„A pozitív hírek valójában nem is olyan ritkák”

„A pozitív hírek valójában nem is olyan ritkák”

Ismerős az a koncert, amit egy előadóteremnyi szobanövény előtt játszottak el, vagy az, amikor a karantén idején a spanyol tengerpartra költöztették az iskolai tanórákat? Esetleg Ausztrália legidősebb embere, aki pulóvereket kötött, hogy védje a pingvineket? Ha ezek a hírek eddig elkerülték a figyelmeteket, semmi gond: Martin Smatana animációs filmrendező Year of Good News című könyve több mint ötven pozitív történetet gyűjt össze, hogy átsegítsen minket az elmúlt nehéz időszakon. De hogyan készült a kiadvány? Ennek jártunk most utána!


Martin Smatana gyerekkora óta szereti a pozitív történeteket: legyen szó a szülei által felolvasott könyvekről, vagy akár a bátyjával közösen megtekintett animációs filmekről. Régebben sokat rajzolt, de hat éves korában a kis, gyurmából készített bábok kötötték le a figyelmét. Később első fényképezőgépével lencsevégre kapta, és minden alkalommal egy kicsit meg is mozgatta azokat – akkoriban még fogalma sem volt róla, hogy tulajdonképpen a stop motion animáció technikáját alkalmazza. A legizgatottabb talán mégis akkor volt, amikor először látta a moziban a Némó nyomában című filmet. Ekkor döntötte el, hogy ő is pontosan ezt szeretné csinálni: fiktív világokat teremteni, szereplőket animálni és történeteket mesélni. Tanulmányait a pozsonyi Előadóművészeti Akadémián, majd a prágai FAMU animáció szakán végezte, ahol olyan rendezők is tanították, akik animációs filmjeiben merült el Martin gyerekkorában.

Ezekben a nehéz időkben még több pozitív történetre van szükségünk, mint korábban. A Year of Good News (Egy év jó hírekkel – a szerk.) című könyvedet ötvenkét olyan pozitív történet ihlette, amelyek a tavalyi évben történtek szerte a világon. Hogyan vette kezdetét ez a projekt, és mi volt a legelső hír, ami inspirált?

Amikor a világjárvány 2020 márciusában elkezdődött, többnyire negatív híreket olvastam a tömegtájékoztatási felületeken. Mint mindenki más, én is aggódtam, hogy meddig fog tartani ez a helyzet, meddig nem látom majd a barátaimat és a kollégáimat, vagy hogy sikerül-e egyáltalán ennyi időre otthon bezárva maradni.

Az újságokban keresgélve fedeztem fel, hogy a pozitív hírek valójában nem is olyan ritkák: gyakran apró, látszólag észrevétlen tettekről és tényekről van szó, amelyek az utca túlsó végén éppúgy megtalálhatók, mint a világ másik oldalán. Rengeteg jó dolog történik nap mint nap, de gyakran a „nagy” események és a száraz hírügynökségi jelentések súlya alá temetkeznek: ezért döntöttem úgy, hogy reflektorfénybe helyezem a pozitív történeteket, és a magam módján újra elmesélem azokat.

A médiában talált kedvenc történeteimtől általában hirtelen libabőrös leszek vagy a hatásukra mosolyogni kezdek. A legelső ilyen hír, amelyet illusztrációvá akartam alakítani, egy ausztrál öregemberről szólt, aki gyapjúpulóvert kötött az olajszennyezésnek kitett pingvineknek. Ez a történet annyira megtetszett, hogy amikor főként negatív hírek érkeztek a médiából, én aktívan a pozitívakra fókuszáltam, hogy felvidítsam velük a barátaimat és önmagamat is.

Milyen más történeteket emelnél még ki a könyvből, amelyek kedvesek és különlegesek számodra?

