdő muralistákig. Nagyon izgalmas, furcsa elegy jön így létre, ami vizuálisan már-már megterhelő is – utána szinte szomjazzuk, hogy ne lássunk színes falakat, csak természetet.
Van olyan hely, ahol szívesen alkotnál, de eddig még nem jutottál el?
Ázsia még egy kicsit vakfolt, oda nagyon szívesen elmennék. Nagyon érdekel Szingapúr és Korea is, de elsősorban Japán, mert régóta szerelmes vagyok a japán fametszetekbe, és az egész kultúrába. Több Roskildéből ismert barátomtól hallom egyébként, hogy a következő években Ázsiát érdemes célba venni.
A képzőművészeti közegre jellemző versengés a graffitiseknél is jelen van?
Furcsa jelenség ebben az egész szcénában, hogy annyira nem vagyunk sokan, néhány száz emberről van szó, akik ide-oda utaznak falakat csinálni, és akikkel itt-ott összefutunk. Egy olyan kötelék alakul ki közöttünk, amit máshoz nem tudok hasonlítani, máshol nem találkoztam ilyen mentalitással. Olyan, mint egy óriási baráti társaság, aminek a tagjai hol itt, hol ott véletlenszerűen találkoznak. A legszebb dolog az egész graffiti kultúrában, hogy ha elértél egy bizonyos szintet, akkor bármelyik városban lesz olyan barátod, akinél meg tudod húzni magad, a hardcore vonatfestősöktől kezdve a muralistákig.
INCLUSIVE | Gondoskodó tervezés_02
Az első lengyel márka, amely ananászból és kaktuszból készített cipőt
