Az ukrajnai háború okán már több mint 1,5 millió ember kényszerült az ország elhagyására, ez a szám pedig akár az 5 milliót is elérheti a közeljövőben az ENSZ becslései szerint. A legtöbben ugyan a szomszédos Lengyelországban keresnek menedéket, de Magyarország is meghatározó befogadó lett az orosz-ukrán háború alatt. Izgalmas kérdés, hogy a különböző országok, köztük legfőképpen hazánk lakói hogyan viszonyulnak a migrációhoz, és miként fog rájuk hatni ez az újonnan kialakult helyzet. Minderről, és a Visegrádi országok migrációs politikájáról kérdeztük Janik Szabolcsot, a Migrációkutató Intézet operatív igazgatóját.
Milyen migrációs következményekkel járt és járhat a jövőben az orosz-ukrán háború?
A helyzet borzasztóan rossz menekültügyi szempontból is: a pénteken elérhető adatok szerint több mint 1,2 millió ember menekült el a szomszédos országokba. A legtöbben, közel 650 ezren Lengyelországban kerestek menedéket, de nagyon sokan, mintegy 145 ezren érkeztek Magyarországra is. Az eddigiek alapján kijelenthető, hogy példásan helytáll az összes érintett ország, igyekezve a legjobb körülményeket megteremteni az érkezőknek. Az ENSZ borús előrejelzése szerint akár 5 millió ember is elhagyhatja Ukrajnát a háború következtében, míg az ún. belső menekültek száma a 4 milliót is meghaladhatja. A magas számokat a harci cselekmények intenzitása és földrajzi kiterjedtsége magyarázza. Mindaddig, amíg nem kötnek tűzszünetet a felek, sajnos a jelenlegi dinamikával emelkedhetnek tovább a menekültstatisztikák.
A migrációval kapcsolatban tudna nekünk egy általános képet adni, különösen Magyarország tekintetében?
A migráció olyan jelenség, amely sok különböző csatornán fejti ki hatását. Ráadásul rögtön három szereplő szempontjából elemezhető: a kibocsátó és befogadó országok, valamint a migráló személyek szintjén. Emellett persze egy adott ország esetében a bevándorláson túl fontos lehet az őshonos közösség kivándorlása is, illetve az, hogy esetleg tranzit szerepet is betölt. De hogy még egyet csavarjak a történeten: különbséget kell tennünk legális és illegális migráció között is. Ha mindent figyelembe veszünk, az egyes szereplők eltérő hasznokkal és költségekkel szembesülhetnek, sokszor egymás rovására. Mondok egy konkrét példát: ha egy afrikai fejlődő állam legkiválóbb elméi távoznak, hogy egy fejlett nyugati államban folytassák az életüket, az komoly érvágás és veszteség lesz a kibocsátó állam számára, miközben a fogadó ország egyértelműen profitál gazdaságilag. A migráns pedig magasabb életszínvonallal szembesül majd, így minden más tényezőt, például a honvágyat vagy a kulturális beilleszkedés nehézségeit figyelmen kívül hagyva ő is nyertes. Persze, ezeket nagyon nehéz számszerűsíteni, és ez csak a történet egyik része. Magyarország egyszerre cél-, kibocsátó és tranzitország. Szálazzuk szét ezeket! Célország, hiszen évről évre több tízezren érkeznek legálisan dolgozni vagy tanulni, illetve családegyesítés keretében. Ők jellemzően más uniós tagállamokból, EU-n kívüli európai államokból, illetve a fejlődő világból jönnek. Sok a határon túli magyar is, aki honosultként vagy külföldi állampolgárként érkezik. Kibocsátó ország is vagyunk, amit igazol, hogy az elmúlt évtizedekben felépült egy körülbelül 700 ezres magyar diaszpóra világszerte. Egyébként a KSH adatai szerint 2018-ban már közel annyi magyar vándorolt vissza, mint amennyi távozott; 2019-ben és 2020-ban pedig már ők voltak többen. Végül, fontos tranzitország vagyunk az illegális migrációt tekintve: tavaly több mint 120 ezer esetben intézkedtek a magyar hatóságok a déli határon. Szerbiában nagyságrendileg 5–10 ezer ember torlódott fel, akik mindenáron el szeretnének jutni Nyugat-Európába. Ez a migrációs nyomás ugyan nem hasonlítható össze a 2015-össel, de továbbra is jelentősnek mondható.
