A tusfürdős flakonoktól a mélytengeri élővilágig

A tusfürdős flakonoktól a mélytengeri élővilágig

A MOME Tárgyalkotó Tanszékének hallgatói rendhagyó performansz keretében mutatták be ékszereiket 2019. december 18-án, az új campus Filmstúdiójában. A megszokott féléves kipakolás helyett egy experimentális tárgybemutatón vehettünk részt.

Viski Noémi írása

STAGE – hat fiatal tervező merész koncepciók alapján és kísérletező attitűddel nyúlt az anyagokhoz, így az esemény sokkal inkább volt egy expresszív performatív gyakorlat, mint egy klasszikus ékszerbemutató. A kortárs ékszertervezés esetében nehéz is lenne megfogalmazni, hogy mit tekinthetünk megszokottnak, hiszen a határok elmosódnak; anyaghasználatban és formaképzésben nem követ szigorú szabályokat, a művészet és a design, a konceptuális alkotások és a hordható tárgyak között lavírozik. A STAGE-n éppen erre láthattunk példákat.

Az experimentális jelleg a helyszínválasztásban is megmutatkozott. A kortárs ékszerek világától egyébként sem idegenek az extrém kiállítási helyzetek; Vági Flóra ékszereit például 2015-ben felszolgált „fogásokként” tekinthette meg a közönség egy nosztalgia-vonaton, Lőrincz Réka pedig gyakran DIY körömfestéssel kíséri kiállításait. A STAGE gyarapította a rendhagyó bemutatók sorát. A tervezők a „white cube”-ot „black box”-ra, a MOME Filmstúdiójára cserélték: a profi világítástechnika izgalmas fény-árnyék kontrasztokat képzett az ékszerek felületein, a hangosításnak és a vetítésnek köszönhetően pedig a hangulatkeltő zenék és videók hibátlanul hozták a kívánt hatást.

A hat tervező különböző témákat, például környezetvédelemi, gender- és kortárs tárgykultúrával kapcsolatos kérdéseket dolgozott fel a tárgysorozatok elkészítésekor. Többen közülük a bioszféra élőlényeinek formai sajátosságaira reagáltak. Rémiás Szilvia egy korábbi munkájának, a mélytengeri élővilágból inspirálódott PANDORA ékszerének ledes technológiájával kísérletezett tovább. Új, CYBERLIGHT kollekciójának darabjain a fény a testtel való találkozási pontoknál koncentrálódik, a testtől távolodva halványodik, végül pedig ragyogó fénypontok sokaságában végződik. A fénnyel és a mozgással való játék teszi igazán látványossá és teátrálissá az ékszersorozatot. Czanik Fanny a VIROLÓGIA tervezésekor a vírusok felépítéséből indult ki, Ujvári-Zsiga Luca pedig a természet organikus struktúráit és a környezetszennyezés okozta pusztulást idézte meg BIOMORFÓZIS sorozatával.

A modellek koreográfiái a kollekciók koncepcióit követték, hangsúlyozva ezzel azt, hogy a tárgyak kizárólag a testen, és csak mozgás közben mutatják meg valódi önmagukat. Ez különösen dominált Sümegh Anna MONDD KI SZÉPEN! című munkáinál, amelyek a belső frusztrációink szöveges, tárgyi és testi megjelenítésére tettek kísérletet.

Diriczi Csenge ugyancsak a külvilág felé való megnyilvánulásaink vizsgálatával foglalkozott: SEXTRUM című sorozatában képekből és a fogyasztói társadalom gendertipizált tárgyaiból készített testen hordható kollázsokat, amelyek – szimbolizálva a sztereotípiák levetkőzését – rétegenként hullottak le a modellekről. A társadalmi ügyek mellett a tervezett környezetünk is fókuszba került. Harsány Patrícia a kisajátításon alapuló művészi gyakorlatokat idézte fel azzal, hogy a LOST AND FOUND kollekciójában elhasználódott talált tárgyakat értelmezett újra ékszerekként. Üzenete –  merni másként gondolkodni a tárgykultúránkról – akár az egész este mottója is lehetett volna.

STAGE. Tárgyalkotó Tanszék MA I. MOME TWO – Filmstúdió, 2019. december 18. 17:00

Alkotók: Czanik Fanny, Diriczi Csenge, Harsány Patrícia, Ujvári-Zsiga Luca, Rémiás Szilvia, Sümegh Anna

Projektvezetők: Ádám Krisztián, Mohácsi András

Visual, fény, technika: Bodonyi Gyula, Erdélyi Zsolt, Zajzon Ákos

Modellek: Bákány Enikő, Jakusovszky Rita, Kiss Fruzsina, Magyar Luca, Marosi Zsuzsanna, Mucsi Réka, Nadler Tiffany, Nákity Noémi, Oláh Lilla, Petró Panni, Pongrácz Anna, Sarkadi Réka, Sógor Zsolt, Szalma Anna, Székely Málna, Takács Evelyn, Tóth Lili, Varga Virág Borbála

Fotó: Lakos Máté

továbbiak
Buszpályaudvar | Nyitra
architecture

Buszpályaudvar | Nyitra

A különféle pályaudvarok, vonatállomások, villamosmegállók tervezésével és kivitelezésével foglalkozó cseh mmcité+ ezúttal a szlovákiai Nyitra városába tervezett buszpályaudvart. Mutatjuk. A közel 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező designcité+ kreatív stúdió tervei nyomán készült el az új, elegáns és modern pályaudvar a városlakók és a környező településekről ingázók nagy örömére. A kivitelezési
HYPE | Heti programajánló
community

HYPE | Heti programajánló

BUÉK! Túl vagyunk az ünnepeken, újult erővel vágtunk neki az új évnek és talán még a fogadalmaink is kitartanak: idén több programra járunk majd, mostantól tényleg elkezdünk sportolni és új hobbikat szerzünk. Ezekben támogatva benneteket állítottuk össze az idei első programajánlót, amelybe modern építészetet, retrospektív kiállítás tárlatot, zenés underground kiállítás
Downtown One I Tirana
architecture

Downtown One I Tirana

Tirana már az előző évtizedben is híres volt arról, hogy ha szűkösen is álltak, akkor is próbálták élhetővé tenni a várost olyan apróságokkal mint a színesre festett házfalak, vagy egyszerű street art projektek. Nem csoda, ha most is szívesen látnak egy 8-bites homlokzatot, 140 méterrel Tirana fölé magasodni. A Downtown