Nemrég nyílt meg Budapest belvárosában az Asterisk, The live in Gallery nevű hely, amely egyszerre művészeti galéria, bisztró és bár. Azt, aki ide betéved, egészen biztosan elvarázsolja a különleges design, az egyedi megoldások, és persze az itt kapható alkotások. Honnan jött az ötlet? Mely darabok köré épült az enteriőr? Milyen tárgyakat és műveket találhatunk itt? Fazakas Ágnessel, az Asterisk alapító-tulajdonosával beszélgettünk.
Miért éppen Asterisk a hely neve, és mi a jelentése?
A szó latinul és görögül is csillagot jelent, azt az írásjelet, ami a lábjegyzeteket vezeti be. Elsősorban nem a referenciákra, hanem a régi típusú, kitekintő lábjegyzetekre gondolok: egy olyan történet, ami nem feltétlenül fér bele a célirányos főszövegbe, de hozzátesz valami információt, gazdagítja azt. Ezt a helyet is ilyen jellegűnek szeretném, ami nem a fő csapásirány – ugyanis lehet akár egy ösvény vagy egy zsákutca –, hanem egy olyan tér, ahol szép környezetben, kisebb örömöknek lehet hódolni, kicsit kilépni a mindennapokból, ami szerintem szükségszerű és életmentő tud lenni.
Milyen háttérrel, honnan érkeztél ebbe a világba?
Hétéves koromig Moszkvában éltem, ahol akkoriban különösen jellemző volt, de talán mind a mai napig sokkal élőbb a kézműves, iparművészeti kultúra, mint nálunk. Nekem a gyerekkori, villanásnyi emlékeimben is benne vannak azok a tárgyak, amiket a nagy iparművészeti boltban kinéztünk anyával. Elcipelt mindenhova – például a Tretyakov és a Puskin Galériába – és mindig nagyon figyelt arra, hogy otthon szép tárgyak vegyenek körül minket. Később tanultam művészettörténetet (reneszánsz táblaképfestészet a szakterületem), de az akadémiai művészeti oktatásban az iparművészet alig kap helyet. A régiségek világába doktori disszertációm (nem) írása közben ástam bele magam, a japán selyemszövéstől a francia üvegművészetig.
Végül hogyan jött létre ez a hely?
Megfogalmazódott bennem az ötlet, hogy létrehozzak egy fúziós helyet, ahol ezek a tárgyak, amelyek a mindennapok részei, megfizethetőek és valamilyen szinten, ha nem is a tömegnek, mégis sokaknak szólnak, egy környezetben jelenjenek meg, és ne alakuljon ki az a félsz tőlük, mint amikor egy múzeumban látod őket. Szerintem pont az a nagyon izgalmas bennük, hogy bizonyos mértékig használati tárgyak, de feltehetjük a kérdést, hogy hol van a képző- és iparművészet, a mesterség és művészet, a használatiság és l’art pour l’art határa? Ez nagyon elkezdett érdekelni, ugyanis erről nem nagyon beszélünk.
Milyen tárgyak kaptak helyet az Asterisk gyűjteményében?
A bornyitóktól a csillárokig, a hamutálcáktól a kisasztalokig vannak tárgyak a gyűjteményben 1880-tól 1980-ig, abból a korszakból, amikor szerintem kvalitásos európai művészi termékgyártásról beszélhetünk. A kollekció gerincét az art deco tárgyak adják, tehát elsősorban az 1920-30-as évek vannak jelen, de van art noevau és mid-century is. A késő tizenkilencedik és a huszadik század első fele az az időszak, amikor már nem az arisztokráciának, hanem a jómódú polgárságnak szól az iparművészeti produkció, amiből az is következik, hogy nem egy darabot csinálnak, viszont ez még nem tömeggyártás, hanem művészeti sorozatgyártás. Mindegyik darab egy kicsit más lesz, mert kézi munka, viszont már megjelennek az öntőformák. Itt kezdődik el az a folyamat, amikor a művészből designer lesz, amikor értelmet kezdenek nyerni olyan fogalmak, mint a “copyright” vagy a “logó”.
Miért éppen az art deco? Mik voltak a válogatás szempontjai?
Olyan tárgyakat gyűjtöttem össze, amikre őszintén azt tudom mondani, hogy a saját kategóriájukon belül értéket képviselnek. A szecessziót ma már sokszor kicsit túlzónak érezzük, az art deco esztétikája azonban jól összeegyeztethető a mai ízléssel. Rengeteg olyan design van, amit ma nagyon modernnek érzünk, majd rájövünk, hogy ezt az 1920-as években tervezték. Éppen ezért nagyon jól integrálhatók egy modern enteriőrbe: a bútorok vagy akár egy váza, színfoltként.