Általánosan mi a viszonya a magyaroknak a migrációhoz?
Több felmérés rendelkezésre áll ennek megítélésére. A politikai viták középpontjában álló illegális migrációra a többség egyértelműen kockázatként, elsősorban biztonsági kockázatként tekint. Ez teljesen érthető és jogos, hiszen nem ismerjük az érkezők hátterét. A magyarok egyébként egyértelműen gazdasági bevándorlásként látják ezt a folyamatot, és nem menekülők érkezéseként. A legális bevándorlással és bevándorlókkal nincs problémája a társadalomnak, ahogy a többség a tényleges menekülteknek is segítene, ahogy ez most az Ukrajnából menekülők esetében be is bizonyosodik. A kivándorlás percepciójára személy szerint nem ismerek kutatási adatsorokat, de talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy a többség itthon tartaná a fiatalokat, de legalábbis térjenek vissza a külföldi tapasztalatszerzést követően. Egyébként a négy uniós szabadság egyikeként a szabad mozgás és munkavállalás az egyik legfontosabb vívmánya az integrációnak – még akkor is, ha a tagállamok között erős a verseny a kvalifikált munkavállalókért.
Miért különbözik ilyen élesen a visegrádi országok (V4) migrációs álláspontja a nyugati tagállamokétól?
Nyugat-Európa a 20. század közepétől komoly gazdasági bevándorlással szembesült. Ez jól korszakolható, és alapvetően az ún. MENA-régióból érkezők migrációját jelentette évtizedeken át. Sokan érkeztek menekültként is az észak- és nyugat-európai társadalmakba. Az 1990-es évektől, majd különösen az ezredfordulót követően pedig a globalizáció terelte a bevándorlást a régió irányába. A különböző fegyveres konfliktusok és a gazdasági leszakadás mind erősebb ún. push-tényezőkként jelentkeztek. Mindeközben sokmilliós diaszpórák épültek fel a legnépszerűbb európai államokban. Ott a multikulturális társadalmi modell teljesen természetes lett, annak minden pozitív és negatív következményével. Ezzel szemben Közép-Európa teljesen más történelmi örökséggel és tapasztalattal érkezett a 21. századba. A legközvetlenebb előzmény a kommunista diktatúra közel öt évtizede, amelynek következtében a külföldiek érkezése – és most tekintsünk el a keleti blokkon belüli, mai mércével kifejezetten alacsony volumenű migrációtól – nem vált mindennapos társadalmi tapasztalattá. Talán ez a legfontosabb magyarázó ok, ami miatt itt elsősorban nem humanitárius, hanem biztonsági kérdésként merült fel hat éve az ellenőrizetlen tömeges bevándorlás. És ebből következik a V4-ek kezdetben különutasnak tűnő álláspontja, amely ellenez mindenfajta kötelező szétosztást, vagy éppen a határok megnyitását. Számukra ez kőkeményen szuverenitási kérdés is, és ez magyarázza nagyrészt, hogy miért voltak olyan élesek az elmúlt évek migrációs vitái Brüsszellel és a „régi” tagállamokkal. A fentiek a visegrádi társadalmakra és az egyes kormányokra egyaránt igazak – ami logikus is, hiszen nem lehet tartósan a többségi akarattal szemben kormányozni.
Mi történik, ha egy megfáradt karbantartó, egy frusztrált feleség és egy depressziós szarvas találkozik egymással? Semmi jó. | Nézd meg a SH_T HAPPENS filmet!
Ház egy fotográfus számára
