Átfogó és impozáns art deco kiállítás nyílt Lengyelországban

Átfogó és impozáns art deco kiállítás nyílt Lengyelországban

A płocki Mazóviai Múzeum idén szeptemberben nyitotta meg Lengyelország legnagyobb art deco-nak szentelt állandó kiállítását. A két világháború közötti időszak művészete című tárlat több mint 1800 design darabot és alkotást tartalmaz: lakberendezési tárgyak, festmények és szobrok, divatcikkek, ékszerek, valamint értékpapír- és numizmatikai tárgyak mesélnek a mozgalmas húszas évekről és a korszak karakteres esztétikájáról.

A kiállítás tervezésével a lengyel Koza Nostra stúdiót bízták meg, akik a praxisukat élménytervezésként definiálják. „Véleményünk szerint a kiállítások nem csupán műtárgyak gyűjteményei, hanem olyan helyek, ahol új ötletek születnek a kultúra, a természet és a technológia közötti párbeszédből. Az egyedi építészeti megoldások révén mi pedig érzelmi kapcsolatot építünk az emberek és a tárgyak, valamint a tér és a tartalom között” – vallják. Az art deco kiállításnál a környezetet szándékosan elegánsra és minimalistára tervezték, hogy kiemeljék, ne pedig uralják a korszak pompáját. A felhasznált anyagok színpalettáját ezért tudatosan szűkítették a fekete, szürke és fehér árnyalataira, anyagok közül pedig a fémet és a krómozott acélt részesítették előnyben.


A látogató először egy mozgalmas, agora jellegű térbe csöppen, ahol különböző üzletek, egy mozi, egy ékszerész, egy bank és egy art deco bérház homlokzata találkozik. Középen, egy forgó emelvényen egy fényes piros, oldtimer autó parkol, körben ruhagyűjtemények. A csillogó hangulatot a háttérzene teszi teljessé. Az első emeleten aztán exkluzív magánlakások birodalma következik, ahol az 1930-as évek lengyel értelmiségének enteriőrjei kerülnek porondra. A bútorokat a gyakorlatban is emelvényekre helyezték, és áttetsző paravánokkal választották el, ami azt a benyomást erősíti, hogy az elit intimszférájába kukkant be a néző. Az első emeleten található egy művészeti és egy designgaléria is, utóbbiban a neves lengyel üveggyárak – Niemen, Zawiercie, Hortensja, Krosno – és külföldi gyártók üvegeinek gazdag gyűjteménye látható. A fémkollekciót varsói, európai és amerikai cégek termékei képviselik, a kerámiát pedig Ćmielów, Pacyków, sziléziai manufaktúrák és külföldi porcelánok. A kiállítás utolsó egysége, az Identitás Csarnoka, a lengyel művészek 1925-ös párizsi világkiállításon elért sikerére utal.

A kiállítást Irena Huml professzor, a kiváló lengyel művészettörténész emlékének ajánlják, aki az art deco gyűjtemény létrehozásának ötletét és az irányzat állandó kiállításának létrehozását támogatta Płockban.

Koza Nostra | Web | Facebook | Instagram

Mazóviai Múzeum | Web | Facebook

továbbiak
Kelet-Európa legszebb bárjai | TOP 5
east

Kelet-Európa legszebb bárjai | TOP 5

Egy hosszú, munkával teli hét után nincs is jobb érzés, mint barátaink vagy családunk társaságában beülni valahová, és elfogyasztani egy-két koktélt. Mai válogatásunkban olyan bárok közül szemezgettünk, ahová nemcsak az italok minősége, vagy a belvárosi elhelyezkedés, hanem a stílusos enteriőrök miatt is érdemes betérni! Paloma Inn | Varsó, Lengyelország Varsó egyik
Kör alakú borfellegvár a Foster + Partnerstől
architecture

Kör alakú borfellegvár a Foster + Partnerstől

Megnyitott a bordeaux-i pásztorhegyek között, Saint-Émilionban a Foster + Partners Le Dôme névre keresztelt borászata. Az alacsony, kör alakú épület harmonikusan illeszkedik az UNESCO világörökségi kultúrtájába. Az épület szerkezete egyszerre tekint befelé és kifelé, hatékony teret biztosít a bortermelés számára, miközben párbeszédet folytat a környező tájjal. Az épület külső rámpája hangsúlyozza
Minden tizedik ember vendéglátóhelyet nyitna
branding

Minden tizedik ember vendéglátóhelyet nyitna

Átfogó kutatást készített a Piqniq Budapest és a Mastercard. Az év gasztro-felmérése – 2021 során 400 szakmabelit és 1600 a terület iránt érdeklődőt kérdeztek meg többek között arról, hogy mennyire vonzó számukra az iparág. Bár a pandémia kitörése óta Magyarországon közel húszezren hagyták el a pályát, ennek ellenére a kutatás alapján