Leta Sobierajski és Wade Jeffree története 2013-ban kezdődött az OK Cupidón, egy online társkereső oldalon. Hasonló világlátással, humorral és esztétikai ízléssel rendelkező emberek nagy találkozása volt. A szerelem jött előbb, de mivel mindketten grafikusként végeztek, hamar közös ötletelésbe és alkotásba kezdtek. Miután összeházasodtak, létrehozták kreatív stúdiójukat, hogy minél több időt tölthessenek együtt, és a különböző kreatív területek egyre szélesebb skáláján dolgozhassanak: fotózás, branding, installációk, divat és újabban bútortervezés is szerepel a palettájukon. Lényegében a grafikai munkáikat terjesztik ki változatos területekre, hogy mások és egymás életébe is vidámságot csempésszenek.
Ez a cikk nyomtatásban a Hype&Hyper 2022/1 számában jelent meg.
Szerzői jog: Wade and Leta
Bár ma már multidiszciplináris tervezőként dolgoztok, a grafikai tervezés volt mindkettőtök számára a kiindulópont. Hogyan kezdődött a szakmai utatok?
Leta: 12 éves lehettem, amikor megkértem a szüleimet, hogy vegyenek nekem Photoshopot a születésnapomra. Akkoriban rengeteg animét rajzoltam, és szerettem volna beszkennelni a rajzaimat, kiszínezni őket, és feltölteni a DeviantArtra. A Photoshop egyfajta kapu volt számomra a grafikai tervezéshez – elkezdtem felfedezni a programot, és még saját weboldalakat is terveztem. A középiskola utolsó évében én lettem az évkönyvünk szerkesztője és tervezője. A design és a tipográfia ereje érdekelt, és mivel az volt a célom, hogy jobban megértsem, ezért az egyetemen is a grafikai tervezés tűnt a megfelelő választásnak.
Wade: Nekem is a középiskolában kezdődött minden: a barátaim jártak tervezés órákra, nekem pedig fel kellett vennem még egy kurzust, így csatlakoztam hozzájuk. Ezután beiratkoztam egy másik tanfolyamra, ami olyan fiataloknak szólt, akik a kreatív iparban akartak elhelyezkedni, de nem tudták, hogyan fogjanak hozzá. Ebben a felfedezőévben jöttem rá, hogy mennyire élvezem a grafikai tervezést, a tipográfiát, a színválasztást és a layoutokat. Az egyetem után az, hogy valamilyen formában kreatív szeretnék lenni, és keresem az ehhez vezető utakat, már teljesen természetessé vált számomra.
Mikor éreztétek úgy, hogy a hagyományos grafikai tervezés kereteiből ki szeretnétek lépni, és a különböző szakterületek vegyítésével komplexebb munkákat létrehozni?
L: Wade és én mindketten érdeklődtünk más médiumok iránt. Amikor például galériákba megyünk, nem a plakátokon akad meg a szemünk, hanem a szobrok és a festmények nyűgöznek le minket. Az első közös munkánk példué egy nagyon személyes fotóprojekt volt, a Complements – az interneten keringő, legkínosabb párkapcsolati portrék újraértelmezése.
W: Amikor először találkoztunk, azonnal felismertük, hogy az, amit alkotunk, nagyon fontos része annak akik vagyunk. Arra is rájöttünk, hogy egyetlen adott dologgal foglalkozni egész életünk során, nem nekünk való. A Complements projekt igazi katalizátor volt számunkra, ami után arra a következtetésre jutottunk, hogy megállíthatatlanok vagyunk csapatként.
Az installációitok azt a benyomást keltik bennem, mintha a grafikai tervezés kilépett volna a térbe. Hogyan befolyásolja a grafikusi múltatok azt ahogyan ma gondolkodtok és alkottok?
L: Igazán hálás vagyok a tervezőgrafikai képzésért. Az egyetem első évében megtanítják az alakzatok, színek, formák megértésének alapjait, a pozitív és negatív tér fogalmát. Ez a tudás egy életre szól, és átültethető mindenbe, amit ma csinálunk. Annak ellenére is, hogy már nem tisztán grafikai tervezéssel foglalkozunk.
W: Munkánk tagadhatatlanul a grafikai tervezésben gyökerezik, amelyet mind kereskedelmi projektjeinkben, mind művészeti alapú gyakorlatainkban alkalmazunk. A “grafikus gondolkodást” arra használjuk, hogy megváltoztassuk, hogyan közelítünk más kihívásokhoz. Végső soron mindig van egy stratégia és egy rendszer minden mögött, amit létrehozunk.
Nemrégiben a Dims-szel együttműködve egy izgalmas fotelt értelmeztetek újra, és Lego-cipőt is terveztetek korábban az Adidas X Lego kollekcióhoz. Hogyan készültök fel egy teljesen új típusú projektre, olyasmire, amit még sosem csináltatok?
