Átadták az első Deák Erika Támogatást | MOME

Átadták az első Deák Erika Támogatást | MOME

A díj Deák Erika kortárs képzőművészeti galériatulajdonos kezdeményezésére és nagylelkű vállalásával, Fülöp József MOME-rektor pártolásával idén indult el. A támogatás célja, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Elméleti Intézetének mesterszakos hallgatói közül minden évben egy olyan hallgatót támogasson tanulmányaiban, aki diplomaévében a kortárs képzőművészet területén elmélyült kutatómunkát végez.

A nyertes pályázatot Viski Noémi Design- és művészetelmélet szakos hallgató nyújtotta be. Elmondása szerint kutatása az információs technológia környezeti hatásait vizsgálja, a hozzá kapcsolódó kiállításon pedig olyan munkák jelennek meg, amelyek a jelenünket és jövőnket érintő társadalmi és ökológiai problémákat vizsgálják, azokat kritikusan szemlélik, ezzel együtt pedig alternatív megoldásokat is felvázolnak.

A Deák Erika Támogatás jó példa arra a fajta gondolkodásra, mecenatúrára, amelyre egyre nagyobb szüksége van a kortárs művészeti szférának.

Minket, a HYPEANDHYPER csapatát külön öröm tölt el, hogy munkatársunk, Noémi kiemelkedő munkája és odaadó tevékenysége elismerésben részesült. Gratulálunk!

továbbiak
Frissítő a szemnek és a szájnak | Brew Your Mind X Classmate Studio
branding

Frissítő a szemnek és a szájnak | Brew Your Mind X Classmate Studio

Ízeket felidéző, modulárisan váltakozó geometriai alapformák pasztelles és harsány színvilággal társítva: a Classmate Studio készített figyelemre méltó címketervet a szekszárdi Brew Your Mind sörfőzde új italaihoz. A Brew Your Mind valójában sokkal több, mint egy sörfőzde. Az alapítók, Himmel Olivér és Bihari Ákos kompromisszumot nem ismerve kiemelt hangsúlyt fektetnek arra,
Bortól a kovászig, hitelesen | Bott Pékség, Révkomárom
east

Bortól a kovászig, hitelesen | Bott Pékség, Révkomárom

Bott Frigyes neve elsősorban a finom borok kedvelői számára csenghet ismerősen. A felvidéki borász fia, ifjabb Bott Frigyes szintén a szőlőtől indult, de végül a kézműves kenyérkészítés felé vette az irányt és saját pékséget nyitott a magyar határtól nem messze, Révkomárom külvárosában. Interjú! Édesapád, Bott Frigyes borait nemcsak a Felvidéken,
A természet inspirálta a NON+ AIR kollekcióját
divat

A természet inspirálta a NON+ AIR kollekcióját

Gili Air szigetének nyugalmat árasztó hangulata egy lélegzetvételnyi kékben, a hazai NON+ új kollekciójában testesül meg. A kollekció egészére jellemző kényelmes, sportos attitűd a könnyed és önfeledt létezés fontosságát hirdeti, hiszen ebben a fesztelen, felszabadult állapotban találhat az ember igazán önmagára. Ehhez elengedhetetlen, hogy kizökkenjünk a mindennapokból és átadjuk magunkat