Régiségek rengetegében: amōnī vintage

Régiségek rengetegében: amōnī vintage

Ha valaki szenvedélyesen szereti a munkáját, az meglátszik. Így van ez az amōnī csapata esetében is, akik régi szakmájukat maguk mögött hagyva teljes lendülettel ugrottak fejest a régiségek világába.


A márka alapítói mindketten nagyvállalati szférában dolgoztak, mielőtt létrehozták a projektet. Amikor a váltás mellett döntöttek, valami igazán újba szerettek volna kezdeni, azonban egy saját businessbe fejest ugrani így is nagy vállalás volt. A nehézségek ellenére mindkettőjük esetében egy nagyon régre visszanyúló szenvedélyről volt szó, így egyértelmű volt, hogy az a tudás és szemlélet, ami bennük érik, egyszer a felszínre tör, így ezzel komolyabban is foglalkoznak majd.

Mindketten vidéken nőttünk fel régi tárgyak, ódon falak között, a dédszülői, illetve nagyszülői örökség részeként sok személyes tárgyunk van, amiket még láttunk a mindennapi használat során. Az újragondolt régiségbolt nyitásának ötletét a szenvedélyünk és múltunk hívta életre” – mesélték.

Az amōnī elnevezés egy szójáték eredménye, az álom és harmónia szavakból született. A név megalkotásakor az alapítók még nem tudták, hogy ez egy már létező szó, amely latinul szerelmet, haiti kreol nyelven pedig harmóniát jelent, ami még varázslatosabbá teszi ezt a különleges hangzású nevet.

Nagyon sok tárggyal dolgoznak, amelyek közül sok minden tetszik is nekik, azonban minél többet látnak, annál jobban vonzódnak a ritkaságokhoz. Olyan tárgyakat kínálnak különböző stílusokból, amelyek belesimulnak saját ízlésvilágukba, és amiket ők is szívesen látnának otthonukban. Legnagyobb erősségüket abban látják, hogy a különböző korok tárgyait úgy helyezik egy platformra, hogy ezek irányzattól függetlenül harmonikus egységet alkotnak. Hogy néhány tárgyat jobban megismerhessünk, megkértük őket, hogy meséljenek a kedvenceikről.

Szeretjük az izgalmas világítótesteket, azokat, amik szórt fényükkel melegséget visznek otthonunkba. Ezt a lámpát régen hajókon használták, amikor még petróleummal világítottak, ugyanis a vastag falú üvegbúrájuk a legnagyobb megterhelést is bírta, prizmakialakításuk pedig messzire vitte a fényt” – részletezték. Majd hozzátették: „Nemrég sikerült rátalálnunk egy régi baranyai templom ajtajának vasalataira. A faajtót sajnos le kellett cserélni, a vasalatok viszont egészen szép állapotban megmaradtak. Most találta meg az új gazdáját, így egy még felújítás alatt álló Balaton-felvidéki ház pinceajtaján fog díszítőelemként tovább élni. Szeretjük azt, amikor egy régi történet folytatódik egy újban.

Régen a szatócsboltokban megadták a módját az élelmiszerek tárolásának, a kekszek, teák, kávék és édességek mind-mind külön, esztétikus tárolókban voltak elhelyezve. Ezek a még kartonból és falemezből készített préselt dombornyomott dobozok Olaszországból érkeztek, a sómázas palackokban pedig ásványvizet tartottak, azokat Nassauban készítették” – mondták el.

Egyelőre klasszikus értelemben vett üzletük nincsen, tárgyaikat online, Instagramon értékesítik, aki azonban személyesen is meg szeretné tekinteni valamelyik kiszemeltet, annak lehetősége van ellátogatni a lakásukban kialakított showroomba.


amōnī vintage | Instagram

továbbiak
Rohamosztagosok tűntek fel a budapesti metróban
lifestyle

Rohamosztagosok tűntek fel a budapesti metróban

Futurisztikus, idegen erők lepték el az M3 frissen felújított vonalát, a jegyüket vagy bérletüket még a legedzettebb ellenőrök sem merték elkérni. Egy messzi-messzi galaxisból érkeztek a rohamosztagosok és vezetőik, hogy bevegyék a budapesti M3-as metró vonalát – vagy csak azért, hogy igénybe vegyék a BKK szolgáltatásait, és a föld alatti közlekedés
Lengyel posztert a lakásodba! – Megjelent a Zupagrafika legújabb kiadványa
design

Lengyel posztert a lakásodba! – Megjelent a Zupagrafika legújabb kiadványa

A Zupagrafika legújabb kiadványa ezúttal a lengyel plakátművészet mesterművei közül válogatott. A „Lengyel Plakátiskola” időszakában készült ikonikus film- és színházi plakátokat az egykori Lengyel Népköztársaság utcáin helyezték ki, a városépítészet egyik kiemelkedő eszközére: a hirdetőoszlopra. Innen ered az interaktív művészeti könyv címe is. Mutatjuk! „A plakátnak tétje, ereje, üzenete van”
Modernista vonalak Varsó szívében
design

Modernista vonalak Varsó szívében

A 20. század legjavát találjuk meg ebben a lakásban, ahol a kortárs formák és anyagok találkoznak a klasszikus lengyel designnal. Mindössze néhány perc sétára található a Visztula folyótól ez a frissen felújított, 92 négyzetméteres lakás Varsóban, amely belső terét Kama Chojnowska és Kasia Putka, az INSIDEarch stúdió tervezői álmodták meg.