A fenntartható fejlődés és a környezetvédelem kérdése mindenkit terhelő feladatok – de valójában milyen szerepe van az egyénnek a „zöldkérdésben”? Hogyan alakítható ki az ökologikus társadalom, és milyen esetben lehet pozitív a „zártság”? Interjúnk Tóth I. János filozófussal, biológussal, az Ökologikus társadalom fenntartható népességgel című könyv szerzőjével.
Az új könyve címe Ökologikus társadalom fenntartható népességgel. Hogyan tudja ezt elérni egy állam? Lehet rendszerszintű megoldást találni arra, hogy a népesség optimálisan alakuljon?
Szerintem az ökologikus társadalom értelmezése teoretikusan nehezebb problémát jelent, mint a fenntartható népesség definiálása. Ez utóbbi alatt azt értem, hogy a társadalom lélekszáma és a korösszetétele tartósan állandó. Ennek megvalósítása szerintem nem nehéz feladat, feltéve, hogy tudatosítjuk ezt a problémát a társadalomban, ahogy a gazdasági célszámokat (GDP, infláció, munkanélküliség) is folyamatosan figyeljük. A modern társadalmak gazdaságtudatosak, miközben hiányzik a népesség- és termékenységtudatosság. Egy társadalom akkor népességtudatos, ha tudatosan törekszik a népesség állandó létszámára. Ebben lehetnek variációk, például kisebb termékenységi arányszám esetén nagyobb bevándorlás, nagyobb termékenységnél pedig nagyobb kivándorlás. Az ideális termékenységi arányszámot egy modern társadalomban az jelenti, ha ezer nő 2100 gyermeket vállal.
Ez egy nagyon ideális társadalmi rendet vázol fel.
Igen, sajnos a fejlett világban nincs olyan ország, ahol a termékenységi arányszám eléri a kettes értéket, kivéve Izraelt, ahol ennek a mutatónak az értéke 3 gyerek/nő. Vannak azonban olyan országok, ahol a termékenység egészen közel van a kettőhöz, például Franciaországban 1,8 körül mozog. Világos, hogy egy családbarát értékrend-változásra lenne szükség, sajnos a kortárs folyamatok nem ebbe az irányba mutatnak. Azaz Európa nem közeledik, hanem távolodik az ideális demográfiai helyzettől.
Míg Európában jelentősen elöregedő a társadalom, addig a fejlődő országokban erős népességnövekedés figyelhető meg. Milyen tényezők nehezíthetik meg, hogy a problémát ily módon, vagyis egyfajta pótlással orvosoljuk?
A demográfusok többsége nem hisz abban, hogy a demográfiai télre a népességpótló migráció lenne a megoldás. Ez olyan etnikai, nyelvi és kulturális megosztottsághoz vezet, amit egy nemzet képtelen kezelni. Vannak többnyelvű országok, például Svájc és Kanada, de ott a kulturális különbségek nem nagyok, csak a nyelvek különböznek egymástól. Svájc esetében mindhárom etnikum európai kultúrával rendelkezik. Minél nagyobb a kulturális különbség, annál problematikusabb a népességpótló migráció. Valamilyen mértékű migráció elkerülhetetlen, de a főcsapást arra kellene helyezni, hogy kettes körül legyen a termékenységi arányszám.
A könyvében egy szükséges „zöld fordulatról” értekezik. Ez mit jelent pontosan a gyakorlatban?
Először is mindenki egy zöld fordulatról értekezik, ami gyakran csak egy greenwashing (zöldre festés) – ez azért problematikus kommunikáció, mert képmutató, azaz olyan vállalatok és politikusok beszélnek „zöld értékekről”, akik ezeket egyáltalán nem veszik komolyan. Zárójelbe téve ezt a problémát, van egy olyan nehézség is, hogy a zöld fordulatnak nem abba az irányba kellene megtörténnie, amelybe jelenleg várják. Nem a globalizáció, a nyílt társadalom, a világkereskedelem növekedése, és a kulturális homogenizáció irányába kellene haladni. Rossz irányba haladunk, miközben azt hisszük, hogy közeledünk egy zöld állapothoz valójában távolodunk ettől. Az embernek, mint természeti lénynek muszáj igazodnia a természet adottságaihoz. A szupraindividualitás, vagyis az egyed feletti struktúrák nagyon fontosak az ökológiában: a populáció, a faj, az ökoszisztéma, a bioszféra – ezek mind egyedfeletti struktúrák, amelyeknek az egyed csak alkotórésze. Ezek fontos kollektív struktúrák, miközben a korszellem individualista. Az ökológiai problémákat csak akkor érthetjük meg, ha a hangsúlyt ezekre a kollektivitásokra helyezzük. Az ökológiai struktúrák az emberi léptékhez képest állandóak, lokálisak és különbözők, azaz lokalitásukban is állandóan különbözőek. Ezért az ökologikus társadalmaknak is lokálisan állandónak, de különbözőnek kellene lenniük. Teljesen hamis az az elképzelés, hogy a sarkoktól az Egyenlítőig minden zöld társadalomnak ugyanúgy kell kinéznie – az biztosan nem zöld, ha ugyanúgy néz ki, mert akkor nem alkalmazkodik a saját természeti környezetéhez és humán adottságaihoz. Ezért nem jó irány a globalizáció, mert az képtelen ezeket a különbségeket megragadni, ehelyett állandóan homogenizál. A zártság és a nyíltság kérdése is nagyon fontos témakört jelent. Az ökológiai struktúrák termodinamikai értelemben zártak. Ez azt jelenti, hogy a környezetükkel döntően csak energiacserében állnak. Az ökológiai struktúrák mindig anyagkörforgalomban léteznek, és a társadalomnak is ilyennek kellene lennie. A termodinamikai zártság azt jelenti, hogy a társadalom a környezetével csak energiacserében áll, anyagcserében nem – ez egyrészt egy elérhetetlen célt jelent, másrészt mindig lehet közeledni ehhez a célállapothoz. Alapvetően egy ilyen jellegű zártság felé kellene haladni. Mindenki megijed a „zárt” szótól, de a termodinamikai zártság csak az anyagcserét zárja ki, az energia-, információ- és kultúra cseréjét megengedi, sőt, egy ökologikus társadalomban mindezeknek kifejezetten fejlettnek kell lennie. Tehát nem kulturális zártságról van szó, hanem csak az anyagi folyamatok zártságáról. Erre legjobb példa a körforgásos gazdaság. Ez összhangban lenne az ökológia törvényeivel, amelyben szintén fontos szerepet játszik a körforgás. Tehát csak egy olyan társadalom tud ökologikusan működni, amely a körforgásos gazdaságra épül – minimálisra szorítva a külső anyagfelvételt. Energiát, információt, kultúrát lehet felvenni, és fejlődni is lehet, de az anyagcserének a természettel a nulla felé kellene haladnia. Ez teljesen más irány, mint ami most van: jelenleg a világkereskedelmet, az anyagok és emberek cseréjét hangsúlyozzák. Azért is rossz út ez, mert homogenizál, miközben az élőtermészet heterogén, amelyben csak a különböző emberi közösségek lehetnek ökologikusak és fenntarthatóak. Ismerjük fel, hogy a régi, tradicionális társadalmak ökologikusak voltak, mi, modern társadalmak pedig okosvárosokkal, körforgásos gazdasággal, fejlett informatikával, dekarbonizációval tudunk abba az irányba haladni, s így válhatunk újra ökologikus társadalommá.
Jól értem, hogy az ön által optimálisnak vélt zöldfordulatot a természet tisztelete és talán egyfajta nacionalizmus is jellemez?
A nacionalizmus fogalom sajnos túlterhelt, de az biztos, hogy az etnikai sokféleség is egyfajta sokféleséget jelent és a sokféleség érték. Egy ökologikus világot úgy tudok elképzelni, ahol a nemzeti sokféleség is jelen van. A homogén ökologikus társadalmak világa fogalmi képtelenség. Egy ökologikus világnak sokfélének kell lennie. Ha kialakul a homogén és nyílt világtársadalom, amelyet mindenhol ugyanaz a kultúra és nyelv jellemez, akkor az biztos, hogy nem lesz sem ökologikus, sem fenntartható. A nemzetek is olyan kollektív jellegű etnikai és kulturális entitások, amelyek eredendően sokfélék és mint ilyenek működhetnek együtt. Az a baj a globalizációval, hogy nem tud reagálni a helyi problémákra – nemcsak a konkrét természeti feltételekre, hanem a kulturális, technikai, demográfiai különbségekre sem, és mindig egyenválaszokat fog adni. Éppen az a lényeg, hogy az adott környezethez úgy alkalmazkodjon az adott közösség, hogy az összhangban legyen a saját tradíciójával, kultúrájával és habitusával.
Az egyén mit tud tenni, hogy efelé haladjon? Mik azok az alkalmazható gyakorlatok, amelyek hasznosak egy ilyen jellegű változásban?
Kell egy nyitottság a környezeti problémák iránt, és fel kell ismerni azt, hogy ezek súlyos problémák, bár nem a világvégét jelentik. A tudományos előrejelzések szerint a helyzet nem annyira reménytelen, ahogy azt a zöld ideológia és propaganda mondja. A zöld gondolkodás terjedése jó, viszont a zöld hisztéria rossz, mert megakadályozza a vitákat és dialógusokat. Úgy gondolom, hogy a strukturális változásokban kell keresni a megoldást. Az egyén lehetetlen helyzetbe van hozva – vegyük csak a tervezett elavulást. Azt várják az egyéntől, hogy ökologikusan éljen, ne vásároljon új dolgokat, de másrészről olyan iparcikkekkel van ellátva, amelybe bele van építve a gyors elavulás. Ez is álszent és képmutató dolog. Egy olyan gazdasági struktúra alakult ki, amely a fogyasztásra épül, majd a radikális zöldek azt követelik az egyéntől, hogy ne fogyasszon. Nyomást kell gyakorolni arra, hogy ez a képmutató beszédmód és gyakorlat megszűnjön, és keresni kell a strukturális változásokat, mint például a tartós javakra épülő körforgásos gazdaság. Az egyén nem tud strukturális változásokat elérni, legfeljebb a saját ökológiai lábnyomát csökkenteni, ám eközben a cégek olyan javakat termelnek, amelyekkel kénytelen növelni azt. Így állandó lelkiismeretfurdalásba taszítják a fiatalokat, és mindenkit, aki érzékeny erre a problémára. A fogyasztókban hozzák létre a rossz érzést, miközben a nagyvállalatok folyamatosan növekednek, ami nagyon problematikus, ezzel szemben a fejlődés, a hatékonyság, a bölcsesség kifejezetten kívánatosak lennének, és ilyen irányba kellene változni.
Grafika: Pisla Réka
Újra régi fényében tündököl a prágai Bohemia étterem
Egy egyszerű konyhai eszköz inspirálta ezt a menő lengyel irodát