Ki tervezte a hely designját?
A design nagyrészt az én terveim alapján készült, ezért nagyon hangsúlyos benne a kedvenc színem, a zöld. Az enteriőr egyfelől a smaragd onyx kőtábla – ami mind a bárpulton, mind a kiállítótér asztalain megjelenik –, másfelől a két nyolcvanas évekbeli Motoko Ishii által tervezett lámpa köré épül, ezek nagyon meghatározzák a teret. Az is fontos volt, hogy hagyjak levegőt, teret a tárgyaknak. Szerencsére találtam olyan embereket, akik tudtak lelkesedni a koncepció iránt, mind a tervezőgrafikus, mind a kivitelező sokat segített, hogy egy olyan, jól átgondolt teret hozzunk létre, ami eléggé unikális, és sok szempontból akár művészinek is nevezhető.
Személyes gyűjteményed is van?
Igen, otthon is elég sok van bútorból és egyéb tárgyakból is. A lakásom úgy van berendezve, hogy 1920-tól 2020-ig van benne minden – elég büszke vagyok rá, hogy ez sikerült. Mindenesetre néha az otthoni “kiállítás” is változik. Van olyan tárgy, ami megjárta velem Angliát, a Pozsonyi utat, és most itt kapott helyet. Sokan kérdezik, hogy hogyan tudok megválni tőlük. Egy idő után eljön az a pillanat, amikor úgy érzem, hogy én már eleget néztem őket, eleget örültem nekik, és már azt gondolom, hogy mostantól nézze valaki más, neki okozzon örömöt.
Az Asterisk három kortárs művészt is képvisel. Kik ők?
Stefan Osnowski fametszeteket készít, amelyek mérhetetlenül sok lépésen keresztül, fotókból vannak deriválva, és nagyon izgalmas, ahogy az absztrakció és a figuralitás határán mozognak. A második művésznek, Petri Annemarie-nak egészen lenyűgöző, hihetetlen aprólékos technikával készült rézkarcai vannak. A harmadik művészünk pedig Dukai István, aki egyébként velem együtt tervezte az Asterisk teljes arculatát is, és aki – ahogy én szoktam nevezni – organikus opált készít. Tőle elsősorban szitanyomatokat és stencillel készült műveket lehet itt találni. Míg Stefannak tájképei, addig Annamarie-nak városképei, Dukainak pedig geometrikus absztrakciói vannak. Emellett számos nyomat kapható a saját, japán fametszeteket tartalmazó gyűjteményemből. Nagyon kevés az ukijo-e, ami a legtöbb embernek beugrik, ha a japán fametszés szó elhangzik, viszont sok a klasszikus modernségből származó metszet, ezeket végig lehet lapozgatni és kiválasztani, ami tetszik.
Van személyes kedvenced, esetleg néhány olyan darab, amit nagyon különlegesnek tartasz?
Mutatok a japán műtárgyak közül is valami izgalmasat. Ezek a lakkozott fadobozkák tradicionális maki-e technikával készültek; sok-sok réteg lakk alkotja ezt a tükörsima felületet, rajta arany festett mintával, sokszor aprólékos gyöngyházberakással. Natsumenak hívják őket, ebben tartják a matcha port. Régi chawanok (kerámia csésze/tálka, amiben vízzel felhabosítják a matchát, és amiből isszák a teát) közül is lehet nálunk válogatni, így az ősi japán teaceremónia egy igazán autentikus darabját lehet hazavinni tőlünk.
Jean Barol is az egyik kedvencem: ő az, akiről elmondható, hogy már képzőművészetet végez a kerámián, neki ez egyszerűen egy hordozó, mint a festőnek a vászon, és egyébként többek között Picassót is inspirálta. Az ő munkái mellett van a Zsolnay lüsztervitrin – ebből látható, hogy a francia és a magyar tárgyak nagyon hasonlóak, ugyanakkor nagyon mások, és nem versengenek, mert más az ötlet mögöttük. Az egyik játékos, a másik kicsit megkomponáltabb. Barol esetében figyelemre méltóak a festettzománc-figurák, a nagyon szabadelvű, modern máz – ahogy például a korallok és a hínárok megjelennek. Mára ez a típusú szaktudás és technika eltűnt, ilyen kvalitású lüsztermázas tárgyból annyi van, amennyi, már nem lesz több.
Asterisk, The live in Gallery
Web | Facebook | Instagram
Fotók: Gaál Dániel
Hamarosan kezdődik a Baltikum legnagyobb biztonságpolitikai konferenciája
Hova fektessek be válság idején?
