fbpx
Nyomj Entert







A kisvázákon túl – Kontor Enikő keramikusművész dimenziói

Négy év után újra egyéni kiállítással jelentkezik Kontor Enikő keramikus, akit a legtöbben talán egyedi, karakteres, rusztikusan bohókás és szerethető kisvázáiról, csészéiről, kannáiról és edényeiről ismernek a budapesti designüzletek kínálatából. Kontor Enikőnek van egy másik alkotói arca is. Egy autonóm, képzőművészeti oldala, amely a rá jellemző, ellentétpárokra építő, egyéni hangvételű kerámiaplasztikák és képek formájában ölt testet. Ezeket a munkáit láthatjuk most Kecskeméten a Nemzetközi Kerámia Stúdióban nyílt 9D című tárlatán.

Novák Piroska írása

A kerámiaművesség történetében természetes és magától értetődő az alkalmazott (gyakorlati-használati funkcióval bíró) és az autonóm (esztétikai-művészeti funkciót betöltő) tárgyak egymás mellettisége és egyidejűsége. Egy triviális példával élve elég, ha az őskori civilizációk tárgykultúrájára gondolunk, ahol a kerámia egyaránt megjelent a mindennapi élet eszköztárában – nyers vagy alacsony tűzön kiégetett agyagedények – és a vallás kezdeteihez kapcsolódó, kézzel formált, figurális agyagidolok formájában. Napjaink kerámiakultúrájában ez a kettősség kevéssé érezhető, egyrészt azért, mert a területek közötti határok már régen elmosódtak, erre példa lehet a stúdiókerámia műfaja,[1] de többek között a váza és a tál tárgytípusa is megemlíthető olyanként, amelyben a gyakorlati-használati funkciót rendre felülírja az esztétikai. Másrészt egyre kisebb azoknak az alkotók száma, akik mind a két területen egyforma minőségben és hitelességgel képesek alkotni és tevékenységüket képviselni. Kontor Enikő a kevés számú kivételt erősíti, még akkor is, ha képzőművészeti intencióval létrejött munkái jóval kisebb figyelemhez és kevesebb lehetőséghez jutnak.

Kontor Enikő: Kisvázák
(porcelán szeladonmázzal, egyes darabok hamumázzal, magas hőmérsékletű, fatüzelésű kemencében égetve, 2017)
Fotó: a művész jóvoltából

Kontor Enikő 2010-ben diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kerámia szakán, ekkor a diplomázóknak még két vizsgamunkát kellett elkészíteniük – jellemzően egy alkalmazott és egy autonóm témájút – a kerámiakultúra fentebb vázolt kettőssége mentén. Enikő diplomamunkáiban – egy kínálókészlet és egy plasztikasorozat – összevonta a két feladatot, tárgyai azonos, egyszerű, geometrikus formákból és formalenyomatokból építkeztek, a különböző funkciókat dimenzióváltással (téri és síkbeli), valamint az eltérő anyaghasználattal (porcelán-kőcserép és beton) juttatta kifejezésre. Címükben – Medi-tál és Paramnézia sorozat – pedig már ekkor megjelent az a frappáns, ironizáló játékosság, ami későbbi munkáiban is rendre kiütközik, hol meghökkentve, hol pedig elbizonytalanítva a nézőt.

Kontor Enikő: Váza-plasztika a Fű-fa-virág című sorozatból
(samottos agyag olajraku technikával égetve, 2014-2015)
Fotó: a művész jóvoltából

2016-ban, a Museion No. 1 Galériában rendezett Esetleg rét című kiállításán Kontor monolittömbökre emlékeztető, súlyos szobrokat és vázaplasztikákat állított ki, amelyeknek komor, fekete tömegét az olajraku-technika révén felületükre rakódó bársonyos foltok és a beléjük helyezett növényi elemek oldották fel. 2017-ben készítette el Kulisszák című reliefsorozatát, amelyben megtartotta a lapokból épített, precíz, geometrikus formaképzést, valamint a drámai, fekete árnyalatokat eredményező olajraku-technikát is. E széria újítása a felvállalt és a nézőre kényszerített frontalitás, egynézetűség és tükörszimmetria, amelynek üzenete a tárgyak részleteiben való elmerülés, koncentráció, meditáció.

Kontor Enikő: Házi áldás – relief a Kulisszák című sorozatból
(samottos agyag olajraku technikával égetve, 2017)
Fotó: a művész jóvoltából

Ezt a gondolatkört vitte tovább 2018-ban elkezdett, légszűrő- berendezésekre emlékeztető, cím nélküli plasztikasorozatánál is, amellyel látszólag visszatért a téri formákhoz, azok falát és tömegét szabályos, rácsos áttörésekkel oldotta, ám megtartotta frontalitásukat. E gesztus miatt ezek a szobrai ősi kultúrák szakrális tárgyait idézik meg, amiket magas kőoltárokra állítva imádtak. A számos és mély értelemréteget hordó négyzet-, hasáb- és háromszögformák testén vágott nyíláson keresztül –, melyeket átjár a levegő, vagy máskor egy-egy belső formát rejtenek magukban –, mintha egy magasabb rendű, nem is evilági entitás szólna híveihez.

