A közép-európai energiapiacról, az energiaválságról, valamint az innovációról beszélgettünk Claudia Patricoloval, a CEEenergynews főszerkesztőjével, aki Rómát és Párizst hagyta hátra, hogy Budapesten építse karrierjét. Interjúnk.
Először a karrierjéről szeretném kérdezni. Az életútját Rómában, Olaszországban kezdte, elköltözött Párizsba ahol a Le Monde-nál dolgozott, majd végül a mi régiónkra fókuszálva Kelet-Közép-Európában dolgozott az Emerging Europe nevű újságnál. Párizs gyönyörű utcái és kerületei után mi hozta Önt ide, ebbe a régióba?
Őszintén, rengeteg előítéletem volt és mindig alábecsültem ezt a környéket. Így arra számítottam, hogy ez a régió nagyon lemaradt Nyugat-Európa mögött. Amikor lehetőséget kaptam, hogy idejöjjek, egy új projekt keretein belül Debrecenbe érkeztem, az eredetileg három hónapig tartó projekt, pedig végül egy év lett. Mielőtt idejöttem, sokminden járt ezzel kapcsolatban a fejemben, de amikor megérkeztem, rájöttem, hogy minden teljesen pontatlan, amit tudunk erről Közép-Európáról. Először is egy gyönyörű vidék, és virágzik az üzleti élet is. Nagyon élveztem, hiszen rengeteg csodálatos látnivaló van, rengeteg érdekes emberrel. Végül úgy döntöttem, hogy itt fogok újságíróként dolgozni, mivel szerettem volna a tévhitek ellen küzdeni, ami Nyugat-Európában van Kelet-Közép-Európával szemben. Magyarország egy csodálatos meglepetés volt, úgy döntöttem, maradok.
Amennyiben mélyebben megvizsgáljuk a tévhiteket, mit emelne még ki?
Szerintem ez a népességmozgás miatt van. A tény az, hogy sokan költöznek Kelet-Európából Nyugat-Európába, és végül azokat a munkahelyeket töltik be, amik nem szakképzettséghez kötöttek. Ez pontosan az a helyzet, ami az olaszokra volt igaz, amikor kivándoroltak az Egyesült Államokba — csak mi ezt már elfelejtettük. Amikor Romániából és Ukrajnából származó emberek végül azokon munkahelyeken dolgoznak, amiket mi már nem szeretnénk betölteni, kialakul egy előítélet velük szemben, hogy “ezek az emberek biztosan csak ezt csinálják”, és nem gondolunk arra, hogy a régióban ugyanúgy vannak orvosok és jogászok is, mint bárhol máshol.
A CEEnergy News főszerkesztőjeként hogyan látja a közép-kelet-európai országok energiaszektorral kapcsolatos stratégiáját a jelenlegi energiaválságban? Mi különbözteti meg keletet és nyugatot?
Elmondható, hogy ebben a régióban egy kicsit kevésbé érződik az energiaválság, mivel más szerződések vannak hatályban, mint nyugaton. Nekem az a személyes véleményem, hogy Közép-Kelet-Európa az energiaforrásokra sokkal inkább mint tényleges energiaforrásokra és kevésbé mint politikai témákra tekint, miközben Nyugat-Európában nem ez a helyzet. Itt az orosz gázra utalok. Most, a pandémia alatt mind otthon ültünk, és emiatt több energiahordozóra volt szükségünk, többet fogyasztottunk. Ehhez viszont szükséges az, hogy valaki biztosítsa az ellátást, és erre Oroszország képes volt. Sok országtól veszünk gázt, de Nyugat-Európában politikai téma lett az energiakérdés. Közép-Kelet-Európa inkább magára az energiahordozóra gondol, ennek történelmi és földrajzi okai vannak. Persze gazdasági oka is van, és habár azt mondtam, hogy nagyon lenyűgözött Közép-Kelet-Európa, a régió még mindig le van maradva Nyugat-Európa mögött, és ez a lemaradás az energiahordozókkal kapcsolatosan is egy más nézőpontot eredményez.
Említette Oroszországot, a megítélése nem egységes a régióban. Például a magyar és a lengyel energiapolitikai döntések élesen elválnak egymástól, részben koncepcionális szinten, részben pedig az Oroszországgal ápolt viszony miatt. Ezekben a vitákban ki tudja felvenni a közvetítő szerepét?
Először is: Magyarországnak és Lengyelországnak teljesen eltérő a földrajzi helyzete. Lengyelországnak tengeri kijárata van, így különböző típusú hozzáféréssel bír különböző csővezetékekhez, rendelkezésre áll a partmenti szél, és akkor még nem is említettük azt, hogy Litvániával is határos, amely új forrásokat jelent. Magyarországnak viszont nincsen tengeri kijárata, és valahonnan be kell szereznie energiát. Lehet, hogy az összekülönbözés forrása olyasvalami, amit lényegében a természet alakított így. Nem hiszem, hogy közvetítőre lenne szükség, mivel közvetítőként először — mivel az Európai Unió két tagállamáról beszélünk — az Európai Bizottság jut eszünkbe. És bár az Európai Bizottság lehetne a közvetítő, de számos ország érdekeit jeleníti meg, ezért nehéz tárgyilagosnak lennie a témában. Mindig úgy tartottam, hogy a közvetítő megtalálása helyett a régiók közötti együttműködés működhetne jobban.
Mit gondol, ilyenfajta regionális együttműködés ma a Visegrádi Négyek vagy a Három Tenger Kezdeményezés?
Ami biztos: a V4 és most a magyar elnökség sok olyan témát kezel prioritásként, amik a klímaváltozással, fenntarthatósággal és az energiával kapcsolatosak, és ezek majdnem teljesen egybevágnak azzal, ahogy az előző elnökségek is kiemelt kérdésként kezelték az energetikát. A Három Tenger Kezdeményezés szintén nagyon fontos, mivel nemcsak Lengyelországot, Szlovákiát, Magyarországot és a Cseh Köztársaságot foglalja magában, hanem más országokat is, így nagyobb a sokszínűség és több a kapcsolódási pont. Például, ha a gázról beszélünk, ez egy olyan platform, ami alkalmas lehet kapcsolatteremtésre, nemcsak kelet és nyugat, hanem észak és dél között is. Néha elfelejtkezünk a balti államokról, ezért nagyon fontos az, hogy Lettország a házigazdája a következő Három Tenger Kezdeményezés csúcsnak, mivel ez az ország is fontos szerepet játszhat észak és dél összekapcsolásában.
A másik regionális ellentét szerint néhány ország támogatja a forrásoldali diverzifikációt annak érdekében, hogy ellensúlyozza az orosz befolyást, míg mások azért, hogy a jelenlegi helyzetet fenntartsák kizárólag az infrastruktúrális diverzifikációt támogatják. Hogyan látja, választanunk kell a két megközelítés között?
Az infrastruktúra pénzbe kerül, holnap reggelre nem lehet csővezetéket építeni sehova sem. Az ellátás az egyik része a dolgoknak, a forrás egy másik, az infrastruktúra pedig egy harmadik elem. Én úgy gondolom, hogy mindkettő fontos, mivel gondolnunk kell az olyan országokra is, mint Bulgária vagy a Nyugat-Balkán, akiknek szükségük van az említett, különböző infrastruktúrára, de nem állnak készen a forrásoldali változásokra. Vannak szerencsésebb országok, mint például Lengyelország, akinek kijárata van a tengerhez és van LNG terminálja is. Horvátországot szeretném még kiemelni, aki szintén segít abban, hogy a régióban a forrásokat diverzifikálják.
Van olyan ország a régióban aki az energetikai politikát dominálja és utat mutat?
Szerintem ez inkább regionális kérdés, nem látok olyan államot, amely vezető szerepet töltene be, mivel mindegyik állam különböző. Magyarország az atomenergiára fókuszál, de vannak atomenergia-ellenes országok is. Ukrajna azt állítja, hogy nem használnak orosz gázt, míg sok más ország használ. Van a V4, vannak a balti államok, van a Nyugat-Balkán, és van a Fekete-tenger vidéke, sőt a kaukázusi országok is játszanak valamennyi szerepet a képletben. Nem látok egyetlen igazi vezetőt sem.
Az energetikai átmenet biztosan hatással lesz a régió gazdaságára, de ha a mostani innovációkat nézzük, akkor azokat Nyugat-Európából vagy Dél-Ázsiából importáljuk. Hogyan látja most az innováció állapotát régióban? Elmaradott?
Az elmaradottsággal nem értek egyet. Az egyetlen dolog, ami hiányzik, az a kommunikáció. Rengeteg innovációra és technológiára fókuszáló startup és program van. Azért vásárolunk eszközöket Koreából, mert az olcsóbb. Mi lenne olcsóbb, eszközöket vásárolni Koreából vagy pedig helyben gyártani őket és ezzel együtt képzést és munkát biztosítani az embereknek? Ez két olyan dolog, amit ugyanarra a mérlegre teszünk rá, mivel ha más iparágakra gondolunk, mint az autóipar, az egészségügy vagy a gyógyszeripar, jól képzett és tehetséges munkavállalók vannak itt is.
Tehát ebben az esetben a kommunikáció a kulcs?
A kommunikáció és a figyelemfelhívás. Rengeteg lehetőség van, és amiről nem tudunk, azt nem is tudjuk kihasználni venni.
HIGHLIGHTS | Tervezők a divatvilág hátterében
Gasztronómia és művészet – Már egy harmadik Sfinx is őrzi az Operát
