Ház egy fotográfus számára

Ház egy fotográfus számára

A cseh Beszkidek Tájvédelmi Körzet területén, Valašská Bystřice településen kapott helyet ez a lakóház, ami a ValArch ateliér tervei alapján készült. Az új épület finom átmenetet képez a környezetére jellemző 1970-es évekbeli építészet és az érintetlen rét között.

A ValArch építészei által kialakított lakóház szerkezete a város elrendezéséhez, pontosabban az utca vonalához igazodik, miközben a rét lágy íveit is követi, a kerítés hiánya pedig a ház annak közvetlen környezetébe való illeszkedését erősíti.

A földszint elrendezése egy bejárati előtérre és a fő lakótérre tagolódik, ahol egy konyha, étkező és nappali található. A háló- és a fürdőszoba egy külön épületszárnyban kapott helyet. Ez utóbbi egy belső udvart is körülölel, ami a ház fő oázisaként, vagyis egyfajta tető nélküli nappaliként működik. A ház tetőterét is a kettős tagoltság jellemzi: az egyik helyiséget fotóstúdióként alakították ki, közvetlen kijárattal a mező meghosszabbításaként létrejövő tetőkertbe. A második helyiség pedig a gyerekek birodalma, ahonnan a nyeregtető üvegberakásain keresztül kilátás nyílik a környező dombos tájra.

Fotók: Boysplaynice

ValArch ateliér | Web | Instagram

továbbiak
Mi történik, ha egy megfáradt karbantartó, egy frusztrált feleség és egy depressziós szarvas találkozik egymással? Semmi jó. | Nézd meg a SH_T HAPPENS filmet!
art

Mi történik, ha egy megfáradt karbantartó, egy frusztrált feleség és egy depressziós szarvas találkozik egymással? Semmi jó. | Nézd meg a SH_T HAPPENS filmet!

Abszurd szerelmi háromszög egy panelházban, ahol a szereplőknek csak a csőrében olajágat tartó galamb jelenthet feloldozást. Vagy még az sem? „Ha beüt a ménkű…” – szofisztikált, nyomdafestéket tűrő formában talán így fordíthatnánk a cseh SH_T HAPPENS film esszenciáját, de ennél itt jóval többről van szó. A két szlovák animációs rendező,
NFT-művészek fogtak össze Ukrajna megsegítéséért
east

NFT-művészek fogtak össze Ukrajna megsegítéséért

Az ukrajnai helyzet hatására a művészek is összefogtak azzal a céllal, hogy támogassák Ukrajna civil lakosságát: alkotásaikkal a háború sújtotta országban élők megsegítését célzó jótékonysági szervezeteket segítik. Bár az NFT-hullám megosztó jelenség a művészet világában, a blokklánc technológia lehetővé teszi az adománygyűjtés gyors, átlátható és mindenki által nyomon követhető folyamatát.
A MOME lesz Magyarország első karbonsemleges egyeteme
news

A MOME lesz Magyarország első karbonsemleges egyeteme

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem célja, hogy 2030-ra Magyarország első nettó karbonsemleges felsőoktatási intézményévé váljon. A zöld átállást az Innovációs és Technológiai Minisztérium is aktívan támogatja. Az intézmény 2022-től teljes tevékenységét a fenntarthatóság elveivel összhangban szervezi, hogy működését tíz éven belül karbonsemlegessé tegye. A zöld átállás az egyetem működésének minden területét