Lengyelország korábbi főgeológusával, Mariusz Orion Jędrysek professzorral beszélgettünk az éghajlat-politikáról és a szén-dioxid-kibocsátásról Közép- és Kelet-Európában. Interjúnk a nyersanyagpolitikáról, Lengyelországról, az üvegházhatás jelenlegi helyzetéről és az éghajlatváltozásra adott politikai válaszok hatásáról szól.
Mit jelent Önnek a klímapolitika közép-európai szemszögből?
A klímapolitika elképzelhetetlen nyersanyagpolitika nélkül, mivel a nyersanyagok közé nemcsak a fosszilis tüzelőanyagok tartoznak, hanem a fémek is, amelyek szorosan kapcsolódnak az kímapolitikai követelmények teljesítéséhez. Lengyelország rendelkezik az európai szén 85%-ával, a lignit 20%-ával, és talán az ötödik helyen áll a lignittermelésben, viszont az első ország, amely az Európai Unió fogyasztásának megközelítőleg a felét elhasználja, az Németország. Miért nem kezelnek minket egyenlően? A németek egy főre vetítve több szén-dioxidot termelnek, mint Lengyelország. Ez számomra érthetetlen. Ha több területen is át akarunk állni megújuló energiaforrásokra, akkor sok fémmel, esetenként ritkafémekkel is számolnunk kell, amelyek ritka árucikkek. Fejlesztenünk kell a bányászatot, ami szintén káros a környezetre, szükségünk van neodímiumra, ami nagyon ritka, ha jó és hatékony szélerőművi áramtermelést akarunk, sok rézre, ezüstre, sőt aranyra is szükségünk van, és néhány ritka elemre, mint a diszprózium, holmium, amelyeknek az átlagember számára nem is ismertek, valamint szükségünk van energiára is. Számításokat végéztem, hogy mennyi energia szükséges egy szélerőműpark megépítéséhez, és az jött ki, hogy több évre van szükség egy szélfarm esetében ahhoz, hogy hatékonyan termeljünk energiát a szélből. Az ökológiai lábnyomunkhoz képest rengeteg szén-dioxidot bocsátunk ki egy farm megépítéséhez és működtetéséhez. Találni kell vas- és alumínium- lelőhelyeket, külszíni, vagy mélyművelésű bányát kell nyitni, embereket kell hozzá keresni, utakat kell építeni, és az olvasztáshoz is sok energiára van szükség. Ha mindezt összeadjuk, a végeredmény nem tűnik túl szén-dioxid semlegesnek. Amikor az éghajlatváltozásról beszélünk, az éghajlat egyetlen ismert változója az, hogy az éghajlat változó. Sokféle nézőpont létezik az éghajlattal kapcsolatban, de az egyetlen változatlan nézőpont az, hogy az éghajlat változik, mégpedig függetlenül attól, hogy ez antropogén tevékenység hatására megy végbe, vagy sem.
Kutatásaim alapján az elmúlt 1000 évben volt melegebb, hidegebb, több csapadék, kevesebb csapadék, most pedig valahol a kettő között vagyunk. Ha megnézzük az elmúlt évezred változásait, úgy tűnik, hogy egy ciklus körülbelül 400 év lehet, ami azt jelenti, hogy most melegedésre kell számítanunk. Az elmúlt 6 millió évben csak három olyan periodus volt, amikor jég borította az Északi- és a Déli-sarkot. Az idő 90%-ában a Föld levegő nélkül volt, és nem voltak egyáltalán jégsapkák. Ha a légkör jelenlegi szén-dioxid koncentrációját nézzük, akkor a Föld történetében az egyik legalacsonyabb koncentrációval állunk szemben. Az eddigi legalacsonyabb feljegyzett érték valószínűleg 280 ppm volt, most 400 ppm, de bizonyos időszakokban a 2000 ppm-et is elérte, és mégis létezett élet, léteztek állatok, stb. Nem vitatom, hogy az emberiség sok szén-dioxidot termel, és a szén-dioxid befolyásolhatja az éghajlatot, de szeretném megtudni, hogy mennyire? Az üvegházhatást okozó szén-dioxid 95%-a a vízből származik, erre nincsen ráhatásunk. A maradék – páratartalomtól függően – 4-6%-nak mondjuk a fele szén-dioxid, tehát nagyjából 2-3%. Ennek a 2%-nak csak 10%-a származik emberi tevékenységből. Tehát mindössze 0,2% tekinthető az üvegházhatáshoz való emberi hozzájárulásnak. Lehet, hogy ez sok, de lehet, hogy nem is annyira. Azonban az igaz, hogy a szén-dioxid, a metán és az összes valaha mért üvegházhatású gáz koncentrációjának rendkívül erős növekedését tapasztaljuk most. Ez folyamatosan emelkedik, az emberiség minden bizonnyal hatással van rá, de valójában mennyire is fontos ez az éghajlat szempontjából? Most azért végezzünk magunkkal, mert az átlag hőmérsékletnövekedés 0,2 fok? Ha megnézzük az éves ingadozást, láthatjuk, hogy az több mint 0,2 fok. Szerintem túl sok agresszív lépést tettünk a politikában, mielőtt még több információt kaphattunk volna a tudománytól. Adjunk több pénzt a tudománynak, a tudománynak tartózkodnia kell minden politikai nyomástól, és akkor majd mérlegelni tudunk.
