A hírlevelek ideje lejárt

A hírlevelek ideje lejárt

Ahogyan magazinunknak, úgy minden online felületen olvasható médiának is megkerülhetetlen csatornái a közösségimédia-platformok. Mondhatnánk; ez az élet rendje, ami jó ideig még biztosan így marad, de úgy tűnik, ezek a felületek egyre nagyobb falatot igyekeznek kiharapni mindenből, ami még nem az övék.

Az utolsó mohikán, amit még nem kebelezett be az életünk minden területére kiterjedő közösségimádia-monstrum, a hírlevelek világa volt. Most úgy néz ki, ennek is vége: néhány hete a Twitter jelentette be a Revue megvásárlását, most pedig a Facebookról olvasni, hogy szintén hírlevél-alkalmazást fejleszt „független”  íróknak. Azt, hogy a két vállalat szótárában pontosan mi található a „független”  kifejezés alatt, hagyjuk is, ugyanakkor ebből a két hírből pontosan tudhatjuk: ennek a műfajnak is vége abban az értelemben, hogy ezt a formátumot is „be”, vagy inkább vissza akarják vezetni saját felületeikre.

Illusztráció: Tatjána Vovcsenko

Úgy tűnik, a szokásos forgatókönyv várható: a big tech vállalatai nem termékeik fejlesztésével, hanem a konkurencia ellehetetlenítésével kísérlik meg biztosítani piaci előnyüket. Lassan a digitális világban is magától értetődővé válik, hogy a független források fennmaradásának legbiztosabb eszköze, ha tudatos vásárlóként „kézműves” digitális tartalmat vásárolunk, vagy, ami még jobb; print vagy közösségi médián kívüli, fizetős tartalmakat.

Egyelőre ártatlanul mondhatjuk, hogy fizessetek a tartalmakért, mert még nincs ilyen szolgáltatásunk, de a jövőben nem zárhatjuk ki ezt sem, mert a szabad gondolkodás valamint eszmecsere, és a monopol helyzetben lévő tartalomszolgáltatók valójában egymást kizáró fogalmak.

Illusztráció: Tatjána Vovcsenko
továbbiak
Armilláris gömb az Alpok csúcsán | Studio Olafur Eliasson
art

Armilláris gömb az Alpok csúcsán | Studio Olafur Eliasson

Ólafur Elíasson legújabb műalkotása az olasz Alpokban, a Hochjochferner-gleccser csúcsán kapott helyet: az Our Glacial Perspectives nevű installáció célja, hogy a globális felmelegedés problematikáját tágabb perspektívából kezdjük el szemlélni. Az installáció fő eleme az égbolt modelljeként emlegetett csillagászati eszköz, az armilláris gömb túlméretezett, bejárható mása. A műalkotás a gleccser gerincén
Közel a városhoz, összhangban a természettel | Jánszky Design
architecture

Közel a városhoz, összhangban a természettel | Jánszky Design

Az építész-belsőépítész Jánszky Györgyi Teréz saját otthonának és műtermének tervezte a 2017-ben épült, Ürömhegyen álló házat. Az egyszerű, hétköznapinak mégsem nevezhető ház a természetre jellemző, feltöltő környezetet biztosítja a városból könnyen megközelíthető módon. Bent, mégis kint – Jánszky Györgyi Teréz ezt a nevet adta a saját otthonául szolgáló épületnek, melyet Markó
Kelet-európai nosztalgia sportruhaköntösben | This is Commitment
poland

Kelet-európai nosztalgia sportruhaköntösben | This is Commitment

Gondolkodtál már azon, mi az összekötő kapocs a retró tornagyakorlatok, a szocreál épületek, a jógaászanák és a mintatervezés között? A This is Commitment lengyel sport- és jógamárka szerint ez a rendszerezettség gyönyörűsége, vagyis a „beautiful order”, ahogyan a tervezők nevezik. Gollob Lilla írása A varsói székhelyű márkát tavaly indította útjára