fbpx
Nyomj Entert

A NATO-nak a büntetés általi elrettentésről a visszatartás általi elrettentésre kell átállnia – interjú Margarita Šešelgytėvel

„Mi lettünk a nyugatbarát kelet-európai országok hangja Európában” – mondta Dr. Margarita Šešelgytė a Hype&Hypernek Litvániát illetően. Interjú az orosz befolyásról Litvániában, a fehéroroszok által fegyverként használt bevándorlásról, a kalinyingrádi helyzetről, és Litvánia progresszív Kína-politikájáról.


Litvánia gazdasági és földrajzi szempontból is kis ország, most mégis jelentős szerepe van a világpolitikában. Az orosz-ukrán háború idején a balti államok a Nyugat és Oroszország közötti érintkezési pontot jelentik, sőt, akár mondhatnánk, hogy bizonyos értelemben csatatérnek számítanak. Milyen volt Litvánia geopolitikai helyzete a háború előtt, és milyen most a háború kitörése után? Mi változott február 24-e óta?

Litvánia biztonsági helyzete a függetlenségének visszaállítása óta bonyolult. Az országunk a Jelcin-korszakban nagyon rövid ideig viszonylag jó kapcsolatot ápolt Oroszországgal, ám sok más európai országgal ellentétben sokkal inkább potenciális fenyegetésnek tartotta, mint egy potenciális partnernek. Ezért a NATO- és az EU-tagság a litván történelem legnagyobb politikai győzelmének tekinthető, és nagymértékben hozzájárult a biztonsági helyzetünk javulásához. Ez volt a gyökeres változást hozó fordulópont. Ezen túlmenően viszont a régiónk geopolitikai helyzete mindig is viszonylag kiszámíthatatlan, bizonytalan volt. Ez az oka annak, hogy Litvánia és a két másik balti ország a kilencvenes évek óta annak látja Oroszországot, ami a valóság. Számos alkalom volt, amikor Oroszország nem habozott politikailag és gazdaságilag megfélemlíteni a balti országokat gazdasági blokáddal, az energiaforrások elzárásával, politikai zsarolással, és mindenféle sebezhetőség kihasználásával. Felismertük, hogy az Oroszországgal való kölcsönös függőségek potenciális kockázatot jelentenek számunkra, és megpróbáltuk csökkenteni őket. Ennek egyik példája a litván „Függetlenség” névre keresztelt LNG-terminál, amely 2014-re készült el. Ez tette lehetővé Litvánia számára, hogy diverzifikálja a gázimportot. Egy másik sokatmondó példa az oroszok tevékenységére az Észtországot 2007-ben ért kibertámadás, amely több hétre megbénította az állami intézmények, bankok stb. működését. De mindkét példa a balti államok ellenálló képességét is mutatja. Az LNG-terminálnak köszönhetően Litvánia megmenekült az úgy nevezett „energiasziget”-átoktól, Észtország pedig az elszenvedett kiberválságból tanulva az egyik legfejlettebb országgá vált ebben a tekintetben. A levont tanulságok és az a felismerés, hogy Oroszország egyre inkább autokratikussá válik, bizonyos külpolitikai döntések meghozatalához vezetett Litvániában. Egyrészt mi lettünk a nyugatbarát kelet-európai országok „hangja” Európában. Másrészt a nemzetbiztonság vált külpolitikánk fő prioritásává. A litvánok attól tartanak, hogy Oroszország egyre növekvő geopolitikai ambíciói nem állnak meg a NATO határainál. Litvánia egy kis ország, és a kis államok biztonsága egy olyan működőképes, fenntartható nemzetközi rendszertől függ, amely a liberális demokrácia elvein alapul; a jogállamiságon és az országok közötti szuverén egyenlőségen. A nemzetközi rendszerről alkotott orosz elképzelés azonban a nagyhatalmak, érdekek és befolyási övezetek közötti rivalizáláson alapul. A kis államokat, mint amilyenek mi is vagyunk, inkább a nemzetközi politika tárgyainak, mintsem alanyainak tekintik. Az orosz vezetés szerint a balti államok Oroszország politikai zónájának határvidékén helyezkednek el, ezért úgy vélik, joguk van befolyásolni a politikánkat, gazdaságunkat és társadalmunkat. A 2008-as orosz-grúz háború volt az első riasztó jel Oroszország valódi szándékairól, a Krím 2014-es megszállása pedig a második. Litvánia mindkét lépést éles hangon elítélte, és kritizálja a mai napig. Azt állítom, hogy az orosz invázió Ukrajna ellen nem érte teljesen váratlanul Litvániát. Mi már 2014 óta készülünk valami hasonlóra, bár talán ilyen nagyszabású invázióra mi sem számítottunk. A február 24-i események most bizonyították, hogy Oroszországban megvan a politikai akarat egy teljes körű háborúhoz. Az még nem világos, hogy van-e politikai akarat a NATO elleni háborúra is, de előre fel kell készülnünk arra, hogy elegendő nemzeti és NATO katonai kapacitással rendelkezzünk akkor, ha a határon találkozunk az orosz csapatokkal.

