Pulóverben vitatkozó galambpár, kallódó pizzaszeletet majszoló csótány a Parliament Square-en. Irónia és humor vegyül Kovács Lehel egyedi hangvételű illusztrációiban. Az eredetileg kirakatrendező végzettségű grafikus munkái az elmúlt években olyan nemzetközi magazinok hasábjain jelentek meg, mint a The New York Times, a The Economist vagy a Los Angeles Times. Interjú!
Erdélyben születtél, 16 éves korod óta Budapesten élsz, most már jó pár éve szabadúszó grafikusként dolgozol. A szakmai áttörést 2007-ben a The New York Times magazin jelentette, amikor is a lap akkori művészeti vezetője, Nicholas Blechman keresett meg egy munkával. Egy magyar regényről írt könyvajánlóhoz kellett illusztrációt készítened. Mesélnél erről az együttműködésről?
A The New York Timesban volt egy kritika Dragomán György A fehér király című könyvéről, ennek kapcsán kerestek meg, hogy készítsek hozzá illusztrációt. Nem hinném, hogy azért választottak, mert tudták, hogy magyar vagyok, ez csak afféle véletlen egybeesés lehetett szerintem. Mint ahogyan az is, hogy Györgyhöz hasonlóan én is a ’80-as évek Romániájában nőttem fel és viszonylag fiatalon költöztünk át Magyarországra. Összeségében ez az egész megbízás egy kicsit szürreális volt, pláne, hogy egy amerikai újságnak készült. Ez volt a második vagy a harmadik komolyabb illusztrációs munkám, és nagyjából két napom volt az egészre, szóval emiatt is nagyon izgalmas volt, főleg annak a tudatában dolgozni, hogy egy hét múlva milliók fogják látni.
Hogyan kezdesz neki a tervezésnek? Például, ha a Los Angeles Timestól jön egy felkérés, hogy kellene nekik egy kétoldalas illusztráció, mi az első lépés? Milyen technikával dolgozol?
Minden esetben megküldik a cikket, amihez az illusztráció készül, olykor pár iránymutató ötletet is. Előfordul, hogy nem mindig vagyok képben az adott témával kapcsolatban, ilyenkor utánaolvasok, majd pár ötletet leskiccelek. Hogy mennyire részletesek a vázlatok, az attól is függ, mennyi idő áll rendelkezésemre, de a legfontosabb, hogy a művészeti vezető (vagy szerkesztő) megértse az ötletet. Ha pedig elfogadták, akkor kidolgozom. Most már teljes mértékig digitálisan dolgozom, megbízás esetén általában tableten (rajzpadon) és Photoshoppal. Régebben filctollal vagy tintával rajzoltam meg a vonalakat, aztán ezeket beszkenneltem, de mivel sok esetben nagyon szűkös a határidő, a digitális megoldás nagyban megkönnyíti a munkafolyamatot.
Illusztráltál több külföldi könyvet is, így például a „Mindful Thoughts for…” könyvsorozatot, ahol az egyes kötetek más-más tevékenységhez kapcsolódnak. Sőt, ha már a könyveknél tartunk: egy 2014-es interjúban azt nyilatkoztad, hogy elkészült a saját könyved, amihez akkor kiadót kerestél. Mit lehet tudni erről a könyvről?
A Nyolcvan nap alatt a Föld körül helyszíneit rajzoltam meg a Google street view segítségével: ugyanazon az útvonalon haladva, mint ahogyan a regényben szerepel, szóval a könyv egy digitális replikája annak az útnak. Sajnos akkoriban nem sikerült kiadót találnom. Képeslapok formájában megjelent ugyan egy limitált kiadás pár éve, utána viszont félre is tettem a projektet. De érdekes, hogy kérdezed, mert pont idén várható, hogy könyv formájában is megjelenik. Végre.
