Az UNESCO felvette Odessza belvárosát a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára

Az UNESCO felvette Odessza belvárosát a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára

Az ukrán kikötőváros egyszerre került fel a világörökségi és a veszélyeztetett listára, mivel a szakemberek a történelmi belváros épségéért aggódnak.

Nemcsak szimbolikus jelentősége van annak, hogy egy városrész vagy látványosság felkerül az UNESCO világörökségi listájára: a megegyezést aláíró 194 ország ugyanis vállalta, hogy ezeket a területeket megóvja és megőrzi a következő generációknak. Háborús helyzetben persze nem ez az elsődleges szempont a támadó félnél, azonban az UNESCO az újjáépítés terén is nagy segítséget jelenthet.

Gyorsított eljárásban vették fel Odesszát a listára. A folyamatot még tavaly nyáron indították, mivel a város már akkor komoly károkat szenvedett a háború miatt, az Odesszai Szépművészeti Múzeum és az Odesszai Modern Művészeti Múzeum helyreállításában pedig már részt is vett a nemzetközi szervezet. Az UNESCO idén januárban összesen 236 helyet azonosított Ukrajnában (vallási központok, múzeumok, könyvtárak, történelmi látnivalók és épületek, művészeti létesítmények), melyek megsérültek az egy éve tartó harcok alatt, és kiemelt figyelmet igényelnek.

Fotó: Mary Winchester/Unsplash

Forrás: UNESCO
Nyitókép: Alexey Savchenko/Unsplash

továbbiak
Megáldott ételek és rejtett kamerák – Interjú James A. Kapalóval | Nyomtatott múltak
lifestyle

Megáldott ételek és rejtett kamerák – Interjú James A. Kapalóval | Nyomtatott múltak

James A. Kapaló kutatásai elsősorban a közép-kelet-európai vallási és etnikai kisebbségek történetére és tapasztalataira fókuszálnak. Etnográfiai módszerek segítségével dolgozik közösségekkel, levéltárakkal és múzeumi gyűjteményekkel, hogy feltárja a hétköznapi tudást, a vallási gyakorlatokat és a helyi emlékezetet. Egyik szerkesztője volt a The Secret Police and the Religious Underground in Communist and
Virágzó magnóliák öröksége a palackban | Magnolia Heritage Gin
lifestyle

Virágzó magnóliák öröksége a palackban | Magnolia Heritage Gin

Egy lengyel kézműves márka, amely mögött generációkon átívelő családi legendák, kézzel szedett gyógynövények és két végtelenül elhivatott ginrajongó áll. A brandről most Marcin Czajkiewicz mesél, aki feleségével, Aleksandrával alkotta meg a Magnolia Heritage Gint. A márkátok neve ‘örökség’ – mi a története a ti saját örökségeteknek, és miért olyan fontos számotokra,
A csibészség és a tradíciók forgataga | NÁM – Taste of Asia
lifestyle

A csibészség és a tradíciók forgataga | NÁM – Taste of Asia

Budapest gasztroszcénája egy folyamatosan változó, dinamikusan fejlődő univerzum. Ha bezár egy hely, valószínűleg jön a helyére kettő másik, azonban vannak olyan éttermek és kávézók, amelyek valahogy betölthetetlen űrt hagynak maguk után. Varga Dániel séf csendesen tért vissza a fővárosba, a fogásai azonban akkorát szólnak, hogy az egészen Ázsiáig hallatszik. Ismerd