Kontor Enikő: Plasztika a Cím nélküli sorozatból
(samottos agyag olajraku technikával égetve, 2018-2019)
Fotó: Áment Gellért

A téri és a síkbeli dimenziók közötti váltások, a szigorú, tömbszerű, sőt monumentalitásra törekvő formaadás és az azt felülíró érzékeny, lírai részletek szépsége, a durva, feketére rakuzott samottos agyag és a finoman élénk mázak együttélése – az ellentétek játéka jellemzi talán a leginkább Kontor Enikő autonóm munkáit. Ezek komolysága, pontossága, kisplasztikákat meghaladó mérete, tiszta egyszerűsége és legfőképpen elgondolkodtató üzenete nehezen egyeztethető össze az alkotóról kialakult felületes képpel, ami egy színes ruhákba, jelmezekbe öltözködő, hangosan és idétlenül nevetgélő, gyermeki önfeledtséggel éneklő és táncoló, a barátait „csillagomnak” szólító, magas, szikár alkatú, átható, melankolikus tekintetű nő alakját vázolja fel. Akiből első látásra ki sem néznénk ilyen mélységeket.

Az ember ellentmondásos lény, az alkotó ember még inkább az. Kontor Enikő komoly és elmélkedő oldalát kevesen ismerik, csupán egy szűk körnek adatik meg diskurálni vele a tárgykultúráról, kerámiáiról és írásairól, a szakmáról és annak képviselőiről. Talán ezért is rejtettebb autonóm munkássága, mert ezek a tárgyak távolságtartók, csendesek, nem árulnak el semmit önmagukról, csak hallgatnak. Nem szólítják meg olyan közvetlenséggel a nézőt, mint természetközeli, meleg földszíneket magukra öltő, kézbe illő használati tárgyai.

Kontor Enikő: Plasztikák a Cím nélküli sorozatból
(samottos agyag olajraku technikával égetve, 2018-2019)
Fotó: a művész jóvoltából

Ezen az ellentmondáson kívánt változtatni Enikő a Nemzetközi Kerámia Stúdió nyári szimpóziumán, amelyen már ismert duplafalú váza- és tálformáit írta át és avatta autonóm művekké. Alkotói módszere az arányok megnövelése, a formák felnagyítása volt, ami egy egyszerűnek tűnő, mégis rendkívül hatásos művészi eszköz. A nagy tömegeket itt is a felületek aprólékos, kőzetekre emlékeztető megmunkálásával oldotta fel, keramikus munkáját pedig a hagyományos magas hőmérsékletű, fatüzeléses kemence és annak változatos, reprodukálhatatlan tűzeffektjei fejezték be.

A 2017-ben alapításának 40 éves jubileumát ünneplő, Kecskeméten működő Nemzetközi Kerámia Stúdió a kortárs magyar kerámiakultúra egyik központja, amely Európában is egyedülálló intézmény saját, nívós kerámiagyűjteménnyel. Kontor Enikő 2019 elejétől dolgozik a kecskeméti műhelyekben, elvonultan, csendben, akár egy szerzetesnő a kerámia felszentelt kolostorában. Szemlélődő, önreflexív, magányos alkotómunkáját a COVID-19 világjárvány és annak következményei tovább mélyítették – ennek az időszaknak állítanak emléket a most nyílt 9D című tárlatán bemutatott munkái.

Kontor Enikő: Duplafalú edény a 9D című kiállításon
(samottos agyag, redukciós máz, magas hőmérsékletű, fatüzelésű kemencében égetve, 2020) Fotó: a művész jóvoltából

Falra akasztott, négyzet alakú kerámiaképeinek hátoldalait látjuk, mintha kereteket, üres ikonokat szemlélnénk. A keretek és képek felületén sokáig és részletező műgonddal dolgozott alkotójuk, hol zen kertek harmonikus ívekbe gereblyézett kavicságyaira, hol középkori szárnyasoltárok vagy triptichonok aranyozott részleteire, repedéshálóira asszociálhatunk általuk.

A lapokból épített képek, világokra nyíló ablakok itt is összemossák a dimenziókat, a falsíkból kiugorva teret követelnek maguknak. A cím – 9D – részben erre utal, részben pedig egy szarkasztikus fricska a 3D-nyomtatók és a kerámiakultúra összeházasításának hiábavalóságára. Ilyen „lélegző”, lélekkel rendelkező, erős aurájú tárgyakat egyetlen gép sem képes létrehozni.

Kontor Enikő: Üres ikonok – reliefek a 9D című kiállításon
(többféle samottos agyag, fém-oxidok, magas hőmérsékletű, fatüzelésű kemencében égetve, 2020) Fotó: a művész jóvoltából

Szentképek, szent tárgyak, szertartási edények öblükben tompa aranyfénnyel a Kápolna Galéria tereiben. Közel menni hozzájuk, elmerülni részleteikben, a pontos élekben, a hegyes sarkokban, a rétegzett, színes felületekben, a tűz változatos és erőteljes nyomaiban. Gondolkodni, fókuszálni, figyelni, meditálni, önmagunkba nézni. Sokféle befogadói feladatot rónak ránk e művek és sokféle üzenetet hordoznak. Alkotójuk szerint életének legalább egy pillanatában minden egyén hisz valamiben: egy vallásban, egy magasabb rendű létezőben, a megváltásban, az Univerzumban, a Sorsban, a Karmában, a tudományban, az emberi jóságban vagy akár önmagában. Én a jó és hiteles tárgyakban.

Kontor Enikő | Facebook | Instagram


[1] A stúdiókerámia a szimpózium- és stúdiómozgalomhoz kapcsolódik, ami a nagyipari termeléssel ellentétben az anyag- és készítéstechnikai kísérletekre építő, egyedi tárgykészítést hívta életre hazánkban az 1960-as évek közepétől kezdődően. A stúdiómozgalom leginkább a kerámia, az üveg és a textilművesség területén éreztette hatását. A stúdiókerámia Kontor Enikő esetében, megtartva a művességre természeténél fogva jellemző kettősséget, az autonóm és alkalmazott műfajú egyedi és kisszériás, manufakturális keretek között létrehozott, magas minőségű tárgyakat jelöli.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük