„A Pauza egyfajta reflexió a saját életünkre”

„A Pauza egyfajta reflexió a saját életünkre”

Szeretet, meghittség, otthon. A Vitkovics Mihály utca sok kis csodát rejteget, többek között a lelassulás szimbólumaként emlegethető Pauza boltot is. A boltban megtalálható tárgyak tudatosságra ösztönöznek, így nem csak a vásárlóknak jelentenek örömforrást, használatukkal egy kicsit a világot is jobbá teszik. Interjú!

Klément Évi és Nádasy Zoli már gyerekkoruk óta ismerik egymást. 2016-ban, felhagyva az eddigi munkájukat és életformájukat, világkörüli útra indultak. Bejárták többek között Észak- és Közép Amerikát, Ázsiát, Indonéziát, Malajziát, Indiát, Afrikát, miközben megszületett bennük a Pauza gondolata. Visszatérve Európába, több boltot is tanulmányoztak, miután eldöntötték, hogy létrehozzák közös vállalkozásukat – a Pauza az ő lelassulásukról is szól.

Az utazás során milyen élmények hatására döntöttétek el, hogy létrehozzátok a Pauzát?

Évi: Nem akartuk ott folytatni, ahol előtte abbahagytuk, és mivel az út még jobban összekovácsolt minket – majdnem 1 évig a nap 24 órájában együtt voltunk – úgy gondoltuk, jól tudnánk működni munkatársakként is. Először tehát azt döntöttük el, hogy „valamit, együtt, vállalkozóként”. Maga az ötlet pedig később jött. A Pauza egyébként valahol mindig egyfajta reflexió a saját életünkre. Akkor az életünket egyértelműen a kiszakadás és lelassulás jellemezte. Ezért volt az induló termékpalettánkban sok olyan termék, ami az otthoni bekuckózásnak volt a kelléke.

A Pauza kezdetben webshopként indult, de most már fizikai bolt formájában is működik. Milyen szempontokat vettetek figyelembe a helyszínválasztáskor?

Zoli: Szerettük volna, ha a Pauzába ellátogatni már önmagában egy élményt jelentene, ahol azt érzi a látogató, hogy a zajos belváros közepén a nyugalom szigetére csöppen, és mintha egy pillanatra kiszakadna a mindennapok rohanásából. Olyan részen szerettünk volna üzletet nyitni, ahol megvan ez az érzés. A Vitkovics utca ikonikus műemlék épülete, a gyönyörű növényfal, a felújított Kamermayer tér, a párizsi hangulatot idéző Gerlóczy kávézó, és a Röser udvar közelsége megadta nekünk mindazt, amit kerestünk. Lehet, hogy a parkolás az üzlet közelében mondjuk úgy, kihívásokkal teli, de cserébe rendszeres a madárdal.

Kinek, mi a szerepe a vállalkozásotokban; ki mivel szeret a leginkább foglalkozni?

Zoli: Jelenleg ketten dolgozunk a Pauzán, nincs alkalmazottunk. Mindent mi csinálunk. Én vagyok, ha úgy tetszik a logisztikus és pénzügyes, a könyvelést is én intézem. Érdekes, hogy bár magamat inkább háttérembernek tartom, kettőnk közül én szeretek többet a pult mögött lenni az üzletben. A közös fotózások és interjúk nekem abszolút komfort zónán kívüliek.

Évi: Kettőnk közül Zoli az, aki szeret és imád a részletekkel foglalkozni; szeret rendezkedni és pakolni az üzletben. Azt kell mondjam, ő sokkal alaposabb, mint én. Én kevésbé vagyok a részletek embere. Tíz évig menedzserként a munkám is főleg stratégiai, tervezési feladatokból állt, a megvalósítás soha nem volt része. Sőt, a folyamatoknak csak egy nagyon kis szeletére volt rálátásom. Vállalkozónak lenni nem csak másfajta munkakört jelent, de egy teljesen más életforma is. Mindent át kell, nem csak látni, de tudni is kell üzemeltetni, megvalósítani. Nagy türelem és alázat szükséges – a tervezés és a papírszatyrok bélyegzése is ugyanúgy a feladatunk. Én vagyok egyébként, ha úgy tetszik a marketinges, én írom a honlapra a szövegeket, a termékleírásokat, és az új termékeket is én kutatom fel, szerzem be.

Igazi kurátorok is vagytok; gondosan összeválogatott kisvállalkozások időtálló termékeit lehet megtalálni a boltban, ahol az előállítási folyamatok is átláthatók. Hogyan zajlik nálatok a szelektálás; csak az általatok kipróbált termékek szerepelnek a kínálatban, vagy esetleg olyan is volt már, aki kifejezetten számotokra készített terméket?

Évi: A kezdetekben 20-25 féle termékkel indultunk. Az elmúlt két évben ezt megnégyszereztük. Ahogy az előbb is említettem, a választék gyakorlatilag egyfajta reflexió a saját életünkre. Az például, hogy az elmúlt egy évben a háztartás és takarítás kategória bővült a leginkább, annak köszönhető, hogy amikor új lakásba költöztünk elindítottunk otthon egy zöldítő és egyszerűsítő folyamatot – felszámoltuk a szintetikus tisztítószereket és a flakonokat a fürdőben. Olyan termékek után kutattunk tehát, amivel nem csak a természetesre átállást, de egy nagyfokú racionalizálást is véghez tudtunk vinni. Így találtunk a Marseille szappanra és az olíva fekete szappanra, amivel otthon legalább 10 különböző tisztító és tisztálkodó szert ki tudtunk váltani.

Van olyan is, amikor nem a saját életünkből ültetjük át a választékba a termékeket, hanem minket keresnek meg, elsősorban hazai készítők. A legtöbbször azokból lesz közös együttműködés, amikor nem feltétlenül egy konkrét terméket, hanem a tudásukat osztják meg velünk az alkotók és nyitottak arra, hogy valamit, adott formában csak nekünk készítsenek. Így lett méhviaszos kendőnk például.

Minden szezonban más-más a közkedvelt termék – tavasszal a kaspók, nyáron a törölközők, télen a gyertyák. Számotokra melyik termék az, ami örök kedvenc a kínálatból?

Zoli: Lehet, furán hangzik, de nekem most a virágcserepek az épp aktuális nagy kedvenceim. Az örök kedvenceim pedig a népi kisszékek (fejősszékek). Azokért havonta-kéthavonta szoktunk lemenni a Dél-Dunántúlra, és úgy vadásszuk őket. Magát a kutatási folyamatot is élvezem, de azt is, hogy vannak nekünk. Néha meg kell őket erősíteni szerkezetileg, ilyenkor én vagyok a székdoktor.

Évi: Őszintén mondom, nem azért, mert magyarként ez egy kötelező válasz, de az épp aktuális kedvenceim mindig az itthon készült dolgokból kerülnek ki. Ez talán két dolog miatt van: egyrészt a személyes kapcsolatom a készítővel, és mert a két szememmel látom, hogyan készülnek. Ha pedig netán egyedileg nekünk készülnek, és egy közös gondolkodás eredményei, nagy eséllyel lesz belőle még nagyobb szerelem. Emiatt most épp egy fatüzes kerámia csésze, a méhviaszos gyertya és egy tömörfa poszter-tartó keret a nagy kedvencem.

A fenntarthatóság fontossága egyre inkább teret nyer, és egyre többen kezdenek tudatos életformát kialakítani. Ti milyen módszerekkel tartjátok fent az érdeklődést, kik a vásárlóitok?

Évi: Van egy kedves visszatérő vásárlónk, ő fogalmazta meg egyszer: azért vásárol nálunk, mert szereti tudni, hogy a pénzével kiket és milyen folyamatokat támogat. Egészen konkrétan úgy hívnám őket, mint azok a vásárlók, akik hisznek abban, hogy a pénzük egyfajta szavazóeszköz. Hisznek a fogyasztói döntések erejében. Éppen ezért, az ilyen vásárlók miatt nagyon mesélősre és részletesre terveztük a honlapot. Honnan jön az a valami, ki készíti, miből készíti és mi mindenre jó.

