Gasztronómia és művészet – Már egy harmadik Sfinx is őrzi az Operát

Gasztronómia és művészet – Már egy harmadik Sfinx is őrzi az Operát

Van valami egészen lenyűgöző bája annak, amikor egy részben „poénból“, részben kíváncsiságból, konyhában párolt gin ötlete pár év alatt egy Andrássy úti bár megnyitásáig fejlődik. Az Első Magyar Gin Manufaktúra története öt évvel ezelőtt kezdődött, a Sfinx Gin & Wine Bar pedig múlt héten tárta szélesre kapuit a nagyközönség előtt, így mi is megnéztük, hogy milyen meglepetéseket tartogat a főváros legújabb üdvöskéje.


Szerintem a gin-tonik, vagy talán a Gin-Fizz volt az első olyan ital, aminek a létezése már egészen fiatalon beleivódott a tudatomba, ugyanis a nyaralások alkalmával mindig irigykedve néztem azokat a felnőtteket, akik ezeknek a koktéloknak a társaságában süttették magukat a medence partján. Mire oda jutottam, hogy én magam is fogyaszthattam ezeket az italokat, hamar megtanultam, hogy gin és gin között is van különbség, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen egyéb összetevőkkel keverünk izgalmas long drinkeket belőlük.

A fiatal, ám egyre ismertebbé váló hazai ginmárka, az Opera Gin Budapest pár évvel ezelőtt kezdte pályafutását, majd egyre jobban bekerült a köztudatba, múlt héten pedig már lenyűgöző új bárját nyitotta meg az Andrássy úton. Attraktív italok, finom ételek, és bizony kifejezetten megnyerő enteriőr várja azokat, akik a Hotel Moments Budapest földszintjén található Sfinx Gin & Wine Bar-ba látogatnak. A névválasztás nem véletlen, pár házszámmal arrébb találhatóak a Sfinx „testvérei”, ugyanis az Operaházat két szfinx őrzi, amelyek a város legismertebb szobrai köz tartoznak. Talán csak a Lánchíd oroszlánjai képesek ismertségben lekörözni őket, amelyek azonban a felújítás miatt most meglehetősen hosszúra nyúló téli álmot alszanak. A Sfinx Gin & Wine Bar nem titkolt célja, hogy legalább annyira, ha nem jobban belopja magát a köztudatba, mint az említett állatok és lények.

A Sfinx-ben a minőségi, karakteres italok mellé hangsúlyos gasztronómia társul Kiss Mariann jóvoltából. A világlátott séf stílusával és ételeivel már Jeremy Ironst és Brad Pittet is elkápráztatta, végre pedig a magyar közönség is találkozhat vagány bar food kínálatával – amely állítása szerint hiánypótló. A menü összeállításakor az volt a célja, hogy a legnagyobb világvárosokhoz hasonlóan Budapesten is legyen egy olyan hely, ahol az italok mellé könnyed, ám izgalmas ételeket rendelhetünk. A burger fermentált padron paprikája például kap némi gines felhangot, ahogy a lazac ceviche is érintkezik a gin fűszereivel, és a kacsamáj torchon algasalátával hordóval érlelt Opera Barrel-aged Ginnel ad bohém egyéniséget az elegánsabb, krémes májnak. Így működik a konyha és a bár szimbiózisa a Sfinx-ben. Felhasználva az Opera brand már jól ismert London Dry Ginjét, a frissen bemutatott Balassa István közreműködésével készült limitált, 500 palackos aszú hordóban érlelt Opera Gint és a 2020-as születésű vodkát is.

A legtöbben a szfinxekről valószínűleg arra asszociálunk, hogy itt bizony a már említetteken kívül még valamilyen értékes dolog lapul, ha már érdemes arra, hogy valaki – vagy jelen esetben valami – őrizze. A Sfinx-ben valóban találkozhatunk is különlegességekkel, például egy üveggel az Opera legeslegelső ginjéből. A készítők bevallása szerint a jelenlegi receptúra már nagyon eltér az eredetitől azonban nagyon izgalmas lenyomatai a múltnak ezek az üvegbe zárt cseppek, hiszen jól mutatják, hogy egy jó koncepcióval és mesterien elkészített termékekkel milyen messze lehet jutni az évek alatt – jelen esetben egy konyhából az Andrássy útra. Az Opera gin története ráadásul mondhatni szórakozásból, vagy még inkább kíváncsiságból indult, egy olyan országban, ahol ennek a párlatnak egyébként nem volt különösebb hagyománya.

Egyébként, ha már az értékes dolgokat említettük, akkor nem mehetünk el szó nélkül a Sfinx-ben található kortárs festmények mellett, amelyeket a tervek szerint rendszeresen cserélni fognak, így egyfajta galéria funkciót is be fog tölteni a főváros legújabb bárja, ahol így tökéletes egyensúlyba kerül a gasztronómia és a művészet, kifinomult, nagyvilági hangulattal fűszerezve.


Fotók: Panamyphoto / Socially; Zombori András / Socially

Sfinx Gin & Wine Bar | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
A 150 éves városszerkezet fenntarthatóbb volt, mint a mai | Interjú Vitézy Dáviddal az okos városokról és Budapestről
community

A 150 éves városszerkezet fenntarthatóbb volt, mint a mai | Interjú Vitézy Dáviddal az okos városokról és Budapestről

A monarchia fővárosa sok szempontból fenntarthatóbb volt 150 évvel ezelőtt, mint a mai Budapest Vitézy Dávid szerint, akivel a modern városokról, innovációról és a kötöttpályás budapesti fejlesztésekről beszélgettünk. Videónk! A Hype&Hyper csapata a Planet Budapest 2021 Világtalálkozón készített interjút Vitézy Dáviddal, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatójával, aki sok félreértést
Online avatárok számára is elérhető a Zara legújabb kollekciója
digitális

Online avatárok számára is elérhető a Zara legújabb kollekciója

Legújabb kollaborációjával nyitott a virtuális világ felé a világ egyik legismertebb divatcége. A ZARA a dél-koreai Ader Errorral együttműködve hozta létre legújabb formabontó és kereteket feszegető kollekcióját. A Be Generation AZ Collection-ben, amit A-tól Z-ig minden generáció identitása és egyedisége ihletett, szinte elmosódnak a határok virtuális és valódi világ között.
A jó kávé alap, az eclair a ráadás – Emily Eclair
gasztronómia

A jó kávé alap, az eclair a ráadás – Emily Eclair

Manapság egyre több helyen botlunk magát specialty címkével fémjelző kávézókba, nemcsak Budapesten, de szerte az országban. Ez a bőség azonban időnként a minőség rovására megy, hiszen elhalványodnak a kritériumok, és nem csupán a vásárlók, de néha még a szakma is összezavarodik, mi az, ami hiteles. Pedig vannak rejtett gyöngyszemek, ahol