L: Az első lépés az, hogy igent mondasz a felkérésre, és úgy teszel, mintha tudnád, hogy mit csinálsz. Ezt aztán rengeteg kutatás követi, aminek nincsenek határai, a tanulás nálunk soha nem ér véget. Ha valami olyannal találkozunk, amiről még nem tudjuk, hogyan kell csinálni, végül mindig kitaláljuk és megoldjuk.
W: Azt hiszem, ma sokkal inkább igaz, hogy már nem feltétlenül az oktatási rendszer keretein belül kell tanulni. Bármire rákereshetsz az interneten, amire csak akarsz, és kitalálhatod, hogyan kell például széket tervezni vagy márkát építeni. Soha nem vagyunk túl öregek a tanuláshoz, és mi folyamatosan tanulni akarunk – ezért próbálunk ki sokféle dolgot.
Lenyűgöző portfólióval rendelkeztek, olyan márkákkal dolgoztok együtt, mint a Herman Miller, a LEGO, a Comme Des Garçons, hogy csak néhányat említsünk. Visszatekintve, melyik az a projekt, amire a legbüszkébbek vagytok, vagy aminek a megvalósítása a a legnagyobb élmény volt?
W: Szeretünk úgy gondolkodni erről a kérdésről, hogy a projekt vajon segít-e új irányba terelni a stúdiónk jövőképét. Egy ilyen megrendelés volt például, amikor az A/D/O, egy inkubátorház, megkért minket, hogy szervezzünk egy Valentin-napi bulit. Az volt az elképzelésünk, hogy egy köztéri alkotást készítünk, amit becsartornázunk az eseményre. Szerettük volna összehozni a gyerekeket és a felnőtteket, a különböző hátterű, nemű és nemzetiségű embereket, hogy a művészeten keresztül ünnepeljenek. Egy ilyen esemény megszervezése mindössze egy évvel a COVID előtt mai szemmel nézve már egészen más mentalitást sugall.
L: Különleges alkalom volt számunkra, mivel korábban még soha nem csináltunk olyat, ami lehetővé tette volna, hogy „belakjuk” a teret. Ez volt az első lehetőségünk, hogy valami szoborszerű és életnagyságú dolgot hozzunk létre, ezért építettünk egy labirintust, és megtöltöttük táncosokkal, akik a mi jelmezeinket viselték.
W: Ez a projekt lehetővé tette, hogy minden, amit korábban létrehoztunk, egy új térben éljen együtt: fotózás, jelmezek, díszlettervezés és más művészeti alkotások. Alapvetően minden egy holisztikus vízióvá vált. Ez megnyitotta előttünk az ajtót egy új gondolkodás- és munkamódszer felé.
Van valami, ami még nem próbáltatok ki, de fent van a szakmai bakancslistátokon?
W: Egy játszótér – olyan, ami a gyerekek és a felnőttek számára is szórakoztató, ahol mindenki jól érezheti magát. Általánosságban az a filozófiánk, hogy szeretnénk, ha az emberek egy pillanatra örömüket lelnék a munkánkban, akár csak két másodpercig, akár egész nap tart. Annak örülünk a legjobban, ha látjuk, hogy sikerült valami pozitívat adnunk az embereknek.
Mi inspirál mostanában leginkább? Mit csináltok vagy hova mentek, ha új impulzusokra van szükségetek?
W: Vicces, mert néha jobban inspirálnak minket az új munkalehetőségek, mint bármi más. Egy teljesen újfajta projekt motiválttá és kíváncsivá tesz minket, arra ösztönöz, hogy új dolgokat próbáljunk ki és tovább kutassunk. A magánéletet és a munkát egy nagy felfedezésnek tekintjük, ami körbe-körbe forog és kölcsönösen hat egymásra. Ezenkívül a galériák, a séták, az utazás és a videojátékok is azok közé a dolgok közé tartoznak, amik felfrissítenek minket.
Mint házastársak, akik gyümölcsöző karriert építettek, mit tanácsolnátok azoknak a pároknak, akik együtt szeretnének dolgozni?
L: Mindenről nyíltan és őszintén kell beszélni. Ha mindent magadban tartasz, az nem fog működni, minden egyes részletről beszélni kell. Közben muszáj tiszteletben tartani a másik gondolatait és érzéseit, valamint a saját határaidat is. Véleményem szerint az őszinteség hozza el a legnagyobb szeretetet és együttérzést egymás iránt, és végső soron erősebbé teszi a szerelmeteket.
Inkább nyomtatott formában olvasnál? Most megrendelheted a Hype&Hyper magazin harmadik számát a Store oldalunkról!
Fizetünk-e még egyáltalán készpénzzel külföldön?
Kábelek az égen | Innováció és startupok a régióban IV.
