Álom vagy valóság? – Tudatalattink feltárása

Álom vagy valóság? – Tudatalattink feltárása

Életünk során átlagosan több mint huszonöt évet töltünk alvással, melynek csupán töredékében álmodunk ténylegesen. Az álomképek így is nagy hatással lehetnek ránk ébredésünket követően, persze, ha emlékszünk is rájuk. Kupics Zsófia kártyajátéka ezeknek értelmezésében segít, szakrális játékélménnyel párosítva.


Az álom a bennünk kavargó képek, gondolatok, hangok és érzelmek összessége, amely az éjszakánk legaktívabb részében, a REM fázisában jelentkezik az agyunkban. Bizonyára sokunk ébredt már úgy, hogy egyszerűen nem tudtuk eldönteni, hogy az álmunk a valóság vagy csak a képzelet szüleménye volt. Miért is álmodunk, mi a pontos jelentése ezeknek a tudatalatti képeknek, ezek a kérdések már évezredek óta foglalkoztatják az emberiséget.

Az álomfejtés legkorábbi említése ötezer évre nyúlik vissza, időszámításunk előtt 3100-ban a mezopotámiaiak agyagtáblákra vésték fel emlékezéseiket, majd később az ókori Egyiptomban megszületett az első álmoskönyv. Elmondható, hogy minden nép történetében és mitológiájában fontos szerepet játszik az álmodás rejtelme, gondoljunk csak Emese álmára az ősmagyar hitvilágban.

„Álom: játék, mint az élet. Néha komolyra fordul a játék. Az élet is, az álom is” – írja Krúdy Gyula Álmoskönyv című művében

Zsófia munkájának köszönhetően játszi könnyedséggel fejthetjük meg álmaink jelentését Ábránd elnevezésű kártyajátékával. A játék menete során a résztvevők kompetitív módon tárhatják fel tudatalattijuk értelmezését, azonban ennél sokkal fontosabb a játékkal járó közösségi élmény és az önreflexió elsajátítása. A pakli 110 tarot kártyára emlékeztető kártyából áll, amelyekből ötöt minden kör során a játékosok sorrendbe helyeznek a leginkább valószínűsíthetőtől a legkevésbé relevánsig - a soron lévő játékos álmaiban. A játék könnyed stílusa szabad asszociációkra késztet minket, amelyek segítenek megérteni álmaink különböző jelentésrétegeit.

Az Ábránd megszólítja a friss Z-generáció képviselőit, akiket az elmúlt években egyre jelentősebben foglalkoztatja az onirológia, a számmisztika és a jövendölés misztikuma. Grafikai világa lenyűgöző módon ábrázolja az ősi mitikus jegyeket, melyek képként vetülhetnek ki elménk ismeretlen, rejtett zugaiban. Álmaink felidézése, mélyebb értelmezése által megérthetjük azokat a bennünk felgyülemlett impulzusokat, amik csupán arra várnak, hogy végre felszínre törhessenek.

Kupics Zsófia | Behance

A diplomamunka a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Tervezőgrafika MA szakán készült 2022-ben, témavezetője Hegyi Béla.

továbbiak
A BIG átadta az első dél-amerikai épületét
design

A BIG átadta az első dél-amerikai épületét

Négy év után felépült a 130 méter magas IQON, amely egyből a világ egyik legmagasabb fekvésű városa, az ecuadori főváros, Quito legmagasabb épülete lett. Quito városképét hagyományosan sűrű, alacsony épületek adják, az átalakítása több mint egy évtizeddel ezelőtt kezdődött, amikor áthelyezték a belvárosi repülőteret. Mivel a város elkezdett vertikálisan is
Designtárgyat birtokolni jó! | Régiós ajándékötletek –
design edition
design

Designtárgyat birtokolni jó! | Régiós ajándékötletek – design edition

Régiós ajándékkisokosunk legújabb epizódjában olyan designtárgyakat gyűjtöttünk össze, amelyekkel még szebbé és meghittebbé tehetjük szeretteink mindennapjait, legyen az egy különleges dísztárgy, bútordarab, lakástextil, vagy éppen használati tárgy. A pénztárcakímélőtől a kissé magasabb árkategóriáig – ajándékötletek No.2! „Amikor mindennapi tárgyaink és a minket körülvevő környezetünk önmagukban is műalkotássá válnak, akkor elmondhatjuk,
Hol volt, hol nem volt testvériség | Az Orosz-Grúz Barátság Emlékműve
design

Hol volt, hol nem volt testvériség | Az Orosz-Grúz Barátság Emlékműve

A Gudauritól mindössze öt kilométerre található emlékmű az orosz-grúz barátság hosszú történelmét hirdeti mind a mai napig. Ismerjük meg Grúzia egyik kihagyhatatlan panteonját! Az emlékmű az egyik legfontosabb grúz közlekedési vonal mentén található, melyet csak hadi útként emlegetnek. Az út szimbolikus és valós kapcsolatot jelent Oroszország és Grúzia között, összesen