Egy korábbi NeighbourArt interjúban megkérdezték tőled, milyen élő (vagy halott) művész bőrébe bújnál, ha tehetnéd. Azt válaszoltad: „Nem tartom magam művésznek, de saját magamban születnék újjá, érdekes lenne látni, hogy milyen irányba haladt volna az életem, ha más döntéseket hozok bizonyos helyzetekben.” Tudsz olyan fordulópontról mesélni az életedben, amikor könnyűszerrel alakulhatott volna másképp?
Bár többször felvételiztem, végül nem végeztem el egyik művészeti egyetemet sem, és ezt akkoriban nagyon nehezen éltem meg. Ha felvesznek, valószínűleg teljesen más irányt vett volna az életem.
Zömmel nemzetközi ügyfelekkel dolgozol. Sosem fordult meg a fejedben, hogy külföldre költözz? Egyáltalán mennyire van ma nehéz dolga egy grafikusnak, ha például hozzád hasonlóan külföldi magazinokban szeretné viszontlátni a munkáit? Ha jól tudom, neked például van segítséged egy berlini ügynök személyében…
Őszintén szólva könnyebb külföldi magazinoknak, újságoknak dolgozni, mint itthoniaknak. A hazai sajtó ugyanis – pár üdítő példától eltekintve – sajnos nagyon ritkán vagy szinte egyáltalán nem használ illusztrációkat. Idehaza inkább a könyvillusztrációval azonosítják a műfajt, a sajtó illusztráció (editorial illustration), ami a legtöbb külföldi országban elterjedt, nálunk nem annyira gyakori.
Azt gondolom, ha lassan is, de alapvetően pozitív irányba haladnak a dolgok: sokan dolgoznak azon, hogy az illusztráció (újra) önálló műfajként is elismert legyen, és ne csak az alkalmazott grafika egyik ágaként aposztrofálják.
Néha tervezem, hogy kiköltözöm külföldre, de a munkám miatt ez nem feltétlenül szükséges. A német ügynökség hatalmas segítség volt, főleg az elején, bár még mostanában is hoznak olyan ügyfeleket, akik nélkülük valószínűleg nem találnának meg.
Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
Nem igazán szoktam nézegetni vagy elemezgetni a munkáimat, ha már készen vannak. Persze, vannak jól és kevésbé jól sikerült darabok is a portfóliómban. Nyilván külföldi kiadványokban megjelenni mindig nagy öröm, főleg amerikai magazinokban, újságokban. Még néha most is elcsodálkozom azon, miért pont engem keresnek meg, hiszen rengeteg szuper illusztrátor van, hatalmas a választék. Minden ilyen megjelenésért nagyon hálás vagyok.
Ha ki kell emelni párat, akkor a Los Angeles Times-nak készített munkákat említeném, azon belül is a címlap megjelenést, vagy a New Yorkernek készített illusztrációt, de az Economistban nemrégiben megjelent illusztrációmat is kedvelem.
A történetmesélés, a játékosság mindig fontos alkotóeleme egy-egy munkádnak. Van egy „fantázia fagyik” sorozatod, ami a gyerekkort idézi, az egyik fagyi azóta rákerült a MOJO telefontokokra is. Amikor nem kifejezetten megrendelésre készíted az illusztrációidat, olyankor honnan merítesz inspirációt?
Az utóbbi időszakban sajnos nem sok időm maradt másra, de pár hónapja elkezdtem animációkkal kísérletezni. Ilyenkor a témaválasztás elég vegyes, többnyire a napi történések inspirálnak.
Most, hogy a legtöbb nagy nemzetközi magazinnak dolgoztál már, hogyan tovább? Milyen terveid vannak a jövőben?
Szerencsére még rengeteg olyan megrendelő van, akiknek szívesen dolgoznék, de eddig még nem volt rá lehetőség (mosolyog). És nyilván jó lenne pár rendszeresebben visszatérő ügyfél is.
Szeretném kipróbálni magam más területeken is, az agyagozás például nagyon érdekel, szívesen ötvözném illusztrációval. Aztán meglátjuk, mi sül ki belőle…
Ez az Airbnb a Chernobyl díszlete is lehetne
A japán bento dobozok találkozása az ökotudatos csomagolással