Több kedvencem is van. Ilyen például az olasz profi kerékpáros, aki hálából gyógyszereket és élelmiszereket szállított a járvány sújtotta szülővárosába, mivel a helyiek támogatták őt a sportszezonban; vagy az, amikor Barcelonában elmaradtak a nyilvános rendezvények és egy vonósnégyes Puccini Krizantémok című művét adta elő a helyi operaházban 2292 szobanövényből álló nagyközönség előtt. Ezeket később az egészségügyi dolgozóknak adták át hálából a járvány elleni küzdelemért.

Ezeken kívül még több történet is kedves számomra, mint például amikor az izlandi hatóságok azt javasolták, hogy a világjárvány idején a fizikai kontaktust nélkülöző magányos emberek fákat ölelgessenek. Kutatások kimutatták, hogy ez csökkenti a stresszt, így javítja az általános egészségi állapotunkat. Továbbá például Spanyolországban egy év távoktatás után a tanárok úgy döntöttek, hogy a helyi strandra költöztetik a tanórákat. A karantén alatt a gyerekek szociálisan eltávolodtak egymástól, de így a friss levegőn tartózkodhattak, a tanárok pedig a tenger és a szigetek közelségét kihasználva biológia- és földrajzórákat tartottak.

A projekt valójában úgy indult el, hogy egy-egy bizonyos eseményről készítettél egy alkotást a szűk baráti körödnek, hogy feldobd a hangulatukat. Milyen hatással volt rád a könyv elkészítése?

A világjárvány kezdetén ki kellett találnom valamilyen figyelemelterelő tevékenységet, ami inspirál. Hétről hétre rátaláltam egy-egy pozitív hírre a világ különböző tájairól, így alkottam róluk egy-egy képet. Mivel nem igazán értek a rajzoláshoz, használt vagy régi textilekből készítettem el azokat: így tartottam meg a jó hangulatomat. Amikor azonban láttam, milyen pozitívak a visszajelzések, eldöntöttem, hogy minden héten igyekszem egy új képpel kedveskedni az embereknek. Ezáltal a világjárvány alatt sikerült nyugodtnak maradnom, ahelyett, hogy szorongtam volna.

A könyv megjelenése után is sok jó visszajelzést kaptam. Sokan írtak nekem arról, hogy a könyv elolvasása arra ösztönözte őket, hogy maguk is tegyenek egy kis jótettet, vagy akár arra, hogy felhívják szeretteiket és beszélgessenek velük. Úgy gondolom, a könyv mindannyiunknak segíthet rájönni arra, hogy mégsem volt olyan rossz ez az elmúlt év.

Hogyan készültek pontosan a könyv illusztrációi: mi inspirált a technika kiválasztásában?

Három-négy évvel ezelőtt, amikor a The Kite (A sárkány – a szerk.) című animációs filmemhez készítettem a jeleneteket és a díszleteket, rájöttem, hogy a textil nagyon jó alapanyag az illusztrációhoz és az animációhoz is egyaránt. A film egész környezete szövetekből és régi ruhákból készült, amelyektől a barátaim meg akartak szabadulni. Beleszerettem a textilbe, mert szálról-szálra mozgathatom annak szerkezetét: olyan részletekre gondolok, mint például a fűszálak áramlása a szélben, amelyet az animáció során egy hosszú szálú, zöld, bolyhos szőnyegből készítettem el. Ez a könyv pontosan ugyanígy készült: régi pulóverek, szőnyegek vagy sálak felhasználásával lágy illusztrációkat hoztam létre, amelyeket lágy fénnyel világítottam meg, és Ondrej Nedved filmkészítő barátom segítségével fényképeztünk be.

Elsősorban animációs filmrendezőként dolgozol. Miért a könyv médiumát választottad, hogy alkotásaidat egy szélesebb közönség számára is megmutasd?