Ugyanakkor megfigyelhető egy olyan vásárlói kör is nálunk, akiken látom, hogy azért szeretnek hozzánk jönni, mert összességében szeretnek kisvállalkozásoknál vásárolni. Szeretik a tényt, hogy személyesen a tulajdonos szolgálja ki őket, szeretnek beszélgetni a termékekről, szeretik az élményt, amit egy kis bolt tud adni egy nagy hiperrel szemben. Érdekes, hogy ezek a vásárlók főleg az érettebb korosztályból kerülnek ki. Úgy gondolom, talán ők azok, akik régen, mikor Budapesten is virágzott a kiskereskedelem, szerették és élvezték a vásárlásnak ezt a formáját.

A másik, amiben próbálunk mások lenni, az az időtlenség. Úgy érzem, hogy az elmúlt egy év során bekerült új termékek is ezt erősítik. A divatiparra jellemző fast fashion jelenség ugyanúgy jelen van a lakásdekorban is, ezért mi olyan textilekkel vagy használati tárgyakkal foglalkozunk, amik vagy hagyományos eljárással készülnek vagy képesek túlélni a divathullámokat, mert formájukban és mintájukban akár tíz év múlva is megállják a helyüket.

Mi a következő lépés, szeretnétek valamin változtatni a közeljövőben?

Évi: Azt hiszem, lassan elhagyjuk a gyerekkort, és a Pauza kamaszkorba lép. Szeretnénk tovább fejlődni és erősödni. Sok ötletünk van arra, hogy milyen termékekkel bővüljünk, habár az üzlet befogadóképessége rövidesen a határokat súrolja, és online mindenképp lenne még hova fejlődnünk. Úgyhogy újdonságokra mindenképp számíthattok tőlünk.

Ha szeretnétek megtudni, hogyan csempésszétek be a fenntarthatóságot a mindennapjaitokba, ajánljuk figyelmetekbe a Pauza blogját, ahol értékes információkhoz tudtok hozzájutni. Szerezzetek be ti is néhányat az időtálló tárgyakból, és látogassatok el a Pauza hangulatos boltjába, vagy nézzetek szét a márka weboldalán.

Fotók: Hartyányi Norbert

Pauza | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Deep Water | Légifotó sorozat
art

Deep Water | Légifotó sorozat

Szabó Viktor [https://www.behance.net/szaboviktor] fotósorozatában egy titokzatos, elhagyatott bányató gyönyörű látványát tárja elénk. A fotós elmondása szerint a tavat és környékét turisztikai attrakciónak szánták, de a projekt valamiért mégsem valósult meg. Forrás: Behance [https://www.behance.net/gallery/88044003/Deep-water]
HYPE | Heti online programajánló
news

HYPE | Heti online programajánló

A hét elején még elcsíphetjük a régió kortárs galériáinak példaértékű kezdeményezését, emellett sok-sok olvasni- és néznivalót is összegyűjtöttünk a következő pár napra a Disegno új lapszámától kezdve az ülés történetét bemutató filmen át a Maform oktatóanyagaiig. Mutatjuk a részleteket! not cancelled east x south A not cancelled east x south
Pihenő repülőgépek Tom Hegen légi felvételein
art

Pihenő repülőgépek Tom Hegen légi felvételein

Tom Hegen [https://www.behance.net/TomHegen] új fotósorozatában a repülés globalizált világunkban játszott szerepét vizsgálja, és művészi csendben fejezi ki a jelenleg zajló leállásokat. A repülés a globalizáció egyik kulcseleme. A civil repültetés kezdete óta az emberek és különböző tárgyak A-ból B-be juttatása egyszerűbbé és gyorsabbá vált a kontinensek