Melyek Közép-Európa fő célkitűzései e tekintetben?
Esélytelen, hogy ilyen kemény követelményeket és ilyen mértékű lassulást kibírjunk, mert ennek hatására súlyos gazdasági és társadalmi problémák fognak fellépni. Mi nem tudunk már többet tenni, Lengyelország és Magyarország több mint 30%-kal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását. Elvárnám, hogy Németország, Hollandia vagy Luxemburg is megtegye ugyanezt, és akkor tárgyalhatunk róla. A két éve elhunyt miniszteremmel sokat beszéltünk erről a problémáról. Nagyon okos és meghatározó személy volt az éghajlat globális kérdéseiben. Bebizonyította, hogy ha nagyobb erdősítést hajtunk végre, akkor valószínűleg karbonsemlegessé válhatunk. Miért nem tudjuk növelni az erdősítést és a szén-dioxid-megkötést, hogy a robbanásszerűen emelkedő széndioxid-kibocsátás talán egy kicsit kiegyenlítődjön?
Mit gondol, mennyit lehet ebből elérni a Három Tenger Kezdeményezés keretében?
A Három Tenger Kezdeményezés nagyon fontos, szerintem legalábbis ez az egyik legfontosabb politikai és gazdasági kezdeményezés, és nagyon határozottan támogatom. Valójában ez az együttműködés a középkorban kezdődött, hiszen ne felejtsük el, hogy nekünk és a magyaroknak voltak közös királyaink, akiknek egyesíteniük kellett a Lengyel Királyságot, Magyarországtól Horvátországig. Akkoriban csupán egyetlen családban összpontosult a hatalom, ami a mából visszanézve ez szinte elképzelhetetlennek tűnik. Együtt kifejezetten erősek voltunk, ha figyelembe vesszük a kultúrát, a történelmet, az újításokat, és különösen a demokráciát.
Egy 2019-es interjúban említette, hogy Lengyelországnak nagy esélye volt arra, hogy gáz tekintetében teljes mértékben önellátó legyen. Fenntartja ezen kijelentését?
Igen, szerintem a helyzet 2-300 millió éve változatlan. Miért? Mert két lehetőségünk van. Rendelkezésünkre állnak 2-3-400 millió éves lelőhelyek, emellett vannak kagylóhéjaink, amelyek a metán kitermeléshez elég szerves anyagot tartalmaznak. A metán az idők során nem távozott, vagy talán csak a 30%-a. Amikor a 90-es években elkezdtem ezt elemezni, azt találtam, hogy Lengyelországban körülbelül 2 (európai) milliárd köbméter metánnak kellene lennie. Ez azt jelenti, hogy Lengyelország 100 vagy akár 200 évnyi igényt is ki tudna elégíteni. Egyfajta ellátóvá válhatnánk, aki egész Európa számára biztosítaná a metánt. 2006-ban kiadtam az első 11 engedélyt lengyel-amerikai vállalatoknak, de azt követően jött néhány politikai változás, amely ezt ellehetetlenítette, viszont mindenképpen vissza kell térnünk ehhez a kérdéshez, és határozott függetlenséget kell mutatnunk. Előkészítettem egy nyersanyagpolitikai szabályozást, amelyet ugyan nem vezettek be, de nagyon közel állt hozzá. Ennek a szakpolitikai programnak a legfontosabb pillére a nyersanyagellátás kockázatainak csökkentése. De hogyan is lehet csökkenteni a kockázatot? Például úgy, hogy ha saját technológiával és saját lelőhelyekkel rendelkezel. Lengyelországnak nagyon jó geológiai feltételei vannak ahhoz, hogy nagy földalatti tárolórendszereket építsen a déli területeken, gáz, olaj, üzemanyagok, és vegyi anyagok számára. Egyfajta csomópont lehetnénk egész Európa számára. Ez mind része a nyersanyagpolitikámnak.
Mariusz Orion Jędrysek professzort 2015 és 2019 között a Környezetvédelmi Minisztérium helyettes államtitkárának nevezték ki. Jędrysek professzor korábban, 2005 és 2007 között Lengyelország főgeológusa volt. Egyetemi professzor, geológia, biogeokémia és izotópgeológia területén szerzett doktori fokozatot, valamint tagja az AGH Tudományos és Technológiai Egyetem konventjének és a Lengyel Tudományos Akadémia Ásványtani Bizottságának.
20. századi és kortárs igényeket ötvöztek egy pozsonyi templom értékőrző felújításakor
Megnyílt a Jövő Múzeuma Dubajban