Igen, gyerekkorom óta érdekel az animáció, és még mindig szeretem, de mindemellett sok türelmet és időt is igényel. Gyakran két-három évbe is beletelik, mire egy film elkészül. Néhány ilyen projekt után úgy éreztem, hogy valami apró, statikus és gyors alkotást szeretnék létrehozni, ezért úgy gondoltam, hogy a könyv lesz a megfelelő médium ehhez a projekthez. Elég gyorsan, pontosabban hetente egyszer láthattam az eredményt, és ez nagyon feltöltött: nem kellett hónapokat vagy éveket várnom, hogy lássam a végkifejletet, és ez egy nagyon új érzés volt számomra. Most, hogy a könyv már a saját életét éli, azon gondolkodom, hogy néhány illusztrációt animált gif-videókká fogok alakítani.

A Year of Good News a szlovákiai Monokel kiadó gondozásában jelent meg. Hogyan kezdődött az együttműködés?

A Monokel egy fiatal, pozsonyi székhelyű könyvkiadó, amely az erős vizuális, különösen a gyerekeknek szóló könyvekre és képregényekre fókuszál. Gyakran dolgoznak együtt fiatal illusztrátorokkal, könyvtervezőkkel, forgatókönyvírókkal és vizuális mesélőkkel. Kedves barátnőm, Simona Cechova már néhány éve együttműködik a Monokel alapítójával, Peter Michalikkal. Amikor először meséltem Peternek a hétről hétre megalkotott illusztrációkról, nagyon tetszett neki az ötlet, és támogatott abban, hogy egész évben folytassam azok létrehozását: így készült el ötvenkét hét alatt ötvenként illusztrált történet. Ma már elmondhatom, hogy ez volt életem egyik legjobb együttműködése – mivel a Monokel célja, hogy a külföldi olvasókhoz is eljuttassa könyveit, így Year of Good News angolul is elérhető.

A Year of Good News története itt még nem ért véget: mivel az emberek valószínűleg továbbra is fognak jó dolgokat tenni világszerte, így Martin továbbra is folytatja a jó hírek gyűjtését. Az animációs filmrendező azt is elárulta, hogy a jövő év folyamán egy kiállítást is szeretne majd létrehozni az elkészült munkákból.

Martin Smatana | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
„Ez Péter díja, és én elviszem neki” | Interjú Csomay Zsófia építésszel
architecture

„Ez Péter díja, és én elviszem neki” | Interjú Csomay Zsófia építésszel

Csomay Zsófia építész a MOME emblematikus alakja, mára már szinte fogalom – nemcsak az egyetemen, de a hazai építész szakmában egyaránt –, még ha ő ezt túlzásnak is gondolja. Tavaly múlt nyolcvan éves, de a mai napig biciklivel teker ki a zugligeti campusra, énekel az egyetemi kórusban, közben pedig továbbra is aktívan
Like a local #1 – Bake my Day, Alaplé Bár, Cho Coco
gasztronómia

Like a local #1 – Bake my Day, Alaplé Bár, Cho Coco

Budapest bizony tele van jobbnál jobb delikáteszekkel, kávézókkal, pékségekkel – főleg, ha tudod, hol keresd őket. Lehet éppen a belváros közepén, vagy egy eldugott külkerületi kis utcácskában, mi megtaláljuk. Új sorozatunkban minden hónapban kétszer, 3-3 gasztrohelyet mutatunk meg, ami az én aktuális kedvencem, inspirációt adva akár gyors ebédhez vagy kreatív főzés
Mártózz meg télen és nyáron is ebben a koppenhágai lebegő medencében
architecture

Mártózz meg télen és nyáron is ebben a koppenhágai lebegő medencében

A Maritime Architecture Studio, karöltve a Fokstrot stúdióval egy moduláris szabadtéri fürdőt álmodott meg: a Dyppezone elnevezésű, mozgatható szerkezet Koppenhága kikötőinek vízfelszínén lebeg. A nyolc úszó egységből álló medence árdekessége, hogy szabályozható aljjal rendelkezik, így annak mélysége az évszakokhoz és az igényekhez is igazítható. A koppenhágai kikötő állandó fürdőzónáival ellentétben