Említett néhány biztonságpolitikai problémát, illetve az ukrán kormány számos képviselője is kijelentette, hogy az orosz propaganda szerint Ukrajna után a Balti országok és Lengyelország lesz a következő célpont. De ha ez bekövetkezik, a NATO-szerződés ötödik cikkelyének életbelépéséről is beszélnünk kell. Mit gondol, egy orosz győzelem Ukrajnában tényleges fenyegetést jelent a litván államiságra, vagy ez csak belpolitikai kommunikáció az orosz tömegeknek?

Jelenleg Oroszországnak nincs meg a kapacitása arra, hogy fenntartsa az ukrajnai háborút, és egyidejűleg harcoljon a NATO-val. A NATO-szerződés ötödik cikkelye működőképes, és a február 24-e utáni nagy változás a NATO-ban bekövetkezett szemléletváltás volt; annak felismerése, hogy a védelmi felfogásunk és a térségbe telepített erők nem felelnek meg a megváltozott helyzetnek. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének a büntetés általi elrettentésről a visszatartás általi elrettentésre kell átállnia. Mivel hiányzik a stratégiai alaposságunk, egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy az orosz fegyveres erők belépjenek a balti országokba, különben lesöpörhetnek minket a föld színéről. A balti államokat nagyon gyorsan lerohanhatják az orosz csapatok, és miután láttuk az orosz fegyveres erők brutális barbárságát Bucsában és Irpinben, egyértelmű, hogy a NATO nem engedheti meg magának az oroszok invázióját. Bár a Baltikum védelmével kapcsolatban még számos kihívás áll előttünk, ezek a szemléletbeli változások nagyon fontosak. A potenciális svéd és finn NATO-tagságnak is hatása lesz a biztonsági dinamikára a régióban. A balti államok számára a legveszélyesebb forgatókönyv az, ha úgy döntenek a sorsunk felett, hogy minket meg sem hallgatnak egy esetleges nukleáris zsarolás hatására például. Bár ennek a forgatókönyvnek a valószínűsége jelen pillanatban viszonylag kicsi, ha bekövetkezne a károk végzetesek lennének, különösen, ha Putyin még mindig egy politikai lehetőségként tekint az eszkalációra melynek célja az Egyesült Államokkal való konfrontáció és a NATO legyőzése. A balti államokban állomásozó szárazföldi haderő mérete még mindig nem elegendő, és a légvédelmi rendszerünkben is jelentős hiányosságok vannak. Nem értek egyet azokkal, akik azzal érvelnek, hogy az orosz légierő jelentős veszteségeket szenved Ukrajnában, amiket egyhamar nem lehet helyreállítani. Szeretném őket emlékeztetni, hogy Oroszország egy autokrácia. Az orosz vezetők nem törődnek az emberi veszteségekkel, folyamatosan új embereket soroznak be a különböző régiókban, sőt más országokban is toboroznak. Az orosz rezsim nem riad vissza attól sem, hogy bűnözőket vessen be a háborúban. Bár a nyugati országok által bevezetett szankcióknak számos olyan tényezője van, amely akadályozza a kifinomult fegyverrendszerek összeszerelését, Oroszország még mindig sok haditechnikai eszközt képes saját maga előállítani. A szankciók miatti gazdasági visszaesés pedig nem biztos, hogy hatással lesz a védelmi kiadásokra.

A kalinyingrádi helyzetet is szóba hozta. Az Európai Unió által bevezetett szankciók miatt fokozódott a feszültség Litvánia és Oroszország között. Néhány hétnek el kellett telnie, mire az Európai Bizottság tisztázta a szankciók részleteit; jelenleg szabad a pálya a kereskedelemben. Hogyan jellemezné Litvánia felelősségét a Kalinyingrád és a Suwalki-folyosó körüli helyzetben?

Az úgynevezett kalinyingrádi exklávé léte egy újabb sebezhetőségi pont Litvánia számára, amelyet Oroszország felhasználhat a fegyveres konfliktus eszkalációjához. Az orosz szállítmányok csak Litvánián vagy a Balti-tengeren keresztül juthatnak el Kalinyingrádba. A szárazföldi szállítás pedig olcsóbb és megbízhatóbb. Amióta Litvánia csatlakozott az EU-hoz, az uniós jogszabályok szabályozzák az Oroszország és Kalinyingrád közötti bármilyen tranzitforgalmat is; az áruk szabad mozgása az EU egyik elsődleges feladata. A jogszabályok és egyéb döntések végrehajtásának az Európai Bizottság az elsődleges felelőse. A kalinyingrádi problémát a márciusban elfogadott negyedik szankciós csomag hozta létre. A bevezetett szankciók megtiltották bizonyos árucsoportok Oroszországból harmadik országokba irányuló szállítását az EU-tagállamok területén keresztül. A Kalinyingrádi területet érintő esetleges kockázatokra számítottunk, de a részleteket még nem ismertük egyből. A szankciók a harmadik országokba irányuló árutranzitra vonatkoznak, de Kalinyingrád esetében a szállítás az Oroszországi Föderáció két része között történik. Azonban nem lehetünk biztosak abban, hogy Kalinyingrád valóban a végső célállomása ezeknek az áruknak. Amint említettem, a litván hatóságok és az Európai Bizottság megvitatták a lehetséges problémákat, de nem tisztázták kellőképpen a részleteket. Oroszország a maga részéről ügyesen manipulálta ezt az információt, és propagandaként használta fel mind belső, mind külső szükségleteire, hogy Litvániát olyan országnak állítsa be, amely egyszerűen csak egyoldalúan megakadályozza az Oroszországból Kalinyingrádba irányuló árutranzitot, anélkül, hogy meghatározná, ez milyen árukat érint, és ezzel orosz állampolgárokat károsít meg. Holott, ezek a szankciók valójában az Oroszországból Kalinyingrádba irányuló teljes tranzitnak csak mintegy 1%-át érintették, csupán két termékcsoportot: az acélt és a kőszenet. Ez a válság nehéz helyzetbe hozta Litvániát. Egyrészt úgy gondoljuk, hogy a történelem megtanított minket arra, hogy milyen veszélyes engedményeket tenni Oroszországnak; ráadásul Litvániában elég nagyok az elvárások, hogy Oroszországgal kapcsolatban értékalapú és ne érdekalapú külpolitikát folytassunk, továbbá, hogy Oroszországot a lehető legkeményebben meg kell büntetni azért, amit Ukrajnában tesz. Másik oldalról viszont nem hiszem, hogy ez a kérdés olyan fontos lenne, hogy értelme lenne komoly konfliktusokat felvállalni miatta az Európai Unióval és más partnereinkkel. Ha ezt a válságot az Európai Unió intézményein keresztül kezeljük, az növeli az álláspontunk súlyát.

Ebben az esetben viszont megállapíthatjuk, hogy még a mainstream média is a Kreml narratíváját követi.

Ez így van, és ez volt az egyik legérdekesebb dolog számomra a történetben. Több nagy európai médiaorgánum keresett meg a válság idején és olyan kérdéseket is nekem szegeztek, amelyek mögött az orosz propaganda hatása érezhető volt, például, hogy „Litvánia miért blokkolja az orosz árukat?” Vagy, hogy „ez a blokád arányos válasz-e az orosz lépésekre?” Számomra nagyon érdekes volt látni, hogy honnan eredtek ezeket a narratívák. Egyértelmű, hogy Oroszország bizonyos értelemben győzött a Nyugaton folytatott gyors és elsöprően sikeres propagandával.

Ki a felelős a litván kommunikációért ebben az esetben?

A kormány és az elnök. Úgy vélem, a probléma a jól előkészített, megelőző kommunikációs stratégia hiánya, illetve a különböző állami intézmények közötti koordináció hiánya volt.

Fehéroroszország 2020-ban és 2021-ben lényegében fegyverként használta a bevándorlókat a litván határon. Fennáll még ez a probléma?

Úgy gondolom, hogy már felkészültebbek vagyunk. Először is a fizikai határzár már majdnem készen van, továbbá már a problémát is megtanultuk jobban kezelni és a bevándorlók száma is csökkent.

De lehet, hogy a jövőben ismét probléma lesz?

A Belügyminisztérium és a határőrségünk részéről számos előkészület zajlik. Jelenleg már jobban felszereltek, és több ismerettel is rendelkeznek. A válság során nagyon gyümölcsöző volt az együttműködés a litván hatóságok és az Európai Unió intézményei között, különösen a Frontex missziója volt rendkívül hasznos. Sok tanulsággal szolgált számunkra ez a krízis, és bár egy ország sem lehet teljesen védett a nagyarányú bevándorlás következtében fellépő lehetséges kihívásokkal szemben, úgy vélem, a jövőben hatékonyabban fogunk tudni reagálni ezekre a problémákra.

Mi a helyzet a Lukasenka-rezsim miatt Fehéroroszországból menekülő emberek tömegeivel, és azokkal, akik Fehéroroszországon keresztül akarnak elmenekülni Oroszországból, köztük a Mariupolból elhurcolt ukránokkal?

Még mindig sokan menekülnek Oroszországból és Fehéroroszországból Litvániába. Például én írtam alá a dokumentumokat azoknak az orosz akadémikusoknak és diákoknak, akik át akartak jönni a litván határon. Most is érkeznek emberek Litvániába, és már elég nagy fehérorosz, ukrán és orosz közösség él Vilniusban. Kijelenthetjük, hogy az orosz értelmiség megpróbál elmenekülni az országból. Az elvándorlásuk már évek óta zajlik, de azt hiszem a háború mégis fordulópont volt. Egyrészt sokak számára nem biztonságos már Oroszországban maradni, de pszichésen is nagyon megterhelő egy agresszor országban élni.

Az utolsó kérdésem nem Oroszországra, hanem Kínára vonatkozik, hiszen a litván-kínai kapcsolatok meglehetősen érdekesen alakultak az elmúlt időkben. Litvánia része volt a Peking által kezdeményezett 17+1 együttműködési platformnak, melyet jelenleg 16+1-nek hívnak, hamarosan azonban 14+1 lesz belőle, mivel Litvánia után Észtország és Lettország is elhagyja a csoportot. Vilnius jó kapcsolatot ápol Tajpejjel, Tajvannak saját nevét viselő képviseleti irodája is van már Litvániában. A szorosabbra fűződő kapcsolat miatt a kínai kormány frontális gazdasági támadást indított Litvánia ellen. Litvánia az egyetlen EU-tagállam, mely elismerte Tajvant. Milyen előnyei voltak ennek a lépésnek?

A szoros litván-tajvani kapcsolatok erősen kapcsolódnak ahhoz a meggyőződésünkhöz, hogy a kis államoknak az egész világon a demokráciáért kell harcolniuk, mivel ez az egyetlen olyan kormányzási forma, amely lehetővé teszi számukra, hogy a nemzetközi politika alanyai, és ne tárgyai legyenek. A szabadságért és a demokráciáért való küzdelem meghatározó volt Litvánia számára a szovjet időkben és a függetlenségünk első éveiben is. Nem akartunk egy unalmas, függő helyzetben lévő provinciává válni, miután NATO- és EU-tagok lettünk. Szeretnénk beleszólni az európai ügyekbe, különösen a kevésbé szerencsés kelet-európai országok megsegítésével kapcsolatos kérdések terén, amelyeket még nem vettek fel a nyugati szervezetekbe és az oroszok folyamatos megfélemlítésnek vannak kitéve. Egy másik tényező, amely meghatározza a litván politikát, a saját nemzetbiztonságunk. Oroszország mindig is fenyegetést jelentett számunkra, és ahhoz, hogy megakadályozzuk, hogy átlépjék a határunkat, szoros kapcsolatra van szükségünk az amerikaiakkal. Mivel az USA érdekei és így az amerikai politika is egyre inkább Ázsia felé fordul, a litván döntéshozók úgy döntöttek, kiszélesítik a szabadságért és demokráciáért folytatott harcunk földrajzi horizontját. Kiléptünk a 17+1 együttműködésből, hangosan kiálltunk a hongkongi ellenzék mellett, és úgy döntöttünk, hogy fogadjuk a „tajvani képviseletet” Vilniusban, amellyel Kína szerint megsértettük azt az elvet, hogy Kína és Tajvan egy állam. Természetesen ez a lépés heves diplomáciai reakciót váltott ki Kínából, valamint gazdasági szankciókat és az európai cégek zsarolását, hogy ne vásároljanak litván „alkatrészeket.” De az igazat megvallva, engem lenyűgözött Európa egységes és meglehetősen kemény reakciója Kínával szemben. Úgy gondolom, hogy most itt van a lehetőség az EU számára, hogy egyértelmű normákat határozzon meg a Kínával való együttműködésére vonatkozóan, hogy a jövőben elkerüljük a hasonló helyzeteket.

Dr. Margarita Šešelgytė egyetemi docens, a Vilniusi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Politikatudományi Intézetének igazgatója, korábban az intézmény tanulmányi igazgatóhelyettese volt. Dolgozott továbbá az észt Tartu városában található Balti Védelmi Főiskolának, a Jonas Žemaitis Litván Katonai Akadémiának, és a litván kormány európai ügyekért felelős bizottságának.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük